Püspöki évnyitó a Tamásiban a Szent Balázs Katolikus Óvodában
A Tamási Szent Balázs Katolikus Óvoda évnyitója – Szeptember 19-én Udvardy György pécsi megyéspüspök ünnepélyes keretek között megnyitotta a nevelési évet Tamási város Szent Balázs Katolikus Óvodájában. Az óvodások műsorral köszöntötték a főpásztort, aki megáldotta a csoportszobákat, és biztató szavakkal üdvözölte az intézmény dolgozóit, a szülőket és a gyerekeket. Az ünnepségen részt vettek Tamási város vezetői, illetve Tóth László egyházmegyei oktatási főmunkatárs. Az óvoda nevelői tevékenységének célja, hogy a gyermekeket naponta érő élmények önmagukon túlmutató élmények is legyenek egyben. Az intézményben új távlatot kívánnak nyitni, hiszen hosszú előkészítő munka eredménye az, hogy Tamásiban óvodai keretek között is lehetővé vált a katolikus nevelési értékek továbbadása. Azok az értékek, melyeket az óvoda épülete hordoz és amelyek az óvoda szakmai munkájában megmutatkoznak, nagy alapot jelentenek a bizalomra. Az óvoda nevelői tevékenységének célja, hogy a gyermekeket naponta érő élmények önmagukon túlmutató élmények is legyenek egyben. Az intézményben új távlatot kívánnak nyitni, hiszen hosszú előkészítő munka eredménye az, hogy Tamásiban óvodai keretek között is lehetővé vált a katolikus nevelési értékek továbbadása. Az óvoda szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit, a Tamásiban egy éve egyházi fenntartásban működő gimnázium tagintézményeként, két csoporttal és negyvenhárom gyermekkel.
A Hazai Erdész műsort október 9-én, vasárnap 11:00 órakor láthatják a Kedves Nézőik a HAZAI ERDÉSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!
Backstage film előzetes a műsorból:
A Tamási Szent Balázs Katolikus Óvoda évnyitója - Interjú Gőbölös Péter vezérigazgatóval: