Cikkek a sörétlövésről

SÖRÉTLÖVÉS - MÁSKÉPPEN

A sörétlövés metódusai, technikái - avagy miért érdemes finomítani a stílusunkat a különféle metódusokkal

I.RÉSZ

írta: SZOLLÁR ANDRÁS

A Holland&Holland és a spanyol AYA kizárólagos magyarországi képviselője

Professzionális lőinstruktor, APSI

A cikk forrása: www.soretloves.hu

        Könnyen érthető dolog, ha egy repülő vagy futó vadat akarunk sörétes fegyverünkkel eltalálni, a leglényegesebb szempont oda lőni, ahol a vad lesz, ahelyett, hogy oda lőnénk, ahol az volt. Azt a távolságot, amit megfelelőnek érzünk" a vad előtt, elé tartásnak nevezzük..
Na jó - mondhatnánk - de honnan tudjuk, hogy mennyit kell egy keresztben repülő fácánnak elé lőni, mondjuk, 60 lépésről, 40 méterről?" Rengeteg tudományos adat jelent meg már ebben a témakörben, de amikor a pillanat elérkezik, bizonyosan nem lesz idő táblázatot tanulmányozni.
A válasz a technikában rejlik, mivel a kifinomult technika a megfelelő metódussal "ösztönszerűen" megadja a választ a vadász számára a lövés pillanatában.
A jó lövésnél a kép a fontos (a cső és a vad egymáshoz való viszonya), és csak másodlagos az, hogy a cső hogyan kerül oda.
A fő metódusok még ma is számtalan vita és ellentmondás tárgyát képezik. Hogy melyik a legjobb? Amelyik a lövőnek a legjobb! Azért mondom ezt, mert elsősorban mindegyik jó, és mindegyikkel jól lehet lőni, másodsorban, mert mindegyikünk más és más adottságokkal, talentummal és ösztönnel rendelkezik.
Amit e sorokkal el lehet mondani, az a mai modern alapmetódusok előnyei és hátrányai.

Ma három fő alapmetódus ismeretes a sörétlövő világban:

Az elévezetéssel történő lövés (I.ábra) lényege, hogy a cső mindvégig a vad előtt marad a fegyver felvétele során. A vezető (elöl levő) kéz a csővéget a célpont (vad) elé tolja.
A célpont sohasem előzi meg a célgömböt / csővéget. Ez az, ami ennek a metódusnak a legfőbb ismertetője.
A mozdulatsor elejétől fogva a szemünk fókusza mindvégig a vadon marad, sohasem vándorol vissza a célgömbre. A célgömb helyzetét csak a perifériális látásunkkal érzékeljük.
A modern sörétlövés az autóvezetéshez hasonlítható, ahogy az autónkkal a kanyart bevesszük. Szemünkkel mind-végig a kanyar ívét figyeljük, hosszan magunk előtt, és még véletlenül sem nézzük a motorház tetejét, pláne nem hasonlítjuk össze azt tudatosan az Út középvonalával vagy az árok szélével. Arra a perifériális látásunk elegendő. Ellenkező esetben a lövés valamiféle célzás lenne, aminek vadászaton csak a golyólövésnél van létjogosultsága / helye, sörétlövésnél egy pillanatra sincs.
A fegyver felvétele során az egész mozdulatsor gyors, de nem kapkodó, mindvégig finom, jól kontrollált. Elszomorodva látom vadásztársaimat, amint "turbó" mozdulattal emelik a fegyvert, majd hosszasan vezetve a csövet (a vadat jól megcélozva!) sütik el a fegyvert, és lőnek a vad mögé, álló csővel.

