III. helyezett lett a Gyulaj Zrt. csapata a Dél-dunántúli Regionális STIHL Fakitermelő Versenyen

Megjelenítés dátuma: 2014. május 28.
Megjelenés dátuma: 2014. május 26.

2014. május 22-én került megrendezésre a harmadik regionális STIHL Fakitermelő Verseny a Somogy megyei Ropoly pusztai versenypályán, immár hagyományosan a SEFAG Zrt. szervezésében. A régióból 20 csapat érkezett a versenyre Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyéből. Legeredményesebben a Mecsekerdő Zrt. csapata szerepelt. 2 perc 39 másodperces idővel, 1 hibaponttal teljesítették a gyakorlati számot. Őket néhány másodperccel rosszabb időeredménnyel a SEFAG Zrt. Zselici Erdészetének csapata követte. Harmadik helyen a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. csapata végzett, Kaposi Zoltán vezetésével.

 
Az eseményről bővebben, képekkel kiegészítve a "Tovább olvasom" opcióra vagy az alábbi képekre kattintva olvashatnak:
1. cikk:
2.cikk:
 
 

Sikerrel zajlott a megújult Tengelici Parkerdő és Benyovszky- kápolna átadása

Megjelenítés dátuma: 2014. május 19.
Megjelenés dátuma:  2014. május 17

Az Ivett ciklon tombolása ellenére, csodával határos módon eső és szélvihar nélkül zajlott az idén 100 éves, a jubileum alkalmára felújított Benyovszky- sírkápolna és az azt körülölelő parkerdő megújítás I. ütemének átadása Felsőtengelicen. A megnyitó ünnepségen beszédet mondott többek között dr. Jung László, az MFB Agrár- és Turisztikai
Befektetési Főigazgatóságának ügyvezető igazgatója is. Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnökének köszöntő levelét Nyiri János az MFB  szóvívője olvasta fel.

A léleképítő alkalomról készült tudósításokat, képeket és videókat az alábbi képekre kattintva olvashatják, láthajták:
       
      
A Szabad Föld 2014. június 6-i száma:
A Hazai Vadász c. TV-s magazin 2014. május 14-i adása 21 perc 15 másodperctől mutatja be a tengelici Benyovszky- kápolna átadásának eseményeit:

 

A Benyovszky- kápolna átadásáról készített amatőr felvétel, mely a Tengelici Polgármesteri Hivatal tulajdona:
 
A TelePaks TV általl készített rövid film a Benyovszky- kápolna átadásáról:

VIII. TRÓFEA Vadgasztronómiai Fesztivál, Tamási

Megjelenítés dátuma: 2014. május 13.
Megjelenés dátuma:  2014.  május  13.

Immáron VIII. alkalommal kerül megrendezésre a TRÓFEA Vadgasztronómiai Fesztivál Tamásiban, a Miklósvári Parkerdőben. Az évről-évre számos érdekes programot felvonultató egész napos rendezvény  kínálata idén méginkább kibővül. A megsokasodott programok miatt a nagyszínpad mellett idén egy külön "Gyulajos" vadászati témájú kisszínpad is berendezésre kerül. Természetesen, a megszokott módon a fesztivál kifejezetten család- és gyerekbarát rendezvény lesz, így minden a rendezvény alatt jelenlevő kipróbálható és igénybe vehető program INGYENES lesz a lovaskocsikázástól egészen az ugrálóvárig! Szeretettel várunk mindenkit! JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK!

A plakátok kinagyításához kérjük klikkeljen az alábbi képre!
 

A 100 éves tengelici Benyovszky-kápolna és parkerdő (I.ütem) átadása

Megjelenítés dátuma: 2014. május 12.
Megjelenés dátuma:2014. május 12.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. 2013-ban hosszas
előkészületek után saját vagyonkezelésében lévő állami területen található hányattatott
sorsú családi kápolna, a Benyovszky- kápolna saját erőből történő renovációja
mellett döntött. A projekt keretén belül a 100 éves kápolnát körülölelő ősfás jellegű parkerdő megújítása is megtörténik. A kápolna renovációjának, valamint a parkerdő megújítás I. ütemének ünnepélyes átadására 2014. május 16-án, péntek 9:30-tól kerül sor, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A meghívó megtekinthető és letölthető az alábbi képre kattintva:
A kápolna és a grófi család mélyebb  bemutatása az alábbi kiadványunkban ismerhető meg(klikk a képre!):

Tolnai erdészek a Bükkben

Megjelenítés dátuma: 2014. május 10.
Megjelenés dátuma:  2014. május 10.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. erdészeti és vadászati személyzete szakmai kiránduláson vehetett részt május 7-8-án, az EGERERDŐ Zrt. Felsőtárkányi Erdészetének területén.Köszönjük azt a szakmai összefogást és baráti hozzáállást, mellyel a Felsőtárkányi Erdészet fogadott minket, valamint köszönjük a páratlan vendéglátást, melyre hazafelé jól eső szívvel gondoltak vissza kollégáink.

 
A teljes összefoglaló olvasásához kérjük kattinston a "Tovább olvasom" opcióra!
 

A Gyulaj Zrt. és Lengyel-Annafürdő májusi programajánlata

Megjelenítés dátuma: 2014. május 08.
Megjelenés dátuma: 2014.  május 8.

Ismét egy aktív május áll a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. előtt. Hamarosan itt a 100 éves, jubileum alkalmával felújított felsőtengelici Benyovszky- kápolna és parkerdő (I. ütem) ünnepélyes átadása. Rá egy hétre pedig már jön is a VIII. TRÓFEA Vadgasztronómiai Fesztivál! Természetesen ezek mellett a Lengyel- annafürdői komplexumunk is folyamatosan szervezi a jobbnál-jobb családi és gyerekbarát programokat.

A Gyulaj Zrt. és Lengyel- Annafürdő aktuális programajánlatához kérjük kattinston az alábbi képekre:
        

Sikeres középiskolai verseny a Gyulaj Zrt. támogatásával

Megjelenítés dátuma: 2014. május 08.
Megjelenés dátuma: 2014. május 7.

Idén is két napos volt a már hagyományosnak tekinthető "Ember és környezete" középiskolai vetélkedő a lengyeli VM DASzK Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium szervezésében. A Gyulaj Zrt. büszke rá, hogy az áprilisi versenyen résztvevő diákok mindegyike ajándékkal térhetett haza.

A lengyeli szakközépiskola és kollégium köszönő levele az alábbi képre kattintva olvasható el:

Anyák napi köszöntő

Megjelenítés dátuma: 2014. május 04.
Megjelenés dátuma: 2014.  május  4.

Kedves Édesanyák!

Május első vasárnapján köszöntjük az
Édesanyákat. Ez alkalomból minden Édesanyának Boldog Anyák Napját, jó
egészséget és a gyermekekben, unokákban sok-sok boldogságot, velük közös örömöt
és hosszú életet
kívánunk!

 A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. nevében
tisztelettel:

Gőbölös Péter 

vezérigazgató