A dániai Odenseben a „Jagt&Outdoor” vadászati kiállításon a Gyulaj Zrt.

Megjelenítés dátuma: 2018. március 28.

Megjelenés dátuma: 2018. március 27.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. a dániai Odense városának Kongresszusi Központjában  képviselhette a kiváló tolnai vadászterületeit a 2018. március 23-tól 25-ig megrendezett „Jagt & Outdoor 2018” elnevezésű szakkiállításon. A két évente megrendezésre kerülő vadászati és az ahhoz kapcsolódó szakmai kiállítás Dánia legjelentősebb ilyen jellegű rendezvénye. A három külön csarnokban tematikailag (vadászatok, vadászutak/fegyverek, optika, vadászati kiegészítők, ruhák /és a vadászkutyák) elkülönülő rendezvény – kifejezetten nagy tömegeket vonzott, mely igaz volt a Gyulaj Zrt. dán partnerének, a Gamekeeper Hunting Tours A/S standjának esetében is. Az érdeklődés folyamatos volt, a vadászati lehetőségek miatt kilátogatók nagyra értékelték, hogy a Gyulaj Zrt. a négy különleges rendeltetésű tolna megyei vadászterületeinek képviselőitől személyesen és kötetlenül érdeklődhetnek a tervezett vadászútjukkal kapcsolatban. Érdekes, hogy a mindössze 5,6 milliónyi dán népességből nagyon sokan, közel 180 ezren vadásznak, hódolva az emberiség egyik legősibb tevékenységnek. Külön érdekesség volt, hogy a látogatók között számos hölgyvadász volt látható, mindemellett sok hölgy kísérő, ezen belül nemcsak fiatal kismamák, fiatal édesanyák, hanem a nagymamák korosztálya is. Az idősebb-, fiatalabb hölgyek és a fiatal családok elhozták magukkal a jövő generációját a gyermekeiket, unokáikat, megadva a gyermekeknek a lehetőséget, hogy a természettel és a benne zajló tradicionális vadászattal megismerkedhessenek.

A Gyulaj Zrt. reményei szerint a személyes jelenlétünk, a dán-magyar tárgyalások és a kialakult jó kapcsolatok következtében a skandináv országokból érkezők magyarországi vadászturisztikai piacán a szerepünk tovább erősödik a jövőben.

A kiállításon készült képek IDE KATTINTVA láthatóak a képgalériánkban!

Az alábbi kép ráklikkeléssel tovább nagyítható:

A kép eltávolítva.

Vadászati szimpóziumot tartott az MTA Pécsi Területi Bizottsága

Megjelenítés dátuma: 2018. március 21.

Megjelenés dátuma: 2018. március 21.

2018. március 9-én tartotta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pécsi Területi Bizottsága az idei első vadászattal, vadgazdálkodással kapcsolatos szimpóziumát „A vadászat biológiai, társadalmi és gazdasági vonatkozásai” címmel. A két – biológiai, valamint társadalmi és gazdasági - szekcióra osztott előadássorozat olyan témákat érintett, melyek aktualitásánál fogva szinte mindennapi beszédtéma szakmán belül és kívül egyaránt. A vadászat társadalmi elfogadottsága, a vadkár megítélése, a magyar és környező országok terjeszkedő - főleg ragadozóállományának - jövője, a vadászat és természetvédelem kapcsolata, az egyre inkább urbanizálódó vadállomány, a vadászat etikus sportként, de nem versenysportként való kezelése, valamint a vadgazdálkodás jogi környezetben való beágyazottsága mind-mind olyan, kifejezetten aktuális téma, melyek a nem vadászó társadalmat is sok esetben személyesen érintik...... A beszámoló teljes terjedelmében IDE KATTINTVA olvasható!

A szimpóziumon készült fotókat a KÉPGALÉRIÁKban tekinthetik meg!

​Az alábbi kép ráklikkeléssel tovább nagyítható!

Vadászati szimpózium Pécsett az MTA székházában

Boldog Nőnapot Kíván a Gyulaj Zrt.!

Megjelenítés dátuma: 2018. március 08.

Megjelenés dátuma: 2018. március 8.

Tisztelt Hölgyek!

Erdészként a különleges, nagyon ritka, szigorúan védett és koratavasszal nyíló – jégkorszak előtti faj /preglaciális reliktum/ – Egyhajú virág (Bulbocodium vernum) csodálatos, az erdő mélyén tenyésző kis növény virágzatáról készült fotómmal kívánok Önnek boldog Nőnapot, jó egészséget, szeretettséget, derűt, mosolyt és további női szépséget!

Üdvözlettel: Gőbölös Péter,vezérigazgató

Boldog Nőnapot kíván a Gyulaj Zrt.!