Amint a fegyver az arcunkhoz ért, és egyúttal a váll a fegyveragy mögé gördült, és ez által az szilárdan rögzült a vállgödörben, a fegyvert késlekedés nélkül el kell sütni.
Abban az időpillanatban már a szükséges elétartás, megfelelő "kép" is kialakult.
Ahogy a fegyvert elsütöttük, a csövet rövid úton derékkal tovább vezetjük, mintegy "elkísérve" a lövést. Ellenkező esetben a "bedöglött" cső komoly mögélövést eredményezhet.
A "lövés áthúzással" (II.ábra) és a "mutass oda és lendíts" (III.ábra) metódus meglehetősen hasonlít egymáshoz, azzal a különbséggel, hogy az előbbi esetben a csövet enyhén a vad mögé vesszük fel, míg az utóbbi esetben a vadra.
Amikor a fegyver az arcunkhoz ért és a vállban rögzült, a következő pillanatban a csövet a derekunkkal meggyorsítva, mintegy "belesütünk" a mozdulatba, mindenféle késlekedés és célzás nélkül. Szemünk fókusza mindvégig a vadon marad, sohasem a célgömbön vagy a vad előtti térben. Mind a két metódus kiváló, mert gyorsítja a csövet, és a cső lendülete az, ami a találatot eredményezi. A világ legjobb sörétlövői a legtöbb esetben egy dologban egészen biztosan hasonlítanak egymásra: gyorsítják a csövet az elsütés pillanatában.
Mind a két utóbbi metódus ezen alapszik, hiszen az egyik esetben a vad után indulva, mintegy "lemeszeljük" azt (innen a "festő" módszer), míg a másik esetben a vadról indulva lendítjük a csövet. Egyetlen finom mozdulat-sor az egész. A derék egy-szerre indul a kezekkel, szinte lassúnak tűnve emelkedik a fegyver, majd gördül a váll az agy mögé, nem pedig a fegyver jön hátrafelé, Fűrészelő mozdulattal. Kellő gyakorlással és türelemmel a computer a füleink között fogja megsúgni, hogy hol kell lenni a célgömbnek "többnyire a vad előtt", és mindez automatikusan történik. Próbáljuk ki mindegyik metódust. Valamelyik jobban fog számunkra működni, mint a másik kettő. Jobban passzol az alkatunkhoz, vérmérsékletünkhöz. Majd ragaszkodjunk hozzá, finomítsuk azt. Szorgalmas gyakorlással és elszántsággal rövid idő alatt jó sörétlövővé válhatunk. Gyakorolni persze a legjobb a koronglövő pályákon, amelyek száma szépen növekedett az elmúlt néhány évben. Egy jó oktatóval pedig a felesleges kitérőket, a házilagosan kivitelezett, hibázásokat eredményező, rossz beidegződéseket spórolhatjuk meg. Persze, mindezekhez tisztában kell lennünk a képességeinkkel, szemdominanciánkkal és az egyik legfontosabb dologgal, amely valamennyi, az előzőekben felsorolt, ösztönösen sörétlövési metódusok mindegyikéhez elengedhetetlenül szükséges, a méretünkre agyazott fegyverrel.

Szollár András


SÖRÉTLÖVÉS - MÁSKÉPPEN

A sörétlövés metódusai, technikái - avagy miért érdemes finomítani a stílusunkat a különféle metódusokkal

