Az OEE 2019. évi Vándorgyűlés szervezését szimbolizáló vándorzászlót átvette a Gyulaj Zrt.

Az Országos Erdészeti Egyesület 2019. évi Vándorgyűlés szervezését szimbolizáló vándorzászlót átvette a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.

A közel 170 éves Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 2018. június 22-23-án Gyulán tartotta a 149. Vándorgyűlését az állami DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. főszervezésében és vendéglátásában. Az erdészeti Vándorgyűlésen, több mint 700 szakember vett részt a Kárpát-medencéből, mind az ünnepi közgyűlésen, mind pedig a terepi, szakmai bemutatókon. A rendezvény második napján a záróünnepségen Gyula főterén, az 1848-49-es Honvédtiszti Emlékhelynél Zambó Péter OEE elnök zárszavát követően vette át a patinás egyesületi vándorzászlót Spiegel Endrétől a DALERD Zrt. vezérigazgatójától, a jövő évi 150. évi jubileumi Vándorgyűlés főszervezője, az állami Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. nevében és képviseletében Gőbölös Péter vezérigazgató. A Gyulaj Zrt. vezérigazgatója először gratulált a Csongrád és Békés megyei Kollégáknak a parádés szervezésért, majd elmondta, hogy utoljára ilyen magas szintű ünnepi rendezvény 1973-ban volt a Zrt. jogelődjének működési területén, melyet akkor az elődök magas szinten szerveztek meg. A rendezvény során be fogják mutatni a két napra Tolna megyébe költöző Kárpát-medencei – előzetesen várhatóan hétszáz – erdészeti szakembernek, a magyar és a nemzetközi sajtónak a tolnai táj erdő- és vadgazdálkodását, az itt végzett minden jelentős szakmai tevékenységét, összefoglalva a több évszázados tájgazdálkodást, a táj társulás ökológiáját, az erdészek által tervezett, megvalósított és fenntartott termelést szolgáló gazdálkodási objektumokat, a rendkívül népszerű és elismert közjóléti- és turisztikai objektumokat, természetesen mindezt kiegészítve a térség művészeti értékeinek és népi kultúrájának bemutatásával. A csodálatos vándorzászlót örömmel lengette meg az egybegyűlt közönségnek az 1848-49-es Honvédtiszti Emlékhelynél Gőbölös Péter vezérigazgató, invitálva a hallgatóságát és a jelenlévő sajtón keresztül a magyar erdészeti szakembereket Tolna megyébe.

 

Az alábbi képek rákattintással tovább nagyíthatóak!

Zászlóátvétel Gyulán  Zászlóátvétel Gyulán  Zászlóátvétel Gyulán

További megjelenések a cikk kapcsán:

Gyulai Hírlap cikke