Rég volt már, nagyon rég, a karácsonyi rohanás, a meghitt gyertyafény, a mámoros Szilveszter, az olvadó hó!Ez már mind szürke fátyol mögül felvillanó emléktöredék.
Most csak ülök és csendben az eltelt idő ingoványába süllyedek.
Próbálom megidézni,amit lehet. De mit is?
Kavarognak a gondolatok: a nap melege, barátok felvillanó tekintete, tavasz illata, az erdő csendje, a bor zamata, az öröm vagy bánat hangulata.
Mindent szép lassan eltemet a múló idő, melynek kereke egyre gyorsabb pörgésbe kezd és ebből az örvényből nincs kiszállás.
Pedig néha fontos lenne megállni, megállni és számot vetni!
Iszom hát!
Először csak egy kortyot azokra, akik már nincsenek itt, mert az elmúlás örök ösvényére léptek!
Még egy kortyot azokra, kik most velem vannak!
De csak szépen és lassan, hiszen van még időm.
De tényleg, van még időm?
Talán igen és még abba sok minden belefér.
De mi is a sok és mi az, ami kevés?
Mindaz, amit az ember a múltjában megélt, létéből fakadóan tett és amit az életben elért, vajon sok vagy oly kevés?
Nem is számít! A kérdés rossz!
Mert kinek szüksége van, annak egy igaz szó, pár forint, egy pohár víz, egy perc idő, egy jó barát, egy hű társ, az nem sok és nem is kevés.
A lényeg az, hogy van, és ami van, az számára elég!
Poros út, nyikorgó kerék, öreg fák árnyéka, egy szelet szalonna és egy darab kenyér, s minden,mi szívünkbe belefér, nem lehet sok, de ne is legyen kevés, csak nekünk legyen éppen elég!
Szöveg: Szi Benedek Sándor (Gyulaj Zrt.)
Fotó: Gőbölös Péter (Gyulaj Zrt.)