II.RÉSZ

írta: SZOLLÁR ANDRÁS

A Holland&Holland és a spanyol AYA kizárólagos magyarországi képviselője

Professzionális lőinstruktor, APSI

A cikk forrása: www.soretloves.hu
 

       "Jó keze van!"  - jellemzik vadásztársaim az eredményesen lövőt. "Jó szeme van!" mondom én. Melyik a fontosabb, melyik a gyorsabb, melyik az elsődleges: a szem vagy a kéz? Rodolfónak, Houdininek vagy híres bűvésztársainak felkopott volna az álluk, ha a szemünk gyorsabb lett volna, mint a kezük. A sörétlövésnél a szemnek elegendő időt kell adni arra, hogy a pontos lövéshez szükséges, kellő mennyiségű információt "szállítani" tudja, a tudatalatti komputerünk pedig villámgyorsan feldolgozza azt, majd az ösztönös metódusok valamelyikével (lásd az előző számban) az adott lövőre jellemző technikával - összességében stílussal! - vezeti a csövet a fegyver elsütésének pillanatára többnyire a célpont elé. Megállapíthatjuk tehát, hogy a szem - kéz koordinációnk legfontosabb eleme a szem. A sörétlövés legmagasabb fokán valamennyi mozdulatunk, lábmunkánk, derékmozgásunk, tartásunk, karunk-kezünk finom, koordinált mozgásának célja a szemünk kiszolgálása. Különös képessége szemünknek, hogy ösztönösen mindig a látómezőnkben leggyorsabban mozgó tárgyra fókuszál. A fegyver felemelésének kar- és a cső vezetésének finom derékmozdulatai többek között pontosan azt hivatottak szolgálni, hogy szemünk fókuszát a látómezőnkben mozgó cső ne vonja el a vadról a célgömbre vagy a kettő közötti térbe. Erős koncentrálással, "ragasztjuk oda" szemünk fókuszát a vadra vagy a korongra, hogy amikor a fegyver a vállban rögzült és elérkezett a fegyver elsütésének pillanata (a legkritikusabb pillanat!) a szemünk legbőségesebb adatot tudja nyújtani. Nem elegendő csak a vad "felé" nézni, mert akkor csak arra "felé" fogunk lőni. Sokkal inkább annak kis részére "a fejére, begyére" kell koncentrálnunk, azt kell élesen látnunk. Korongvadász versenyeken a mini korong mérete 6 cm, kb. akkora, mint egy kakas feje, és gyakran 35 -40 m-ről kell a versenyzőknek eltalálni azokat. Az élversenyzők több mint 90%-át eltalálják az ilyen korongoknak. A látás tanult képességünk. Ők erősen koncentrálva megtanulták élesen "látni" a korongokat. Kicsit sokat forgolódunk a szem témája körül, de higgyék el, megéri! Ez az egyik legfontosabb - ha nem a legfontosabb - eleme a sörétlövésnek.  

Egy szemmel vagy kettővel? A mindennapi életünkben mindkét szemünket nyitva tartva figyelünk, beszélünk, hallgatunk, vezetünk autót vagy űzünk sportokat, pingpongozunk, teniszezünk stb. Miért kellene éppen a sörétlövésnél becsukni valamelyik szemünket?

A legtöbb ember számára a sörétlövés könnyebb és eredményesebb, ha mind a két szeme nyitva van a lövés egész folyamata során, megjegyezve azt, hogy az egy szemmel való lövés távolról sem jelent esélytelenséget. Olimpikonokat, koronglövő világbajnokokat lehet megnevezni, akik egy szemmel lőttek, és éppenséggel az "indultak még" listáját gyarapították volna, ha két szemmel próbálkoznak. De nem ez a jellemző! Egy szemmel lőve, hajlamosak vagyunk a célzásra, ti. a cél-gömb és a vad helyzetének tudatos összehasonlítására, mivel a célzás kétdimenziós cselek vés. Pedig egy térben mozgó célpontot eltalálni, annak "elé tartani", odamutatni mindenképpen könnyebb három dimenzióban. Ehhez pedig mind a két szem kell! Fogadjuk el, hogy a két szemmel szerzett információ bővebb, gyorsabb, a sebesség és az iránybecslés jobb, a térlátás hatékonyabb, ezáltal a szem-kéz koordináció lényegesen pontosabb. Sajnos néhányunk számára - különböző okok miatt - ez nem mindig lehetséges. A két szemmel történő lövésnél a dominánsan látó szemünknek - nevezzük vezérszemnek - kell elhelyezkednie a csősín mögött. Az a vezérszemünk, amelyik az -odamutatást- kontrollálja! Ennek eldöntése elsődleges fontosságú. Könnyen ellenőrizhetjük, ha egy papírlapon egy kb. 2 cm-es lyukat vágunk, majd kiválasztunk egy tőlünk néhány méterre lévő tárgyat. Ezután mindkét szemünkkel a tárgyat nézve, az egyik kinyújtott karunkkal a papírlapot egy gyors mozdulattal a szemünk elé emeljük. Előbb az egyik, majd a másik szemünket becsukva, az a vezérszemünk, amelyikkel a lyukon keresztül pontosan látjuk a tárgyat. Jobb vállunkról lőve - ha a jobb szemünk a vezérszemünk lesz a cső - lik iránt, és ugyan ez fordítva a bal oldalról. A bal szemre domináns lövők jobb vállról, két szemmel lőve a cél- pontnak mindig jelentősen balra mellé fognak lőni. Ugyan-úgy azok is, akiknek mindkét szemük egyformán működik közre. Bármelyik eset fordul elő, a hiba kiküszöbölésének legegyszerűbb módja, becsukni a bal szemet. Amennyiben a bal szem a vezérszem, és a jobb szem nem hamarosan sokkal természetesebbnek fogja érezni a lövést, éppen nyitott szemei miatt! A harmadik megoldás az S alakú, ún. "libanyakú" agy lehet, amit igazából nem javaslok. Az ilyen fegyver egyszerre két helyet is elfoglal a fegyverszekrényben, csúnya (legalábbis az én ízlésem szerint), használata meglehetősen szokatlan, mindezek mellett méregdrága. Összességében a jó lövés legfontosabb alapkövetelményei közé tartozik meghatározni azt, hogy melyik szemünk mit csinál. Ha ez rosszul történik, az egész tanulási folyamat (a sörét-lövés másképpen) jelentőségét veszti. Határozzuk ezt meg akár most, az írás elolvasása után, és máris sokat tettünk sörétlövő tudásunk javítása érdekében. Ahhoz azonban, hogy a lövés pontos legyen, elengedhetetlenül szükséges a méretre agyazott fegyver. 

