Erdei Iskola Avató és Projektzáró Ünnepség, Lengyel-Annafürdő - 2010. október 29.

Ez az iskola messze kitűnik a többi közül

2010. október 30. 08:50
TEOL/H.É.

Lengyel-Annafürdő |
Felavatták a Gyulaj Zrt. lengyel-annafürdői erdei iskolájának kibővített épületét pénteken.

Az átadón Nagyné dr. Szászka Éva, a Környezetvédelmi és Vízügyi
Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának osztályvezetője dicsérte a
beruházást, hiszen az ökotechnikájával jócskán kitűnik az ország többi
erdei iskolája közül.

Az elmúlt másfél évben két épületet újítottak föl környezetbarát
módon a Turisztikai és Természetismereti Központ területén. Az erdei
iskola új tetőterében foglalkoztatót alakítottak ki, és természetrajzi
kiállítást rendeztek be. Nagy változást jelent a ház
energiafelhasználásának mérséklése, szélerőgépet, napelemeket,
napkollektorokat helyeztek el körülötte. A takarékos vízhasználat
érdekében pedig szürkevíz hasznosító rendszert építettek ki.

A másik felújított épület a Szentkúti kunyhó. A romos házat ökoházzá
alakították át. A kirándulók itt szembesülhetnek azzal, hogy
közművesítés nélkül is minden elérhető. Az energiaellátásról napelem,
napkollektor és szélkerék gondoskodik, a vízhez fúrt kútból lehet
hozzájutni, a meleget cserépkályha adja, sütni-főzni a búbos kemencében
és a takaréktűzhelyen lehet, a szennyvizet nádgyökérzónás tisztító
kezeli. A megközelítéshez kerékpárokat biztosítanak.

A siker legjobb mércéje azonban Gál László projektvezető szerint az
érdeklődő iskolák növekvő száma. És ahogy a Nemzeti Fejlesztési Bank
képviseletében felszólaló Nagy András, valamint a Gyulaj Zrt.
vezérigazgatója, Gőbölös Péter is fogalmazott, a gyerekeknek a természet
jelenti a legnagyobb motivációt a tanuláshoz. Kupás Deák Zoltán
erdészetvezető a kollégák megszállottságáról sem feledkezett meg, amely
lehetővé tette a beruházás megvalósulását.