Hírfolyam

Év Erdésze verseny a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nél

Megjelenés dátuma: 2016. október 6.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. minden évben hagyományosan megrendezi „Az Év Erdésze verseny” területi válogatóját az országos verseny mintájára. Az versenyen közel húsz kerületvezető erdész mérte össze tudását, hogy majd az országos megmérettetésen a Zrt-t képviselő kolléga kiválasztásra kerüljön. A Gyulaj Zrt. Pincehelyi Erdészetének szervezésében lebonyolított versenyen az írásbeli feladatsor és a felismerési feladatok mellett, főleg a szakmai tudást illetve gyakorlatot igénylő feladatok képezték a fő kihívást a résztvevők számára (vadásztatás, gyérítésjelölés, állomány és erdőfelújítás leírás, becslési faladatok). Az eső és a szél senkit nem rettentett el, de gondoskodott, arról, hogy a verseny körülményei valósághűek legyenek. A magas színvonalú 2016. évi területi verseny győztese Molnár Csaba a Pincehelyi Erdészet egyik fiatal kerületvezető erdésze lett. Második helyezett Horváth Róbert, harmadik helyezett Gömbkötő Balázs, mindketten a Tamási Erdészet kerületvezető erdészei.

Szi Benedek Sándor

Az alábbi kép rákattintással tovább nagyítható:

AZ Év Erdésze házi verseny Bikácson a Gyulaj Zrt. berkein belül

További online média megjelenések a hír kapcsán:

Erdő-Mező Online szakmai magazin

A Fatáj Online magazin cikke

Hamarosan kezdődik a XX: Erdők Hete programsorozat a Gyulaj Zrt.-nél

Megjelenés dátuma: 2016. szeptember 8.

Az Erdők Hete rendezvénysorozat immár huszadik alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – 2016. október 3 - 9. között szerte Magyarország erdeiben. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe. "Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!" – Az Erdők Hete jelmondata jól összefoglalja az 1997 óta rendszeresen megszervezett program fő céljait. A rendezvénysorozat a Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét hivatott megismertetni a legszélesebb nyilvánossággal. Felfedeznivaló pedig bőven akad, hiszen 2010 óta csak a 22 magyar állami erdőgazdaság több mint 15 milliárd forintot fordított közjóléti és turisztikai fejlesztésekre: 52 kilátót, 66 szálláshelyet, 29 erdei iskolát, több mint 160 erdei kiránduló- és pihenőhelyet alakítottak ki, vagy újítottak fel. Emellett több magánerdészet is erdei iskolákat, kirándulóközpontokat, tanösvényeket létesített, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének október 1-jei nagyrendezvénye pedig kiemelten foglalkozik a környezeti nevelés témájával. A XX. Erdők Hete rendezvénysorozaton a vezetett túrák, terepi foglalkozások, játékos vetélkedők mellett erdei koncertek, sportversenyek, erdei nyílt napok színesítik a programkínálatot. Mindezt a hazai erdőket legjobban ismerő szakemberek, a magyar erdészek osztják meg örömmel az érdeklődőkkel. A foglalkozások a legtöbb helyszínen az erdészeti erdei iskolák oktatási programjára épülnek, ahol kicsik és nagyok, az egész család játékosan ismerkedhet közös kincsünk, a magyar erdők világával. A korábbi évek hagyománya és sikeres szervezése alapján az Országos Erdészeti Egyesület, amely idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját, a földművelésügyi miniszter felkérésére szervezőként működik közre az eseménysorozat koordinálásában. Az Erdők Hete részletes programjainak listájáért látogasson el a www.erdokhete.hu oldalra!

A XX. Erdők Hete programsorozat keretein belül változatos programokkal várja kicsiket és nagyokat a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. lengyel-annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központja és a Tamási Miklósvári Parkerdő.

„Fedezzük fel Annafürdőt!” 2016. október 3-án 10:00-14:00 óra között vezetett élménytúrára hívjuk az érdeklődőket Lengyel-Annafürdőre. Megismerheted az erdő rejtett kincseit, gombáit, virágait és nem utolsó sorban állatait. Meglátogathatod a vadaspark lakóit és egy kellemes sétát is tehetsz az erdőben. Gyere és hívd el a barátaidat is, ha tetszett a programunk, akkor várunk Tamási Miklósvári programunkra is.

„Kreatív délután az erdőben” amit 2016.október 7-én 14:00-18:00 óra között tartunk a Parkerdőben. Kreatív foglalkozáson erdei alapanyagból, falevelekből, ágakból, termésekből sündisznó képet készíthetsz. És ha még pici vagy a kreativitáshoz, akkor erdei állatainkat színezheted és ismerheted meg kifestő segítségével.

