2011. május 14 -én szombaton délelőtt a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt a
miklósvári parkerdei pihenőtaván népes társaság gyülekezett a 9 órára
meghirdetett regisztrációra. Nem más célból gyűlt össze a Zrt. kollektívájának
nagy része, minthogy a tóban szép számban elszaporodott törpeharcsa állományt
szórakoztató időtöltés keretein belül megritkítsa. A versenyen a
részvénytársaság széles szakmai spektrumából minden ágazat dolgozói
képviseltették magukat, és aki előre jelezte, vendéget is hívhatott.
A törpeharcsa (Ameiurus nebulosus) állomány ritkítása ezen hal
életmódja, táplálkozási szokásai miatt fontos, mivel az egyéb halak természetes
szaporodását ikraevő tulajdonsága miatt erőteljesen gátolja, ill. túlszaporodása
esetén ellehetetleníti az élvezetes horgászatot állandó kapásaival, bármivel is
csalizzon az ember.
A versenyen felnőtt férfi, felnőtt női és gyermek
kategóriákban indultak a jelentkezők. Örömteli volt, hogy 9 kis nagy ho-ho-ho
horgászt is köszönthettünk a résztvevők között, és remélhetőleg sikerült őket
„beoltani” a halak és a természet szeretetével ,- mert mint nagy vadászírónk
Széchenyi Zsigmond mondta és vallotta: „A vadászat vadűzés és erdőzúgás. De több
erdőzúgás.” – így a horgászatról is elmondható, hogy nemcsak a hal és a jó
halászlé sze-retetéről szól, hanem kellemes környezetben eltöltött rekreációs
tevékenység is egyben.
A versenyen természetesen működött a mostanság egyre inkább
érvényben lévő és sok horgász által megfogadott „catch and release”,
fogd meg és ereszd vissza elv, azaz törpeharcsán kívül minden más kifogott
halfajt visszaengedtek a tóba a megjelentek. Az első helyezettek: férfi
kategóriában Benke János; női kategóriában
Wolf Petra; gyermek kategóriá-ban:Kovács
Loránd (5 éves) lett. A verseny eredményhirdetése után pedig a
főszervező Krizsány László informatikus kollégánk és
horgásztársunk által elkészített vadétekkel csillapították a vendégek és
versenyzők az időközben fellobbant étvágyukat.
A végeredmény összesen a 3 kategóriában 6,2 kg törpeharcsa volt.