Szollár András


ERŐ VAGY PONTOSSÁG ? -

Avagy a mozgás precízitásának fontossága a lősportban

írta: SZOLLÁR ANDRÁS

A Holland&Holland és a spanyol AYA kizárólagos magyarországi képviselője

Professzionális lőinstruktor, APSI

A cikk forrása: www.magyarvadaszportal.hu
 

A különféle sportokat figyelve (a cikk írásakor éppen az ausztrál teniszbajnokság eseményei zajlanak) mindegyiknél megfigyelhető a hatalmas kitartás, sebesség, erő/izomerő, és talentum.

A sportolók, játékosok – például a tenisz esetében – hatalmas erővel ütnek, nagy intenzitással, agresszíven, gyors tempóban játszanak. Mozogj! Üss! Légy kemény, ha nyerni akarsz!

Mindegyik arról szól, hogy a még több, a még gyorsabb a jobb.

Csakúgy, mint a Forma 1-ben. Az erősebb és gyorsabb a jobb!

A versenyek izgalmát átélve fanatikusan tapsoltunk a győzteseknek, mert tetszett, ahogy versenyeztek. Nem csoda, ha természetes módon hozzuk magunkkal ezt a fajta szemléletet a mi sportunkba is. Bár az erő és a sebesség gyorsan összeköthető az eredményes sporttal, ám a dolgok mélyére nézve gyorsan megállapíthatjuk, hogy a lősportban a mozgás precizitása éppen olyan fontos, – ha nem fontosabb!

Szignifikánsan nagyot esik a teljesítmény, ha a precizitást és a pontos időzítést elhanyagoljuk. Nélkülük az erő és a sebesség gyakorlatilag használhatatlan. Az erő a mi sportunkban a töltény hüvelyében van elrejtve, nem pedig a karjainkban! Ez az a pont, ahol jó néhányan előbb utat, majd célt tévesztenek!

A jó sörétlövésben nem a muszkuláris erő dominál, hanem az ütem és az időzítés. Főleg nem a töltet ereje és annak sebesség, hanem a jó szórás, a fedés, és a puha mozdulat a fontos! A rosszul irányított fizikai többletenergiánk a gyors lendítésben jól megjelenik, csak éppen az ellenkezője történik, mint amit a jó lövés megkövetel.

Mivel a sportokban általában az erő és a sebesség fontosságát hangsúlyozzuk, jó néhányan közülünk (alkalmanként talán néha mindnyájan!) túl gyorsan akarjuk lendíteni a fegyvert. Ha nem figyelünk oda, minduntalan kapáslövésre ragadtatjuk magunkat. Sajnos, néha ilyenkor találunk. Sajnos, mert hajlamosak vagyunk azonnal magunkévá tenni a gondolatot: „a gyorsabb, az erősebb a jobb”. Mindaddig tart a dolog, amíg egyszer csak a lendítés kontrollálatlanná válik, majd hiba hibát követ. Odavan a finom lendítés, ezért elvész a lendület, oda pontosság és az óhajtott állandóság. Még rosszabbá válhat a helyzet, ha hónapokon keresztül ezen az úton folytatjuk tovább, mert elérkezhetünk egy ponthoz, ahonnan nincs további fejlődés vagy még ennél is rosszabb, hogy visszaesünk.