További információk a programokkal kapcsolatban:

Fedezzük fel Annafürdőt!: 3 turnus indul, maximum 40 fővel. A túrákra előzetes bejelentkezést kérünk, az alábbi elérhetőségen: Kertai László 30/ 9470-898 annafurdo@gyulajzrt.hu Kreatív délután az erdőben programunkra jelentkezéseket a következő címre várjuk: turizmus@gyulajzrt.hu, tel: 74/573-943

Püspöki évnyitó a Tamásiban a Szent Balázs Katolikus Óvodában

Megjelenés dátuma: 2016. szeptember 29.

A Tamási Szent Balázs Katolikus Óvoda évnyitója – Szeptember 19-én Udvardy György pécsi megyéspüspök ünnepélyes keretek között megnyitotta a nevelési évet Tamási város Szent Balázs Katolikus Óvodájában. Az óvodások műsorral köszöntötték a főpásztort, aki megáldotta a csoportszobákat, és biztató szavakkal üdvözölte az intézmény dolgozóit, a szülőket és a gyerekeket. Az ünnepségen részt vettek Tamási város vezetői, illetve Tóth László egyházmegyei oktatási főmunkatárs. Az óvoda nevelői tevékenységének célja, hogy a gyermekeket naponta érő élmények önmagukon túlmutató élmények is legyenek egyben. Az intézményben új távlatot kívánnak nyitni, hiszen hosszú előkészítő munka eredménye az, hogy Tamásiban óvodai keretek között is lehetővé vált a katolikus nevelési értékek továbbadása. Azok az értékek, melyeket az óvoda épülete hordoz és amelyek az óvoda szakmai munkájában megmutatkoznak, nagy alapot jelentenek a bizalomra. Az óvoda nevelői tevékenységének célja, hogy a gyermekeket naponta érő élmények önmagukon túlmutató élmények is legyenek egyben. Az intézményben új távlatot kívánnak nyitni, hiszen hosszú előkészítő munka eredménye az, hogy Tamásiban óvodai keretek között is lehetővé vált a katolikus nevelési értékek továbbadása. Az óvoda szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit, a Tamásiban egy éve egyházi fenntartásban működő gimnázium tagintézményeként, két csoporttal és negyvenhárom gyermekkel.

A Hazai Erdész műsort október 9-én, vasárnap 11:00 órakor láthatják a Kedves Nézőik a HAZAI ERDÉSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

Backstage film előzetes a műsorból:

Hazai Erdész / Hazai Vadász műsor az Echo TV-n

A Tamási Szent Balázs Katolikus Óvoda évnyitója - Interjú Gőbölös Péter vezérigazgatóval:

Breaking news!

Megjelenés dátuma: 2016. szeptember 27.

"AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE" pályázaton – a TANÖSVÉNY kategóriában III. helyezett lett a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. ’Tamási Miklósvári tanösvénye’

– Átvette: Gál László erdőművelési és közjóléti ágazatvezető - 2016. szeptember 27-én. 

Az alábbi kép ráklikkeléssel tovább nagyítható:

"AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE" pályázaton – a TANÖSVÉNY kategóriában III. helyezett lett a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. ’Tamási Miklósvári tanösvénye’

Átadták „Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” díjakat a Turizmus Világnapján. Látogatóközpont és tanösvény kategóriában immáron hatodik alkalommal három-három nyertest hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös, „Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” pályázatán. A díjakat Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes Fotó: takács András Attilaállamtitkár és Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi igazgatója adták át. A pályázat célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettessenek meg. A pályázat nyerteseit a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én hirdették ki.  Fotó: Takács András Attila A pályázat kiírása és lebonyolítása a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért Felelős Helyettes Államtitkársága és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésében valósult meg. A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői: nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban – ismertette a pályázat részleteit köszöntőjében Dr. Rácz András helyettes államtitkár. Beszédében kiemelte, hogy pozitív változás az erdészetek működésében a gazdasági és védelmi funkciókon túl a közjóléti feladatok ellátása, a nemzeti parkok viszont már évek óta áldozatos munkát végeznek e téren. Az uniós támogatásoknak köszönhetően az elkövetkező években további beruházásokat terveznek a turisztikai látogatóhelyeink, kiváltképp a nemzeti park igazgatóságaink – jelentette be a helyettes államtitkár.  A pályázatra az ország különböző tájairól összesen 12 db pályamunka Fotó: takács András Attilaérkezett, amelyeket a pályázat lebonyolításban közreműködő szervezetek delegáltjaiból álló szakmai munkacsoport bírált el. Az előzetes értékelés során a bírálóbizottság vizsgálta, hogy a létesítmények mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek. Pontozták többek között a természeti és kulturális erőforrások fenntartható használatát, a résztvevők számára nyújtott autentikus élményeket, a terület értékeinek alapos és élményszerű megismertetését, illetve a létesítmény tudatosan oktató és szemléletformáló szerepét is. A második fordulóba jutott pályázatokat helyszínbejárás során értékelték, látogató- és családbarát jellegük figyelembevétele alapján. A címet elnyert létesítményeket a pályázat lebonyolításában közreműködő szervezetek kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik. A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják „Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2016” és „Az év ökoturisztikai tanösvénye 2016” címet.

Az alábbi képek ráklikkeléssel tovább nagyíthatóak!

Fotó: takács András Attila

Gál László a Gyulaj Zrt. ágazatvezetője átveszi az oklevelet Budapesten

Díjazottak: Látogatóközpont kategóriában

Megosztott I. helyezettek:

Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság)

Pörbölyi Ökoturisztikai Központ (Gemenc Zrt.)

III. helyezett: Budakeszi Vadaspark (Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.).

Tanösvény kategóriában

I. helyezett: Kincskereső játékösvény – Aggtelek (Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság)

II. helyezett: Égerösvény – Termáltó és Ökopart tanösvény – Zalakaros (Zalakaros Város Önkormányzata)

III. helyezett: Tamási-Miklósvári tanösvény – Tamási (Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.)

Különdíj a leginnovatívabb megoldásokat kivitelező vállalkozásnak: • Patkós Stúdió (Tápiógyörgye).

A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőség volt különdíj odaítélésére. Rendhagyó módon az idei különdíjat nem pályázó létesítménynek, hanem az ökoturisztikai tanösvények, kiállítások kivitelezésében és tervezésében leginnovatívabb megoldásokat felmutató vállalkozásnak ítélték oda. (FM Sajtóiroda)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/kornyezetugyert-agrarfejlesztesert-es-hungarikumokert-felelos-allamtitkarsag/hirek/atadtak-az-ev-okoturisztikai-letesitmenye-2016-dijakat-a-turizmus-vilagnapjan

További online média megjelenések:

Fatáj Online internetese szakmai magazin cikke

Erdő-Mező Online magazin cikke

Gímtrófea szemle és szarvasbőgő élménytúra Tamásiban

Megjelenés dátuma: 2016. szeptember 20.

Már- már rendhagyó esemény közeleg az idei szarvasbőgési időszak vége felé a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. és Tamási életében. 2016. szeptember 29-én, csütörtökön 15:00-i kezdettel idén is kiállítjuk az idei bőgés színe- javát a Tamásiban található Miklósvári Parkerdő pihenőtavánál. A vadászszemeket gyönyörködtető trófeák mellett ismét lesznek érdekes és látványos programok is. Agárbemutató műnyúl hajszával, íjászat kicsiknek- nagyoknak, népi ügyességi játékok, verseny óvodásoknak, erdei büfé, vadászkürt és népdal szólamok. Este pedig az elmaradhatatlan családi  szarvasbőgő élménytúra a parkerdő rejtett ösvényein. Várunk minden kedves érdeklődőt a helyszínen!

Az alábbi plakát rákattintással tovább nagyítható!

Gímbika trófeaszemle 2016, a Gyulaj Zrt.-nél

New red stag footages uploaded

Please watch our new red stag videos from Gyulaj Hunting Hungary's YouTube hunting channel. Roaring stag from our Hőgyész Hunting Area in South-West Hungary. Beautiful scene.

Gyulaj Zrt. is bemutatkozott az ERDŐVARÁZS rendezvényen

Megjelenés dátuma: 2016. szeptember 14.

Több mint ötszáz regisztrált általános iskolást megmozgató interaktív foglalkozásokkal vette kezdetét 2016. szeptember 9-én az ERDŐVARÁZS elnevezésű rendezvénysorozat a budapesti Szabadság téren. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megnyitójában elmondta: „A rendezvény fontos küldetése, hogy a hazai erdő- és vadgazdálkodás eredményei, a közjót szolgáló fejlesztések és beruházások minél több emberhez eljussanak.” A szombat délutánig tartó családi napon bemutatkozott a 22. állami erdőgazdaság. Az ingyenes rendezvény érdekes állatbemutatókkal, látványos foglalkozásokkal, gyermekkoncertekkel és sok élménnyel várja az érdeklődőket. A természetvédelem, az ökoturizmus, az erdei növény- és állatvilág, az erdész különleges munkája, az erdei vasutak, és az erdészeti erdei iskolák mind-mind megelevenednek az állami erdőgazdaságokat bemutató családi rendezvényen.

Fazekas Sándor elmondta, az erdészek elődeik munkájára alapozva a jelenkor és a jövő kihívásaival szembenézve védik erdei értékeinket és munkálkodnak az elkövetkező generációk javára. Az Erdővarázs jó alkalmat ad a családoknak, az iskoláknak, és az itt jelen lévő, ide érkező gyerekeknek is arra, hogy átérezzék, milyen felelősséggel jár az erdők oltalmazása, védelme és fejlesztése.

