Az erdők védelmében! Sajtóközlemény az erdőtüzekről - 2012. március 30.

Megjelenítés dátuma: 2012. március 30.

A kép eltávolítva.A kép eltávolítva.A kép eltávolítva.A kép eltávolítva.

A magyar állami erdőgazdaságok
területein a közelmúltban 99 tűzeset pusztított, több mint 1300 hektáron. Az
oltásban összesen 640-nél több erdőgazdasági dolgozó vett részt. Az
elszenvedett kár összege már meghaladja az 58 millió forintot,
noha a nagyja
még nincsen felmérve. Odaveszett élő növényzet, előkészített tűzifa, erdei
építmények (vadetetők, kerítések, magaslesek, egyéb berendezések) sora.
Mindezeken fölül veendők számításba a tűzoltóság munkatársai, eszközei,
költségei.

Az állami erdőgazdaságok szívesen
látnak minden kirándulót, erdőlátogatót. A kényelmüket szolgáló erdei
infrastruktúrát (sétautakat, melegedőket, kilátókat, egyebeket) a saját
költségükön építették és tartják karban.

Az erdőgazdaságok nagyon
szépen kérnek minden erdőlátogatót, hogy a mostani szárazságban, különösen a
széljárta helyeken, semmiképpen se gyújtsanak tüzet! Egyetlen eldobott
cigarettavég is sok millió forintnyi kárt tud okozni, ráadásul az élő természet
gyógyulása akár évtizedekig is eltarthat!

Az erdő közvagyon, óvjuk, védjük mindannyian!

Budapest, 2012. március 30.

Nyiri
János szóvivő,

az
állami erdőgazdaságok tulajdonosi jogait gyakorló MFB Zrt. nevében

A Gyulaj Zrt. SCI No.1. várományos agyarának Las Vegas-i átadása - Nimród Safari - 2012. március 22.

Megjelenítés dátuma: 2012. március 22.

Észak- Amerika, de talán túlzás nélkül mondható, hogy a világ leggrandiózusabb vadászati kiállításán - ráadásul idén 40. jubileumi összejövetelt ünneplő- SCI (Safari Club International) éves, idén a nevadai Las Vegasban megtartott közgyűlésén adták át a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Hőgyészi Erdészetének területén esett SCI vaddisznó ranglistájának rekord várományos vadkan agyarát a neves - Weatherby- díjas- amerikai elejtőnek. Az átadásra kiutazó, és egyben országunkat az SCI- nél képviselő magyar delegációt az SCI Közép- Magyarországi Szervezetének vezetősége, többek között dr. Kőhalmi Zsolt nemzetközi igazgató, Simkó Gyula magyar SCI- elnök és Hígvégi Béla, tiszteletbeli nemzetközi igazgató alkotta. A rekord várományos magyar kan, illetve a magyar vadászatok emlékdíjának átadásán személyesen a nemzetközi SCI elnöke, Kevin K. Anderson úr is jelen volt.  

A Nimród safari 2012/1. számában megjelent cikk megtekintéséhez, kérjük kattintson az alábbi képre vagy a "Tovább olvasom" opcióra!

Megvalósuló Makovecz- terv az újjáépülő Devecseren - 2012. március 19.

Megjelenítés dátuma: 2012. március 19.
Örök mementót állíttat a 22 magyar állami erdőgazdaság a 2010. októberében bekövetkezett vörösiszap- katasztrófa áldozatai, valamint a helyreállításban segétkező hivatásos és önkéntes csapatok önfeláldozó munkálatainak emlékére. A megépülő ökomenikus kápolna terveit az organikus építészet nem régen elhunyt magyar kivállósága, Makovecz Imre tervezte. A kápolna helyszínéül Devecser egyik lakóparkját jelölték ki.
 
Az erdőgazdasági finanszírozásban megépülő devecseri kápolnáról a fataj.hu logójára vagy a "Tovább olvasom" opcióra kattintva olvashatnak többet!
 

Állami kitüntetések erdészeti szakembereknek - 2012. március 15.

Megjelenítés dátuma: 2012. március 19.
A tavalyi alkalomhoz hasonlóan idén március 15-én is számos erdőmérnök kapott állami kitüntetést több éves kiemelkedő szakmai munkájuknak köszönhetően. A több féle neves kitüntetést Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át. Az ország számos erdőgazdaságától érkező kitüntetett gyakorló szakemberek mellett több oktató- kutató szakember is elismerést vehetett át.   
A március 15-i megemlékezés alkalmával átadott kintüntetésekről szóló cikket a fataj.hu logójára illetve a "Tovább olvasom" opcióra kattintva olvashatják!
 

Magyar részvétel a FICAAR és Venatoria 2012 vadászati kiállításokon, Madridban - 2012. március 12.