Gyakran tehát minden energiánkat a lendítésbe adjuk bele, ahelyett, hogy a lendítés irányát, helyét, azaz pontosságát tartanánk szem előtt.

A túl gyors – ezért pontatlan – lendítés által egyszerűen „rossz postacímre” küldjük a töltetet. Önmagunkat vizsgálva a lendítést alapvetően két dolog befolyásolja: az érzékelés gyorsasága és a látás. Mivel a vadászaton nincs két egyforma szituáció, szinte nincs két egyforma sebességű, irányú vad sem, hanem mindig az adott történéshez kell igazítanunk a lendítést, amely az érzékelés és a vizuális „visszajelzés” alapján történik. Ha jóval gyorsabb a lendítés, rosszabb minőségű lesz a visszajelzés. Ez a gyakorlatban akképpen mutatkozik meg, hogy nem vesszük észre azt a pillanatot, amikor a fegyvert el kellene sütni. Túl nagy a sebességkülönbség a vad és a csővég között. Igaz, hogy a jó lövés esetében a csőnek gyorsulni kell a vadhoz képest, ám ha a mozdulat lesz túl „vad”, ez legtöbbször már önmagában akkora pontatlanságot eredményez, amelyet egy bő szórás sem képes „elfedni”. Az ilyen lövő mozdulata távolabbról nézve olyan, mintha az illetőt méhraj támadta volna meg.

Mi tehát a teendő? A leglényegesebb, hogy ne siessük el a fegyver felemelésének mozdulatát, helyette fogjuk munkára és használjuk a derekunkat. „Csak komótosan!” – ezt ismételjük magunkban, ha kapkodást észlelünk a mozdulatainkban. Ne feledjük: a könnyebb töltet is elegendő, ha a „címzés” pontos! Fácán vadászaton a 28 gr-os töltet egy könnyű húszasból, vagy legfeljebb 32 gramm egy tizenkettesből bőségesen elegendő. A túlméretezett töltetek kapcsán azt sem árt mérlegre tenni, hogy a nagy súlyú töltet végett a kemény visszarúgás érzése előbb- utóbb görcsössé teheti a mozdulatot, amely sorozatos hibázáshoz vezethet. A méretre agyazás ugyan sokat tesz e kellemetlenség ellen, a pontossághoz pedig szinte nélkülözhetetlen.

Az eddigieket összefoglalva tehát a sikeres sörétlövés alapja a megfelelő lendület, amely messze nem azonos a fegyver gyors felkapásával. Sőt, még csak nem is távoli rokonok. Ily módon, és ilyen értelmezésben kerüljük a „kapáslövést”, amely nem az állandóság forrása. (Nem akarván szavakon lovagolni, de számomra még senki sem definiálta egyértelműen a kapáslövés fogalmát – magyarul, tudniillik a jól értelmezett angol „snap shooting” egészen mást takar!) Ösztönösen jól csinálni valamit, állítgatás nélkül, mást jelent, mint turbó mozdulattal „odadobni” egy lövést, még akkor is, ha véletlenül találunk!

Igaz, vannak napok, amikor „kerek a világ”, amikor minden sikerül, mert a dolgok éppen a szükséges mértékben állnak rendelkezésünkre. Tudva azt azonban, hogy az ilyen piros betűs napok kivételesek, nekünk arra kell törekednünk, hogy lövészfilozófiánk középpontjában a pontosság álljon, és ne a mindent elsöprő erő. Ezt elérni pedig csak odafigyeléssel, kapkodó mozdulataink megregulázásával, és szorgalmas gyakorlással lehet.

Ne sajnáljuk az időt, hanem keressünk egy jó lőiskolát, és hozzáértő, diplomás oktatóval gyakoroljunk!  

     Szollár András


EGY SZÉP LÖVÉS ÉS AMI MÖGÖTTE VAN
 
 
Avagy a felszerelések és kiegészítők a lősportban
 
Írta: VARGA ANDRÁS
a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. műszaki és mezőgazdasági előadója,
lőcsapatunk tagja,
minősített lőoktató,
APSI- tag
 

Kakas! – Kiáltják a hajtók. A vadász megpillantja a madarat, ahogy a kék égen úszik felé. Fél lépés a lövés irányába, elindul a derék, s miközben a lövő a puskát vállhoz emeli, már a madár farka végére mutat a cső. Mikor felér a tus az archoz, a mozdulat felgyorsul, a cső megelőzi a madarat, és ahogy a csőréhez ér a célgömb, pattan a puska, a fácán röpte megtörik, gombócként hull a puskás lába elé.