Az állami erdők Magyarország természeti értékeinek jelentős részét adják, az ország területének mintegy 10%-át borítják. Természetközeliség és fenntarthatóság, egészséges kikapcsolódás és erdei turizmus, hosszú távú gondolkodás és a jövő nemzedékek érdekeinek szolgálata – ezek a közjót szolgáló értékek határozzák meg az állami erdőgazdaságok mindennapi munkáját. Ezzel a gondolkodásmóddal a budapesti Szabadság téren a gyakorlatban is találkozhattak mindazok, akik kilátogattak az ERDŐVARÁZS című ingyenes kétnapos családi rendezvény programjaira, ahol a nemzeti kincsnek számító erdők bemutatkoztak. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. munkatársai a Vadex Zrt-vel közösen az EHETŐ ERDŐ pavilonban mutatta be az erdő nyújtotta kincseket, gasztronómiai élményeket és az erdő csodálatos gombavilágát. Az erdei gyümölcsökből, méz különlegességekből álló széles választékot meg is kóstolhatták a látogatók. Mind a felnőttek, mind a gyerekek kedvenc bemutató eszköze volt az illatdoboz, melybe az erdő-mező számos illatát rejtettük. A doboz tartalmát egy pumpa segítségével illatozás közben találhatták ki a vendégek. Hasonló élményt jelentett a látvány kaptár. Aki a kaptár üvegfalán bekukucskált, egy helyi erdész kollegánk szorgoskodó méhcsaládjával ismerkedhetett meg közelről, de méhcsípések nélkül. A kisebb korosztály számára a tölgyfákon található gubacsokból készítettünk tintát, majd hagyományos lúdtollal a gyerekek képeslapokat rajzolhattak szeretteik részére, melyet a napokban postára is adhattak. Az ehető gyümölcsöket és gombákat egy képes kvíz segítségével tették ismertebbé a társaság dolgozói. A gyerekek reflex érzékét fejlesztettük, amikor egy rejtett csúzdán leejtett diót kellett eltalálniuk a kalapáccsal.

Az erdészek hivatásával nemcsak a Szabadság téren ismerkedhetnek meg az érdeklődők, hanem október 3. és 9. között az Erdők Hete rendezvénysorozaton is. Az Országos Erdészeti Egyesület által 20 éve útjára indított programsorozat országszerte 50 helyszínen 150 érdekes eseményt kínál, középpontba helyezve az erdőgazdaságok turisztikai, közjóléti szolgáltatásainak bemutatását.

Az Erdők Hete rendezvénysorozatról részletes tájékoztató itt olvasható: www.erdokhete.hu

Az alábbi képek tovább nagyíthatóak:

Erdővarázs rendezvény Budapesten  Erdővarázs rendezvény Budapesten

A rendezvény képeit Képgalériánkban ERRE a linkre kattintva tekinthetik meg!

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter beszéde az ERDŐVARÁZS budapesti rendezvényen:

Egyéb online médiamegjelenések a hír kapcsán:

A Fatáj Online szakmai magazin cikke

A Hazai Erdész műsorán az Erdővarázs rendezvénye:

Négy kerékről két kerékre 2016 - Pető Intézeti motoros évnyitó

Megjelenés dátuma: 2016. szeptember 8.

2016. szeptember 7-én furcsa zaj lett úrrá a budapesti Pető Intézeten, ahol a tanévet alig elkezdő gyermekek zsivaját pár órára felváltotta annak a több, mint száz motorkerékpárnak a dübörgése, amik idén már 6. alkalommal érkeztek, hogy gazdáik örömet szerezzenek az intézet kis lakóinak, diákjainak. Az immár hagyománnyá vált motoros évnyitón sokadszorra vett részt Gálos Csaba, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vadászati ágazatvezetője, aki maga is szenvedélyes túramotoros. Társaival együtt, profi rendőri felvezetés és biztosítás mellett tettek meg egy majd fél órás kört a főváros útjain, Budáról a Lánchídon át a pesti oldalra, majd a Szabadság hídon visszatérve és végül az intézet udvarán landolva. Maguk mögött a boldogan sugárzó arcú, a szabadságot megízlelő gyermekekkel, akik ezekben a percekben elfeledik minden problémájukat, csak nevetnek és azt kívánják, bárcsak soha ne lenne vége ennek a motorozásnak.

Meghatók az intézet egyik konduktorának köszönő sorai, amik igazolják, hogy az önzetlen, segítő civil kezdeményezéseknek igenis szerepe és helye kell legyen az életünkben:

"Kedves Barátunk! Köszönöm azokat az erőfeszítéseket, amit a mai napon a Pető Intézet gyermekeiért hoztál! Köszönöm, hogy beléptél az életünkbe, és örömet szereztél nekünk, köszönöm, hogy szerettél, és elfogadtad a gyermekeink szeretetét. Köszönöm az élményeket, az emlékeket, amelyeket életük végéig féltő gonddal megőriznek a Pető intézeti gyermekek. És főleg köszönet illet, amiért megmutattad nekik, hogy eljön az idő, amikor elengedhetik a kezünket."

A motorosok pedig a gyerekektől, az áradó szereteten felül példamutatást kaptak kitartásból, türelemből, alázatból, emberi méltóságból…… Így az is kap, aki adni indult, mert mindenki gazdagabb lélekkel tér haza, aki részt vesz a programban.