Megjelenítés dátuma: 2012. március 12.
Immáron másodjára képviselte magát Magyarország a nagyhírű két spanyol vadászati kiállításon, Madridban. Az évtizedes múltra visszatekintő rendezvények érdekessége, hogy szinte egyszerre tartják őket egy városban, igaz különböző méretben és más- más vásárlói réteget megcélozva. Kihasználva az egyidejűségben rejtőző alkalmat a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. mindkét kiállításon képviselte Tolna megye kiváló dám- és gímszarvas, valamint messzehíres vaddisznó vadászati lehetőségeit. A kiutazás napjának estéjén, február 29-én a madridi magyar nagykövetségen tartott vadászati bemutatón is ott voltak a tolnai szakemberek.
A kiállítás tapasztalatairól és fényképekért az alábbi HuntingPress, Forestpress és Fatáj logóra vagy a "Tovább olvasom" opcióra kattintva tudhatnak meg többet!

Terepjáró kerekesszék vadászoknak - 2012. március 12.

Megjelenítés dátuma: 2012. március 12.
Bár itthon elsőként a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. fordított kiemelkedő figyelmet a mozgássérült vadászok igényeire, világszerte is nő a megoldások keresésének igénye. Az amerikai Tim Swenson, akkumulátorok segítségével mozgatott, speciálisan, terepi viszonyokra átalakított gumitalpas kerekesszékei kiemelkedőnek mondhatóak a többi megoldás közül. Rendelhető kiegészítőivel (fegyvertok, dobozok) tökéletes társa lehet az eddig szinte lehetetlenek tűnő vadászatoknak. Egy érdekesség a vadászat világából:
A terepjáró kerekesszékről szóló rövid cikk, illetve bemutató videó az alábbi HuntingPress logóra vagy a "Tovább olvasom" opcióra klikkelve érhető el!
   

Közmunka program a Gyulaj Zrt.-nél - 2012. március 09,

Megjelenítés dátuma: 2012. március 09.
Az idén év elején újra induló közfoglalkoztatási programban helyi szinten kiemelt szerep jut az állami erdőgazdaságoknak, így a Tolna megyei Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nek is. Idén a tavalyi közmunkások dupláját foglalkoztatja a Zrt., összesen 186 főt.
A téma kapcsán a Tamási Táj c. helyi újság márciusi számában megjelent interjú tartalmát, illetve másik cikkek tartalmát az alábbi ForestPress logókra, Fatáj, TEOL, Vadászmester logóra valamint a Tolna Megyei Népúság március 24-i cikkére illetve a jobb alsó sarokban látható "Tovább olvasom" opcióra kattintva olvashatják!
A kép eltávolítva.
A ForestPress-en megjelent másik cikk a Gyulaj Zrt. közmunka programban való részvételéről:
Katt a képre a nagyításért:
A Tolna Megyei Népújság online cikke (katt a TEOL logóra!):

Gyulaj Zrt. a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági havi lapjában

Megjelenítés dátuma: 2012. március 08.
Megjelenés dátuma: 2012. március  8.
A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara havonta megjelenő gazdasági jellegű havi lapjának hasábjain olvashatjuk a Gőbölös Péterrel, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vezérigazgatójával készült interjút az erdőgazdaság foglalkoztási, gazdasági eredményeiről és a lakosság felé történt tudatos nyitásról. Az interjú a 7. oldalon olvasható!
A Kamara havi lapjának megtekintéséhez kérjük klikkeljen az alábbi képre vagy a "Tovább olvasom" opcióra!

Június 23-án Tamásiban kerül megrendezésre a Tolna Megyei Vadásznap - 2012. március 06.

Megjelenítés dátuma: 2012. március 06.
A már megszokott, sióagárdi helyszín után idén Tamásiban a miklósvári parkerdőben, június 23-án, szombaton kerül megrendezésre a 2012. évi Tolna Megyei Vadásznap. Az Országos Magyar Vadászkamara Tolna Megyei Területi Szervezete, Tamási Város Önkormányzata és a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. közös szervezésében egész napos programok várják majd a kilátogató vadászokat, természetkedvelőket és minden kedves érdeklődőt. Tolna megye vadászati és természeti kincseinek bemutatása és ingyenes  vadasparki látogathatóság mellett, művészeti bemutató és főző verseny színesíti a vadásznap programjait.
SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT!

Megjelent a 2012. márciusi Tamási Táj - 2012. március 05.

Megjelenítés dátuma: 2012. március 01.
Megjelent Tamási város havonta megjelenő közéleti és információs újságjának legutóbbi, márciusi száma. A szám 4. oldalán rövid beszámoló szól Antli István okleveles erdőmérnök kollégánk a természetfotózás műhelytitkairól szóló előadásáról, valamint a 6. oldalon található Deák István nyugalmazott igazgató életútját bemutató rövid cikk. A 8. oldalon pedig az idén év elején újraindult közmunka programról kérdezték Gőbölös Péter vezérigazgatót.
A Tamási Táj legutóbbi számának online olvasható és letölthető .pdf verzióját az alábbi képre kattintva nyitható meg!