 Egy szép lövés, ami az egész napot sikeressé teheti és akár még évek múltán is felemlegetik a vadásztársak, nagy dicsőség, amire – valljuk be férfiasan – a legtöbben akik puskát fogunk, vágyunk. De minden lövés úgy sikerül, ahogy szeretnénk, ahogy fent leírtam? Szerencsére nem, egyrészt, mert már rég nem lenne mire vadásznunk, ha minden lövésünk találna, másrészt a lőoktatók, – köztük én is – munka nélkül maradnának.

Jelen cikkemben azonban nem a gyakorlás fontosságáról vagy a különböző technikák helyes elsajátításáról lesz szó, hanem a felszerelésről, kiegészítőkről. Az apróvadidény kezdetén mindig időszerűnek tartom kissé áttekinteni a lőoktató szemével a vadász felszerelését és lőteljesítményét ez által javítani.

A felszerelés legfontosabb része természetesen a jól agyazott sörétes puska, melynek kalibere, csőhossza, szűkítése mind, mind fontos tényező, de cseppet sem annyira, mint azt a legtöbben hiszik. A fegyver leglényegesebb adottsága a tus mérete. Ha passzol a lövőhöz, akkor esély van arra, hogy jól lőjön vele a gazdája, ellenkező esetben nagyon nehéz dolga lesz a használójának. Mivel azonban a fegyver méretre agyazásáról és annak fontosságáról vaskos könyvek születtek már, – bár magyarul még csak kevés látott napvilágot – ezért ennek egy önálló cikket szentelnék a későbbiekben, most nem foglalkozom vele.

Legalább annyira fontos a megfelelő lőszer kiválasztása, ami elsőre nem tűnik egyszerűnek a mai választékból. De nem kell kétségbe esni, megsúgom, attól hogy más a hüvely színe és más név van rá nyomtatva, nem biztos, hogy nem ugyanazon gyárban készültek… Ugyanis, én kissé túlmisztifikáltnak érzem a lőszerkérdést. A vadászok nagy része esküszik valamelyik márkára, de nem tudná megmondani, hogy miért. Azért mert egy jó napján – amikor mindennel jól lőtt volna – azzal a márkával találta el a legtöbb vadat? Vagy, mert a jól lövő szomszéd is azt használja? Leggyakrabban nincs magyarázat. Ha megnézzük a katalógusadatokat, nem látunk nagy különbséget a különböző márkák teljesítményei között. A sebességkülönbség 10%-on belül van, amit a sörétraj kiterjedése bőven kompenzál. Természetesen nem azt mondom, hogy a 60 Ft-os ugyan azt tudja, mint a 150 Ft-ba kerülő. A drágább azért drágább mert szűkebb tűréssel, jobb minőségű alapanyagokból készül, nem pediglen azért mert erősebb, gyorsabb. A fontosabb kérdésnek nem annak kell lennie, hogy milyen gyors a patron, hanem milyen sörétmérettel, fojtással és mekkora töltettömeggel van szerelve. Mindannyian tudjuk, hogy mire mekkora sörétméretet kell használni, csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy tapasztalatom szerint a magyar vadászok jelentős része használ feleslegesen nagy sörétméretet és söréttöltetet. Fácánra, vadrécére véleményem szerint teljesen elegendő 2,7-3 mm-es söréttel töltött patron, sőt, kelő madárra a 2,5 mm-es is bőven elég. Ha a töltettömeget nézzük ugyan ez a helyzet, sokan feleslegesen pofoztatják magukat magnum, mini magnum vagy egyéb nagy töltetű lőszerekkel, amikor semmilyen előnyük nem származik belőlük. Ezeknek az esetleges előnye a lőtávolság határán jönne elő, ahová etikus vadász már nem puskázik. Egy 25 m-es nyúlnak pedig teljesen mindegy, hogy 30 vagy 50 g-os patronnal hozzák terítékre. Ha sokat lövünk egyenesen káros a nagy töltet, pláne egy könnyű puskából lőve. A nagyobb visszarúgástól való félelem görcsössé teszi a mozdulatokat, nem lesz a lendítésünk folyamatos, amilyennek lennie kell, valamint, jóval hamarabb elfáradunk, mint egy átlagos töltettel. Greener mester nem hiába találta ki a 1/96-od szabályát miszerint a fegyver tömegének 96-od része adja a legnagyobb még harmonikus töltetet. Ezzel számolva egy 3,2 kg-os vadászpuskát véve alapul ez az érték 30g!