"Négy kerékről két kerékre" logója

A 2016. évi Motorozásról kollégánk készített egy rövid filmet, amit az alábbi linken lehet megtekinteni:

Tanulmány a vadkárról összeállított kérdőív eredményeiből

Megjelenés dátuma: 2016. szeptember 7.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézet (SZIE-VMI) tavaly év végén kérdőíves felmérést végzett a vadgazdálkodási törvény vadkárral kapcsolatos rendeleteinek szakmai megalapozásához. A felmérésből született tanulmányt dr. Csányi Sándor igazgató (SZIE-VMI) a NAK Erdő- és vadgazdálkodási, valamint szántóföldi növénytermesztési országos osztályok összevont ülésén nyújtotta át Győrffy Balázs elnöknek (NAK), majd munkatársával, dr. Bleier Norberttel ismertették a főbb eredményeket. Hazánkban a vadászatra jogosultak 2015-ben 2,3 milliárd forintot fizettek ki mezőgazdasági vadkárra, ez annak fényében sok vagy kevés, hogy kinek a gazdálkodását milyen arányban érintette a károsítás, hallottuk. Ezért is érezték fontosnak, hogy a szakma ismerje az érintettek véleményét a témáról. Hogy minél több, részletes információhoz juthassanak, három nagy témakörben 72 kérdést fogalmaztak meg, majd előzetes tesztelés után a kérdőív a NAK honlapján volt több hétig elérhető.

A tanulmányról készült teljes cikk eléréséhez kérjük klikkeljen az alábbi képre:

A Magyar Mezőgazdaság online hírportál cikke

Nagy sikere volt a 27. Elöltöltő Fegyveres Világbajnokság Sarlóspusztán

Megjelenés dátuma: 2016. augusztus 29.

Minden tekintetben nagy sikerűnek mondható a magyar helyszínen, Sarlóspusztán megrendezett 27. MLAIC Elöltöltő Fegyveres Világbajnokság. Három egyéni és két csapat világbajnoki címmel a hazai pályán versenyző magyar lövészek nem várt, meglepetésszerű sikereket értek el. Az óriási előkészületek eredményeként 26 ország 350 versenyzője mérte össze lőtudását, összesen 40.000 lövést leadva a VB ideje alatt. Külön öröm és büszkeség, hogy a résztvevők egybehangzó véleménye szerint minden idők egyik legjobban sikerült világbajnoksága volt a magyar verseny. A számos külön ágat szerepeltető torna legvégén külön öröm volt nézni a magyar nemzeti trikolort a rengeteg dobogós magyar helynek köszönhetően. Természetesen a magyarok mellett más nemzet lövészei is dobogóra állhattak képviselve olyan országokat, mint az USA, Németország, Svájc, Norvégia, Ausztria, Lengyelország, sőt még Dél-Afrika is. Érdemes a teljes beszámolót elolvasni, nagy eseményen van túl a magyar elöltöltő lövésztársadalom.

Németh Balázs részletes beszámolója a VB-ről:

A Kapszli.hu VB beszámolója

Az elöltöltős fegyverekről és a világbajnokságról egy kicsit másképp, Németh Balázs barátunk rádiós szereplésével. Interjú és némi "koncert" a Rock Rádióban. Sokoldalú tehetség azt meg kell hagyni! :)

Erdővarázs Budapesten!

Megjelenés dátuma: 2016. augusztus 29.

Érdekes állatbemutatók, látványos foglalkozások, gyermekkoncertek és sok élmény várja mindazokat, akik 2016. szeptember 9-10-én kilátogatnak Budapesten a Szabadság térre, a 22 állami erdőgazdaság ingyenes családi napjára. A természetvédelem, az ökoturizmus, az erdei növény- és állatvilág, az erdész különleges munkája, az erdei vasutak, és az erdészeti erdei iskolák mind-mind megelevenednek az erdőgazdaságokat bemutató családi rendezvényen. Színpadon a Kaláka, a Kiskalász zenekar, a Kaposvári Roxínház, Berecz András mesemondó és Orosz Zoltán harmonikaművész fellépései szórakozatják az érdeklődőket.

