„A magyar kormány célja a selmeci szellem
elterjesztése” – fogalmazott az egykori bányavárosban a különböző
nemzetiségek harmonikus együttélésére utalva Dr. Fónagy János.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az „Akadémisták
Selmecen” program keretében járt Selmecbányán. A mintegy 250 magyar
részvételével tartott háromnapos programsorozat fénypontja a szombat esti
Katalin-templomi megemlékezés és a Bányászati Palotában felállított eredeti
magyar nyelvű tábla leleplezése volt.
Az államtitkár mellett részt vett a programon Baranyay
László, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója,
Dr. Seregi János, az MFB Zrt. ügyvezető igazgatója,
Balogh Csaba pozsonyi magyar nagykövet, Miskoltzy
Zsuzsanna, az MFB. Zrt. kabinetiroda vezetője és Nyiri
János, az MFB Zrt. szóvivője. Az Országos Erdészeti Egyesületet
Zambó Péter elnök, Kiss László alelnök és
Lomniczi Gergely főtitkár képviselték. Az állami erdőgazdaságok
vezérigazgatói közül Bugán József és Gőbölös
Péter, a jogutód intézmények vezetői között Dr. Náhlik
András, a soproni Erdőmérnöki Kar dékánja is jelen volt az
ünnepségen.
A magyar részről az NYME Erdészeti Múzeuma által szervezett
eseményen a résztvevők megemlékeztek a Selmecbányai Akadémia jogutód intézményei
által aláírt „Kassai Nyilatkozat” tíz éves évfordulójáról. A Szent
Katalin-templomban ünnepélyes külsőségek közepette elevenedett meg az a
pillanat, amikor Mária Terézia 1762. december 13-án megalapította a Bányászati
Akadémiát.
A templomi
ünnepség után a résztvevők szalamanderben vonultak a Bányászati Palotába, ahol
történelmi eseménynek lehettek tanúi: magyar és szlovák politikusok közösen
avatták fel a Bányászati Palota eredeti, magyar nyelvű műemlék tábláját. Az
eddig az Óvárban méltatlan körülmények között lévő tábla felújítása és az
aulában történő felállítása az Akadémiai Örökség Program eddigi legnagyobb
diplomáciai sikere. A helyreállítás Gőbölös Péter erdőmérnök
kezdeményezése, amely az Erdészeti Múzeum szervezésével és az állami erdészetei
cégek támogatásával egészült ki. Külön köszönet illeti a Bányászati Palotában
jelenleg működő középiskola igazgatóját, Ján Totkovič urat, aki
kezdettől fogva az Akadémiai Örökség elkötelezett támogatója.
A szombati
ünnepség zárásaként az erdész résztvevők és a magyar küldöttség az Erdészeti
Palota aulájában elhelyezett, a soproni hallgatók által Selmecbányára eltolt
faragott rönköt koszorúzták meg, míg a bányászok megemlékezése a Miskolcról
érkezett csille mellett ért véget.
A többek között Sopronból, Miskolcról, Dunaújvárosból és
Székesfehérvárról érkezett hallgatók számára már a pénteki napon várostörténeti
akadályversenyt rendeztek, amit szombat délelőtt többek között akadémiatörténeti
bemutatók, pipaverseny, kisiblyei szakmai program és bányalátogatás követtek.
Természetesen nem maradhatott el a hagyományos szakestély sem. A szervezők
előrelátásáról, és a mulatság várt hangulatáról árulkodik, hogy a hagyományos
„tóóóóbiást”, a szakest utáni napon délelőtt 11-re tervezték.
A programról részletesen a forestpress-en is beszámolunk,
melynek első része ide kattintva olvasható.
Az esemény képei hamarosan a fotóalbumba is felkerülnek, így -
legalább részben - itthonról is részesei lehetünk Selmec varázslatos
kisugárzásának.

