III. helyezett lett a Gyulaj Zrt. csapata a Dél-dunántúli Regionális STIHL Fakitermelő Versenyen

Megjelenítés dátuma: 2014. május 28.

Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. sikere a Dél-dunántúli Regionális STIHL Fakitermelő Versenyen

 

A kép eltávolítva.2014. május 22-én került megrendezésre a harmadik regionális STIHL Fakitermelő Verseny a Somogy megyei Ropoly pusztai versenypályán, immár hagyományosan a SEFAG Zrt. szervezésében. A régióból 20 A kép eltávolítva.csapat érkezett a versenyre Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyéből. A versenyen a profi fakitermelő brigádok mellett, a katasztrófavédelmi kirendeltség dolgozói, a tűzoltók és a szakközépiskolás diákok is részt vettek.  A  kétfordulós versenyben minden csapat teljesítette a szerelés és az összetett gyakorlati versenyszám feladatait. Szerelés versenyszámban időre kellett a versenyzőknek a motorfűrész vezető lemezét megfordítani, egyéniben ebben a versenyszámban Rittlinger Róbert érte el a legjobb időt, 12(!) másodperc alatt végzett a feladattal. A szerelés után következett a kombinált versenyszám, amelyben már a csapat minden tagja részt vett. Az embert próbáló hőségben a darabolás, kombinált darabolás, gallyazás, választékolás, hasítás, és sarangolás versenyszámokban zajlott a próbatétel. A szabályok betartásáért minden pályán három versenybíró felelt. A pontozás során a bírók kiemelt figyelmet fordítottak a munkavédelmi szabályok betartására, a szabálytalankodók súlyos bűntető pontokat kaptak. A versenyszámok után a csapatok és a nézők STIHL Timbersport bemutatót láthattak, amely rendkívül látványosnak bizonyult. A versenynap az eredményhirdetéssel zárult. LegeredményesebbeA kép eltávolítva.n a Mecsekerdő Zrt. csapata szerepelt. 2 perc 39 másodperces idővel, 1 hibaponttal teljesítették a gyakorlati számot. Őket néhány másodperccel rosszabb időeredménnyel a SEFAG Zrt. Zselici Erdészetének csapata követte. Harmadik helyen a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. csapata végzett, Kaposi Zoltán vezetésével. A verseny első hat helyezettje bejutott az országos versenyre, melyet 2014. szeptember 27-én rendeznek meg Kaposváron.

 Antli István, Gyulaj Zrt.