Az eseményen erdész szakemberek 11 sátorban interaktív foglalkozásokon mutatják be az erdő varázslatos világát az érdeklődő gyermekek és családok számára. Minden tematikus sátorban két-két erdőgazdaság biztosít az erdészeti erdei iskolák pedagógiai programján alapuló foglalkozásokat és bemutatókat egy-egy fontos erdészeti tevékenységi terület megismeréséhez. A látogatók megismerhetik – többek között – a fenntartható erdőgazdálkodást, a bakancsos, a kerékpáros, a vízi és a lovas turizmust kiszolgáló erdészeti közjóléti létesítményeket, turisztikai központokat, kirándulási lehetőségeket, az erdei vasutak és erdészeti erdei iskolák mindennapjait, az egész erdei életközösséget védelmező erdész munkáját, az erdők tápláló kincseit, valamint a munkát adó állami erdőgazdaságok értékteremtő szerepét. A rendezvény ideje alatt ingyenes kerékpáros erdei akadálypálya, ugrálóvár, népi játszótér, erdei étel és italkóstoló várja az érdeklődőket. Mindkét napon ismert együttesek és előadóművészek fellépései, valamint a Budakeszi Vadaspark állatbemutatói színesítik a programot. Az állami erdők Magyarország természeti értékeinek jelentős részét adják, az ország területének mintegy 10%-át borítják.  Természetközeliség és fenntarthatóság, egészséges kikapcsolódás és erdei turizmus, hosszú távú gondolkodás és a jövő nemzedékek érdekeinek szolgálata – ezek a közjót szolgáló értékek határozzák meg az állami erdőgazdaságok mindennapi munkáját.  Ezzel a gondolkodásmóddal 2016. szeptember 9-10. között a budapesti Szabadság téren a gyakorlatban is találkozhatnak mindazok, akik kilátogatnak az ERDŐVARÁZS című ingyenes kétnapos családi rendezvény programjaira, ahol a nemzeti kincsnek számító erdők bemutatkoznak.

Erdővarázs Budapesten Szeptemberben

ERDŐVARÁZS - Családi Nap az állami erdőgazdaságokkal

2016. szeptember 9-10.

Budapest, Szabadság tér

Beköltözik az erdő Budapest belvárosába! - Két napon át interaktív erdei kincsestár és színes műsorok várják mindazokat, akik számára fontos a magyar erdők sokszínű, értékes természeti környezete. A természetvédelem, az ökoturizmus, az erdei növény- és állatvilág, az erdész különleges munkája, az erdei vasutak, és az erdészeti erdei iskolák mind-mind megelevenednek az állami erdőgazdaságokat bemutató ingyenes családi napon.

 Erdővarázs programplakát 2016.  Erdővarázs programplakát hátoldala

A rendezvény plakátja ide és ide kattintva letölthető. (JPG)

http://www.oee.hu/erdovarazs

A rendezvény látogatása ingyenes!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT KÉRJÜK KATTINTSON A "MEGTEKINTÉS" OPCIÓRA!

Erdészeket tüntettek ki Államalapító Szent István ünnepén

Megjelenés dátuma: 2016. augusztus 24.

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy nemzeti ünnepeinken kitüntetéseket adnak át a Földművelésügyi Minisztériumban az agrárium és a vidékfejlesztés területén kiemelt munkát végző szakemberek között. Az erdészek ezúttal sem maradtak ki a díjazottak közül. A Földművelésügyi Minisztériumban Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából számos szakmabelit tüntetett ki a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, a Magyar Arany Érdemkereszttel, az Életfa Emlékplakett Arany, Ezüst és Bronz Fokozatával valamint Miniszteri Elsimerő Oklevéllel. Miniszteri Elismerő Oklevéllel tüntették ki többek között a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. informatikusát, Krizsány Lászlót is.

Online média megjelenések a hír kapcsán:

Erdő-Mező Online cikke

Fatáj Online cikke

Az OEE cikke

 

Miniszteri Elismerő Oklevél Krizsány Lászlónak a Gyulaj Zrt. informatikusának

Megjelenés dátuma: 2016. augusztus 23.

A Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác termében dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Krizsány Lászlónak, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. informatikai vezetőjének, az erdőgazdaság könyvviteli és informatikai rendszere működtetése, fejlesztése területén végzett munkája elismeréseként.

Gratulálunk, jó egészséget és további alkotó munkát kívánunk!

Miniszteri elsimerő oklevél Krizány Lászlónak

Krizsány László átveszi oklevelét Fazekas Sándor minisztertől

Online megjelenések a hír kapcsán:

A Hazai Vadász cikke és videóanyaga

az InfoTamasi.hu cikke

Erdész mentett kirándulót a Vadálló-köveknél

Megjelenés dátuma: 2016. augusztus 15.

Augusztus 8-án, hétfőn, egy túrázó került bajba a Dobogókőtől nem messze fekvő Vadálló-köveknél, ahol a kiránduló bokatörést szenvedett. A Pilisi Parkerdő Zrt. Facebook oldaláról kiderül, hogy Fehér Norbert, a Pilismaróti Erdészet kerületvezető erdészének lélekjelenléte és gyors segítségnyújtása is elengedhetetlen volt a mentés során. A szakember ugyanis alig 10 perc alatt a helyszínre érkezett, majd onnan terepjáróval szállította le a sérült túrázót, a mentősöket és a tűzoltókat a hegyről. A katasztrofavedelem.hu portál szerint a tűzoltók Dömös irányából közelítették meg a baleset helyszínét, meg is találták a bajba jutott túrázót.

Online média megjelenések a hír kapcsán:

Erdei Programok. hu híranyaga

TOLNAIKUMNAK minősítették a Gyulaji dámszarvast

Megjelenés dátuma: 2016. augusztus 4.

A Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2016. június 17-i ülésén úgy határozott, hogy a Tolna Megyei Értékek Napja alkalmából kiemelt megyei értéknek, azaz TOLNAIKUMNAK minősíti a Gyulaji dámszarvast. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2016. augusztus 26-án adja majd át az ezt tanúsító oklevelet. 

Korábban a gyulaji dámszarvas 2015. április 24-én került fel a rangos Kiemelkedő Nemzeti Értékek Listájára, így a világhírű magyar vad az Agrár- és élelmiszergazdaság kategóriában olyan nemzeti kincseink mellett kapott helyet, mint a magyar akác, az akácméz, a gönci barack, a szentesi paprika, a magyar szürke szarvasmarha és több pálinka, valamint bor.

Média megjelenések a hír kapcsán:

Az OEE hivatalos honlapja

a Hazai Vadász vadászműsor cikke

A Vadászlap cikke

Országos Vadásznap Kaszón

Megjelenés dátuma: 2016. július 25.

Ígéretes programok lesznek idén is az Országos Vadásznapon 2016. augusztus 27-én, szombaton. A helyszínt 2016-ban Kaszópuszta biztosítja.

A programplakát nagyításához, iiletve letöltéséhez kérjük klikkeljen az alábbi képre!

Országos Vadásznap 2016, Kaszón

Mintegy 350 résztvevőt várnak az elöltöltő fegyveres vb-re

Megjelenés dátuma: 2016. július 22.

Huszonnégy országból mintegy 340-350 lövész érkezik a 27. elöltöltő fegyveres világbajnokságra, amelyet augusztus közepén Sarlóspusztán rendeznek meg. A viadal csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a résztvevők összesen 1600 alkalommal állnak majd lőállásba, és - amint azt Németh Balázs, a Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetségének elnöke jelezte - a versenyszámok a sportlövészet, illetve a hadtörténelem korszakainak teljes spektrumát felölelik. A vb-re augusztus harmadik hetében kerül sor, két gyakorlónap után következnek a versenyszámok koronglövészetben, illetve pontlövészetben különböző távokon. A fegyvereket korszakok szerint konkrét paraméterek alapján sorolják be. "Annak ellenére, hogy ezek régi fegyverek, pontosság szempontjából ugyanazt tudják, mint a maiak" - mondta Németh Balázs. A reményeket illetően a szövetségi elnök úgy fogalmazott, hogy hadipuskával szeretnének győzni csapatban, és egyéniben is érmekre számítanak, emellett pedig az úgynevezett Kossuth-versenyszámban is az első helyre pályáznak. Hangsúlyozta, hogy a verseny megrendezése már csak azért is különleges, mert az egykori keleti blokk országaiban még soha nem volt ilyen világbajnokság, de még Európa-bajnokság sem. "Nyilván egy világbajnokság megrendezése Magyarország számára mindig fontos. A világ figyelme ilyenkor ránk irányul, legyen az bármilyen sportág" - kezdte köszöntőjét Simicskó István honvédelmi miniszter. Mint mondta, gyermekkora óta kíséri a sport szeretete, és az iskolai tanulmányai során mindvégig jelen volt a történelem iránti érdeklődés, felnőttként pedig sportállamtitkárként dolgozhatott, most pedig honvédelmi miniszter. "Ez is azt mutatja, hogy mind a két szálon kapcsolódom ehhez a világbajnoksághoz" - tette hozzá. Emlékeztetett rá, hogy az elöltöltős világbajnokságon részt vevő emberek univerzális tudással rendelkeznek, hagyománytisztelő emberek, akik történészként is viszonyulnak a sporthoz, és egyfajta fegyvermesteri tudással is rendelkeznek. A honvédség és a lövészet kapcsolódására utalva bejelentette, hogy a honvédséget egy tízéves fejlesztési terv alapján szeretnék fejleszteni 2016-tól 2026-ig. "Nélkülözhetetlen eleme ennek a fejlesztésnek, hogy nyissunk a társadalom felé, és ezt a tartalékos rendszeren keresztül tudjuk leginkább megtenni. Önkéntes alapon, hangsúlyozom. (..) A tartalékos rendszer alapja a lőni tudás, a lövészet. Szeretnénk olyan lőtereket létrehozni, ahol a fiatalok megfelelő szabályzat szerint, szigorú előírások alapján, balesetet nem okozva sajátíthatják el a lövészetet" - mondta. Megemlítette, hogy a sportlövő-szövetséggel már több fordulón túl vannak az egyeztetéseken, és reményét fejezte ki, hogy a kormány hamarosan rábólint erre a törekvésre, és ilyen módon a sportlövészet tovább erősödhet és fejlődhet Magyarországon. Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetségének (MSSZ) elnöke hangsúlyozta, hogy a vb megrendezése azért is jelentős esemény, mert legutóbb 1934-ben volt világbajnokság sportlövészetben Magyarországon. Németh Balázs kiemelte, a vb-rendezésnek nagy eredménye, hogy felépült egy lőtérkomplexum, ami az MSSZ nélkül nem történhetett volna meg. "Itt már létezett egy nagyon szép, világszínvonalú koronglőtér, amely most kiegészült pontlövő lőterekkel" - mondta, hozzátéve, hogy jelenleg 80 lőállás van, ebből 21 megmarad állandóra, a többi ideiglenesen lesz majd használható a jövőben.

