Esterházy Antal (Antal Mária Pál Miklós Prinz Esterházy von Galántha) 1903. július 22-én, Lékán született hg. Esterházy Miklós és Cziráki Margit második fiaként. Édesanyja 35 évesen az ötödik gyermek szülésébe belehalt, édesapja, felesége halála után 10 évvel 1920-ban hunyt el, haláláig nem tudta feldolgozni szeretett felesége halálát. Az öt testvér szülők nélkül maradt, nagykorúságukig a közeli rokonságban kaptak gyámot. Antal herceg szabadabb nevelést kapott másodszülött fiúként, mint bátyja, aki hitbizományi örökös lett, viszont a majorsági életből minden herceggyermeknek ki kellett venni a részét. Kedvenc időtöltése a lovaglás volt.
Diplomás éveik után Pál herceg, a legidősebb testvére hitbizományt próbálta egyben tartani, míg a fiatalabbak, Antal és László a hagyatékból rájuk eső kisebb birtokaikra költöztek.
Antal herceg tulajdona az ozorai birtok lett. a közel 4000 hektáros területen agrárdiplomájának hasznát vette. A birtokhoz tartozott az Ozorán működő lótenyészet, később felesége Apponyi Gabriella érkezésével friss lendületet kapott.
A lovaglás mellett Antal herceg egyre több időt töltött az autózással. Szívesen élte a fiatal arisztokraták életét. Antal herceg családi kötődések révén Almásy Lászlóval komoly barátságot kötött (a könyv és a 9 Oscar-díjas, 1996-ban készült film „Az angol beteg” megihletője, /a filmben Almásy László grófot Ralph Fiennes alakítja, a további főszereplők: Kristin Scott Thomas, Juliette Binoche és Willem Dafoe/). Almásy László képzett autószerelő és vezető volt. Jól megértették egymást, együtt vadásztak, síeltek.
1925 telén amikor a ködös időjárás nem kedvezett a síelésnek, egyikőjük eszébe jutott, hogy van hely a világon, ahol talán kevesebb köd, és ez a hely Afrika. Eltökélt szándékuk volt négy keréken eljutni oda, ahova eddig senkinek sem sikerült, egészen pontosan a Núbiai sivatagot a Nílus mentén átszelve. Almásy László Grazban a Steyr gyárnak dolgozott, így a Steyr 7 túrakocsival indulhattak útnak. Antal hercegben igazi partnerre lelhetett, az expedícióhoz nem csak kedve, de pénze is volt, finanszírozta az utazást. A viszontagságos út mellett varázslatos, egyedülálló 3000 km-es útjukról Almásy László Az Autóval Szudánban című könyvében részletesen ír. Az utazás nagy visszhangot keltett, valóságos hősként ünnepelték őket, ugyanis egészen addig tevén kívül senki nem próbálta átszelni a Núbiai-sivatagot. Az utazásuk során több szép afrikai vadat is elejtettek, amelyek trófeái később Ozorán a Kula-majori kastély dolgozószobájának falát díszítette.
A vezetés és a sebesség a szenvedélyévé vált, Olaszországban vásárolt egy Bugattit, a húszas éveinek második felében már a versenypályákon találta magát. Az autót a magyar trikolor színeire festve, nagy feltűnést keltett, győzelmet győzelemre halmozott. Majd a szerencse elpártolt mellőle, az autó meghibásodása miatt balesetet szenvedett, nem túl súlyos, de maradandó szemsérülést szenvedett. Az adrenalinnal túlfűtött életét a család sem és Apponyi Károly sem nézet jó szemmel, mivel lányának udvarolni kezdett. Fájó szívvel, de a Bugattit eladta gróf Zichy Tivadarnak, leendő apósa ugyanis válaszút elé állította a baleset után, mely szerint vagy az autóversenyzésről mond le, vagy Apponyi Mária Gabrielláról, 1935 októberében feleségül vehette a szigorú gróf leányát.
Házasságkötésük után a korábban mozgalmas életet élő herceg gyökeresen megváltozott, komoly felelősségérzettel rendelkezett. A falubeliek tisztelték, segítőkészsége miatt szerették is.
1936 decemberében megszületett fiúgyermekük, ifj. hg. Esterházy Antal. Hármasban nagy boldogságban éltek. Antal herceg ellátta a birtok irányításával és a hercegi ranggal járó feladatokat, gyakran volt úton ezek miatt. A távollétek egyre hosszabbra nyúltak, időközben kitört a második világháború, a herceg úr önkéntesként bevonult a magyar hadseregbe. Antal herceg jó gazdaként irányította birtokait, és elődeihez hasonló méltósággal szolgálta hazáját a II. világháború hadszínterein.
1944. decemberében Sárisáp határában pedig egyértelműen nem tisztázott körülmények között kivégezték. Hamvait 2019 októberében újratemették Fertődön, mely temetési szertartáson és ünnepi szentmisén a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vezetői képviselete is részt vett.
Fia, herceg Esterházy Antal és unokája, a herceg örökös Paul Esterházy az utóbbi évtizedben többször jártak a Gyulaj Zrt.-nél a történelmi múltú, valamikori Esterházy gyulaji területen.
Forrás:
Kozelka z Hrivic Zsolt: Esterházy Antal, Önarc-kép
dr. Bardi Terézia
Fotón: Herceg Esterházy Antal egy gyulaji vadászterületen elejetett dámbikájával