A Hazai Vadász TV-s magazinban mutatkozik be Lengyel- Annafürdő

Megjelenítés dátuma: 2013. november 19.
Megjelenés dátuma:  2013. november 19.

A hagyományos értelemben vett ágazatok, az erdőgazdálkodás és vadgazdálkodás mellett az erdőgazdaságok egyik kiemelt ágazata a közjóléti ágazat. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.  erdei iskoláját, ökoturisztikai és természetismereti központját látogatta meg az Haza Vadász TV-s magazin stábja. A műsor 2013. november 24-én, vasárnap 11:00-kor lesz látható az Echo TV műsorán!

A műsorelőzetesből (klikk a képre!):


A levetített műsor maga az alábbi képre kattintva tekinthető meg. A Lengyel-Annafürdőről szóló rész 4:30-tól látható egészen 10:30-ig.

A Hazai Vadász online cikk előzetese a keszthelyi, nemzetközi vérebvizsgáról és versenyről

Megjelenítés dátuma: 2013. november 18.
Megjelenés dátuma: 2013 . november 18.

2013. november 7-e és 11-e között Keszthelyen zajlott a Nemzetközi Véreb Szövetség 33. Fővizsgája. A nemzetközi eseményre számos országból érkeztek vérebek és gazdáik, hogy összemérjék felkészültségüket, tudásukat, kitartásukat és képességeiket. Magyar részről Pukánkszki Zoltán vett részt. A versenyt végül a lengyel Krysztof Szafranski nyerte meg baor hegyi vérebével. A utánkereséshez és munkához a terepet közel 300ezer ha magyar vadászterület biztosította, köztük a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. területei is.

A cikk előzetes és fotók megtekintéséhez kérjük kattintson az alábbi képre vagy a "Tovább olvasom" opcióra:
A vérebversenyt és fővizsgát bemutató műsor az alábbi képre kattintva tekinthető meg. A vérebversenyről szóló rész az elejétől egészen 4:30-ig tart.

Nimród interjú Gőbölös Péterrel a Gyulaj Zrt. vezérigazgatójával

Megjelenítés dátuma: 2013. november 12.
Megjelenés dátuma: 2013. november 12.

A Nimród 2013. októberi számában jelent meg egy interjú Gőbölös Péterrel, a Gyulaj erdészeti és Vadászati Zrt. vezérigazgatójával. Az interjúban szóban kerül a múlt, jelen és jövőkép a Gyulaj Zrt, kapcsán. Hogy alakult a legendás gyulaji terület múltja és milyen kihívások elé néz az erdőgazdaság? Kiderül az interjúból!

A Nimród 2013. októberi számában megjelent interjúhoz, kérjük klikkeljen az alábbi képre!

Összefoglaló az idei gyulaji dámbarcogásról a Huntingpress-en

Megjelenítés dátuma: 2013. november 04.
Megjelenés dátuma: 2013. november 4.

Az idei barcogás sok jó gyulaji és kisszékelyi dámtrófeát és megannyi felejthetetlen vadászélményt adott nemzetközi és hazai vadászvendégeinknek. A kiemelkedők közül néhányról a HuntingPress nevű online vadászmagazin és hírportál jelentett meg anyagot!

A HuntingPress-en megjelent rövid beszámoló jellegű cikk megtekintéséért kérjük klikkeljen az alábbi képre!

Gímtrófea szemle és szarvasbőgés élménytúra a Koppány TV Nézőpont c. műsorában

Megjelenítés dátuma: 2013. október 17.
Megjelenés dátuma: 2013. október 17.

Idén a már szinte hagyományosan megtartott gímtrófea bemutató mellett némi különlegességgel is készült erdőgazdaságunk. Gőbölös Péter vezérigazgató beszéde után Deák István nyugalmazott vezérigazgató mondott beszédet a népes civil és szakmai közönségnek. Talán a népdaloknak, vagy a vadászkürtök nemes hangjának, netalántán az helyi óvodások vidám műsorának köszönhetően, de még a tombolni készülő vihar is elcsitult, hogy a nap egyfajta megkoronázásaként a családok, baráti társaságok és gyermekek kellemes időben tudják teljesíteni a sokat ígérő szarvasbőgés- élménytúrát! Köszönjük, hogy olyan sokan kilátogattak! A szeptemberi végi programnapról a Koppány TV Nézőpont című műsora számolt be.

Az itt beágyazott videót a képre kattintva tekinthetik meg!

A Hazai Vadász stáb Lengyel- Annafürdői forgatásának kulisszatitkai

Megjelenítés dátuma: 2013. október 16.
Megjelenés dátuma: 2013. október 16.