Továbblépve szeretnék kiemelni néhány általam fontosnak ítélt kelléket vagy ruhadarabot, amely segítheti, vagy éppen gátolhatja a sikeres sörétlövést. Fentről indulva az első ilyen darab a kalap. Tudjuk jól, hogy puska nélkül még csak-csak el tudunk menni vadászni, de kalap nélkül már bajosan. De belegondolt már valaki, hogy a szembe lógó karima hány vad elhibázásához vezetett már? Amíg nincs a vállunknál a puska, addig ellátunk a karima alatt, de ha az arcunkat helyére rakjuk a tuson, akkor is ugyan ez a helyzet? Nem a kalap ellen akarok szólni, hanem ajánlani, hogy vadászat előtt érdemes megpróbálni, tudok-e benne lőni. Ha nem, még mindig hasonlóan vadászias egy angol stílusú sapka (nem baseball!) ami biztosan nem akadályoz a lövésben. A következő a felsőruha, legyen az mellény, vagy kabát. Sokszor látni olyan modelleket, amiben számomra elképzelhetetlen, hogy jó ritmusban, simán vállhoz lehet emelni a fegyvert. A jó vadászkabáton, mellényen a lövő oldalon nincs zseb vagy egyéb, ami a puska felvételét akadályozhatná. Itt szeretnék arra is kitérni, hogy lehetőleg elég nagy zsebe legyen a kabátnak/mellénynek, amiben egy hajtásra elegendő patron elfér. Egyrészt hasznos, ha a lövő oldalon súlyánál fogva kisimítja a ruházatot, másrészt gyorsabb az újratöltés zsebből, mint töltényövből arról nem beszélve, hogy talán elegánsabb is…

Az utolsó, amiről ebben a rövid összefoglalóban meg szeretnék emlékezni az a fegyverszíj. Fegyverszíj véleményem szerint nem kell a sörétes puskára. Annak ellenére mondom ezt, hogy tudom, hazánk néhány “fejlettebb” megyéjében az angol iskolánál is nagyobb biztonságra törekednek a megyei vezetők és a fegyverszíj használatát kötelezővé tették.

De miért is? Tényleg megelőzi a baleseteket a puskaszíj vagy csak szokásos pótcselekvés, igazi látszatintézkedés?

A vállon átvetett, töltött puska nem a legbiztonságosabb hordmód és a társak felé sem közvetíti a biztonságosság üzenetét.

Külföldi lőtereken kifejezetten tilos a használata. A kényelmet növelheti, ám a biztonságot semmiképpen. Elakadhat, és máris megvan a baj!

Nem beszélve arról, hogy egy igazán jól elkészített fegyver ballanszát, lendületét is megváltoztathatja – rossz irányba!

A kérdés eldöntését a kényelmi okok végett mindenkinek maga döntse el, ám megjegyzem, hogy a sörétes puskát legfőképpen arra használjuk, hogy lőjünk vele, nem pedig arra, hogy a hátunkon hordozzuk.

Bízom benne, hogy elolvasva e rövid összefoglalót, talált benne az olvasó hasznosítható részeket és több sikeres lövésben lesz része az elkövetkezendő idényben, mint eddig. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy hiába kifogástalan a felszerelésünk, ha mi magunk nem vagyunk azok. A sikeres lövés technikáját semmilyen kiegészítő nem tudja pótolni, azt muszáj saját magunknak megtanulni és ha megtanultuk a készség szintjéig gyakorolni. Ezen tudás nélkül senkiből nem lesz sikeres sörétlövő bármennyit is áldoz a felszerelésére.

Varga András