Online cikkek a hír kapcsán (klikk a képre):

M4sport.hu híre

A Honvédelmi Minisztérium hivatalos tájékoztatása

A kormany.hu hivatalos tájékoztatása

A Hazai Vadász kisfilmje a tamási X. TRÓFEA Vadgasztranómiai Fesztiválról, valamint elöltöltő- fegyveres lövészbajnokságról

Megjelenés dátuma: 2016. július 11.

A számos képes, illetve szöveges beszámoló után elkészült az egyik kisfilm is, ami nagyszerűen mutatja be az amúgy kivételes hangulatú X. TRÓFEA Vadgasztronómiai Fesztivál történéseit, szereplőit, céljait, szervezőit. A június eleji, jubiláló rendezvénnyel egyidőben, pár kilométerrel arrébb pedig az I. Elöltöltő- vadászfegyveres konferencia és lövészverseny zajlott szintén nagy sikerrel, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. és a Magyar Elöltöltő- Fegyveres Lövészek Szövetségének szervezésében.

Közös erdészeti együttműködést írtak alá a Visegrádi négyek

Megjelenés dátuma: 2016. július 11.

Erdészeti együttműködésről írtak alá megállapodást a visegrádi négyek (V4) – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – képviselői pénteken a szlovákiai Feketebalogon – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a dokumentum célkitűzése a visegrádi országok erdészeti politikájának alakítása, a szakmai fejlődést szolgáló tapasztalatcsere, a régiókon átnyúló erdészeti együttműködés koordinálása, valamint együttműködés határokon átnyúló programokban az EU-s pénzek felhasználásával.

A V4-ek megállapodtak abban, hogy a memorandumban foglaltakat saját forrásból hajtják végre, ennek érdekében munkacsoportot hoznak létre. Évente egy alkalommal vezetői szintű találkozókat rendeznek, szükség esetén tematikus munkacsoportokat alakítanak. Kölcsönösen támogatják egymás fenntartható erdőgazdálkodás érdekében tett intézkedéseit. A megállapodást magyar részről Ugron Ákos Gábor, az FM helyettes államtitkára látta el kézjegyével – olvasható a közleményben.

További média megjelenés a hír kapcsán:

Erdő- Mező Online magazin híre

Kárpát-medencei erdész vándorgyűlés Székelyföldön

Megjelenés dátuma: 2016. június 27.

Ezer Kárpát-medencei magyar erdész részvételével rendezte meg 147. Vándorgyűlését Székelyföldön az Országos Erdészeti Egyesület (OEE). A három napos rendezvénysorozat egyik programjaként ünnepi közgyűlésen tisztelegtek az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt az egyesületi tagok. Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezetének jubileumán együtt ünnepelt és beszédet mondott – többek között – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Zambó Péter, az egyesület elnöke.

Online média elérhetőségek a hír kapcsán (katt a képekre!):

Az OEE hivatalos honlapja

Dr. Áder János köztársasági elnök ünnepi beszéde - Sepsikőröspatak-Kálnok:

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes beszéde - Sepsikőröspatak-Kálnok:

Dr. Fazekas Sándor miniszter beszéde - Sepsikőröspatak-Kálnok

Madárszemmel - Tusnádfürdő

Magyar hírlap cikke

NAK honlapja

Székely Hírmondó cikke

Háromszék hírportál

Háromszék második cikke:

Háromszék hírportál 2. cikke

Erdő-Mező Online

Erdő-Mező Online második cikke:

Erdő-Mező Online

A Forestpress online szakmai magazin cikke

Hazai Vadász TV-s magazin az Echo TV műsorán

Az Erdélyi Magyar Televízió videója az OEE Vándorgyűlésről:

Ismerős Arcok: "Nélküled"

Tamás Gábor: "Nélküled"

Székelyföldön ünnepel az Országos Erdészeti Egyesület – Átadták a kitüntetéseket is (+KÉPEK):

OEE Vándorgyűlés 2016 – Így leplezték le Bedő Albert emléktábláját a kálnoki temetőben (KÉPEK):

OEE Vándorgyűlés 2016 – Áder János: a magyar erdészek már 150 éve felismerték, hogy az erdő nemzetünk pótolhatatlan vagyona:

OEE Vándorgyűlés 2016 – Semjén Zsolt: el kell utasítani az erdővel kapcsolatos szélsőséges nézeteket:

OEE Vándorgyűlés 2016 – Győrffy Balázs: Az Országos Erdészeti Egyesület a NAK fontos szövetségese:

A Nimród 2016. augusztusi számának cikke az OEE jubileumi Vándorgyűléséről:

A nimród vadászmagazin 2016. augusztusi számának cikke az OEE erdélyi vándorgyűléséről