Gyulajos nyugdíjasunk verse
Mindig megható és ritka pillnata, amikor egy társasággal évekig, évtizedekig együtt dolgozó, ma már nyugállományban lévő kolléga osztja meg értékes dolgait a mai kollégákkal. Van aki mindezt versbe tudja önteni, isten adta tehetsége révén.
Aranylik, őszül már a nyíres is hallgat
S a szomorúan messze húzó darvak
A levélnyelven suttogó ligetek.
Nem intenek már vissza senkinek.
Miért intenének? Száz úton csatangol
Az ember az elmenőre gondol
Az ember megtér, s útra kél megint,
A kerek tükörbe a hold is beletekint.........
A vers tovább olvasásához, kérjük klikkeljen a "Tovább olvasom" opcióra!