Az EchoTV Hazai Vadász stábja a híres gyulaji barcogás bemutatása mellett külön figyelmet fordított a Gyulaj Zrt. közjóléti projektjeinek megismerésére is. Ennek jegyében látogattak ki a Lengyel- Annafürdői komplexumunkhoz, bemutatva az Erdei Iskolát, a helyi vadasparkot és a Szentkúti Kunyhót- Ökoházat, majd a nap zárásaként a Tamásiban található miklósvári Szent Hubertusz fakápolnánál és vadasparknál is forgattak.

A forgatásról készült cikket az alábbi képre vagy a "Tovább olvasom" opcióra kattintva olvashatják!

Gyulaj Zrt. a francia 'Voyage de Chasse' vadászmagazin hasábjain

Megjelenítés dátuma: 2013. október 10.
Megjelenés dátuma: 2013. október 10.

Dícsérő és elégedett hangvételű cikk jelent meg magyarországi vadásztapasztalatairól a Francia Vadászszövetség első alelnöke, Alain Durand úr által. Vadászútja során két kiemelkedő területen volt lehetősége vadászni Durand úrnak, a Pilisi Parkerdő Zrt. területén, illetve a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Tolna megyei vadászterületein. Az 1,2 millió francia vadászt tömörítő szervezete első alelnöke kiemelte a vadászatszervezés pontos voltát, a szálláshelyek kiemelkedő minőségét és a felszolgált ételek kiválóságát, ami egy francia embertől hallva talán még nyomatékosabb és fokozza az elismerés mértékét.

Az eredeti, francia nyelven leközölt cikkek megtekintéséhez kérjük klikkeljen az alábbi képekre!

Interjú a Pont FM rádió Nimród című vadászati magazinjában

Megjelenítés dátuma: 2013. október 08.
Megjelenés dátuma: 2013. október 8.

Egy 12 perces interjút készített a Pont FM "Nimród" nevű vadászati rádiós magazinja a Gőbölös Péterrel a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vezérigazgatójával. Az interjú folyamán számos olyan információ elhangzik ami méginkább betekintést ad az erdőgazdaság tevékenységébe, ágazati felosztásába és közjóléti fejlesztéseibe és jövőbeni terveibe.

A rádisó interjú meghallgatásához kérjük klikkeljen az alábbi képre:

Gomba Kiállítás Lengyel- Annafürdőn

Megjelenítés dátuma: 2013. október 03.
Megjelenés dátuma: 2013. október 2.

Itt az ősz! A szarvasbőgés és dámbarcogás mellett az egyik leginkább vonzó erdei jellegzetesség, nem más, mint maga a gombák világa. Ebbe kíván betekintést nyújtani a jövő héten induló Lengyel- annafürdői programunk.

 Gombák az erdőben előadás és időszakos gombakiállítás (2013.okt. 7- 10.)

A kiállításon bemutatott gombák száma napról napra változó az erdei gombák megjelenésének függvényében. A kiállítás ideje alatt több mint 100 faj kerül bemutatásra.

Előadások:

Gombák ökológiai szerepe (9-én 15:00 óra)

Erdei gombák felhasználása (12-én 15:00 óra)

Helyszín: Turisztikai és Természetismereti Központ,7184 Lengyel (Tolna megye), Annafürdő 176.

Időpont: 2013. október 7-13.  10.00-16.00

Belépő díj: felnőtt: 600 Ft/fő, gyermek, diák, nyugdíjas: 300 Ft/fő

Részletek, jelentkezés: Kertai László, tel.: +36 (30) 947-08-98, www.erdeiiskola.gyulajzrt.hu , annafurdo@gyulajzrt.hu

Gímtrófea szemlénk ihlette vers egy látogatónk tollából

Megjelenítés dátuma: 2013. szeptember 30.
Megjelenés dátuma: 2013. szeptember 30.

Sok fotós megannyi fotót készítve örökítette meg az idei, 2013-as gímtrófea szemlénk trófeáit, életképeit és hangulatát, amire a mai, digitális technika által átszőtt világban számítani is lehet. De a sok, kiváló fotó mellett arra nem igazán számít az ember, hogy a rendezvény hangulata ihletet ad egy gyönyörű vers alkotás megszületésének is!

Egy gondolat

Összevont szemmel
nézem az eget,

A szürke, gomolygó
felleget,

Alig hallom az emberi
beszédet,

A fanfári dallamos
zenéket.

 

Az erősödő, hűvös
fuvallat,

Csak simogatja ősz
hajamat,

Csak az az egy
gondolat!

Azt nem viszi el a
szélroham.

 

E meghitt, erdei
szegleten,

A hullámzó, tó
melletti helyen,

Őszi leveles lomb
szőnyegen,

Sokadozó
vendégsereg....

 

A vers további olvasásához kattintson a "Tovább olvasom" opcióra!