Hírfolyam

A „Gyulaj Zrt-ért” aranygyűrű elismerő kitüntetést vehette át Kárász Attila okl. erdőmérnök

A 2020. év minden szempontból rendhagyónak mondható, a Covid-19 pandémia mindent átrajzolt és sok mindent tönkre tett az idei évben, példátlan gazdasági kárt okozva a Gyulaj Zrt. tevékenységében is, mindemellett az emberi közösségek normális találkozási lehetőségeit is tönkre teszi a vírus jelenléte. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. hagyományosan, de rendhagyó módon idén is átadta a „Gyulaj Zrt.-ért” aranygyűrűt 2020. december 17-én, a vírushelyzetre való tekintettel csak szűk körben a részvénytársaság vezérigazgatói irodájában. Az elismerő kitüntetést olyan kollégák kaphatják meg, akik emberi és szakmai téren is megbízható stabilitást, értékteremtést jelentenek a Zrt. életében, és munkájukban kiemelkedőt alkotnak. Az idei évben Kárász Attila okl. erdőmérnök a Tamási Erdészet erdőművelési műszaki vezetője kapta az erdőművelésben elért teljesítményéért és kiemelkedő eredményeiért, különösen a génmegőrzési feladatokban végzett kiváló és országosan is kiemelkedő munkájáért.

Kárász Attila a Soproni Egyetem elvégzése után 1997-ben a Gyulaj Zrt-nél Nagydorogon gyakornokként kezdte a szakmai pályafutását és hivatását, majd kinevezték erdőművelési műszaki vezetőnek, amely feladatokat 2002-ig a Pincehelyi Erdészetnél látta el. 2002. áprilisában került a Tamási Erdészethez ugyanebben a munkakörben, és látja el azóta is feladatait lelkiismerettel és precíz alapossággal és pontossággal. Kárász Attila az elismerő kitüntetését a gratuláció és a cégvezetői méltatás mellett, Gőbölös Pétertől a Gyulaj Zrt. vezérigazgatójától vette át.

Gratulálunk az elismeréséhez!

Németh-Halász Tünde

Fotók:Antli István

     

Eine ausergewöhnlich Damtrophäe vom unser Kisszekely Jagdrevier

Eine der herausragenden Damhirschtrophäen der diesjährigen Dambrunft war am 17. Oktober 2020 in der  Begleitung unserer Berufsjägers, Károly Kovács ergelegt. Das Gewicht der Trophäe war 5,97 kg 24 Stunden nach dem Auskochen .Die Stänge sind wie die eines Rothirsches. Die Breite der Schaufel beträgt auf der rechten Seite 23,9 cm. Auf dieser Seite bei der Rose kann man der Beginn einer Krankheit beobachten, aufgrund derer kein Augensprossen gewachsen ist, stattdessen erschienen 3 Sprossen. Zwei von ihnen sind kleiner und richten nach vornhin und ein größerer welchen richten nach hinten. Die Trophäe erhielt eine internationale Punktzahl von 218,86 bei der nationalen Trophäenwertung.

 

Fotos: Péter Gőbölös

          

     

An outstanding fallow buck trophy from our Kisszékely hunting ground

One of the outstanding fallowbuck trophies of this year's fallowdeer rut was bagged in our Kisszékely hunting ground on the 17 th of October, 2020, with the help of our PH, Károly Kovács.The weight of the trophy 24 hours after cooking was 5.97 kg. The beams are like those of a red stags. The width of the shovel is 23.9 cm on the right side. On this side at the burr the starting of a disease can be observed, due to which no eye branch has grown, instead 3 branches appeared. Two of them are smaller and are directing forward and a larger  directing rearward.The trophy received an international score of 218.86 on the national trophy scoring.

Photo credit: Péter Gőbölös

The photos will be opoened on a new side

          

     

Az országos Erdészeti Egyesület sajtóközleménye

A sajtóközlemény a képre kattintva új lapon nyílik meg

Fotók: Pilisi Parkerdő Zrt.

     

 

Új honlapja van a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nek

    A technikai megújítások folyamatosak az informatika, az internet világában, ezzel együtt a felhasználók elvárásai és az internet használati szokásai is változnak. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nél 2011-ben, egy akkoriban teljesen újszerű webes felületet hoztunk létre a magyar erdő- és vadgazdálkodók körében, melyet néhány évvel később további technikai fejlesztéssel modernizáltuk, de az idők változnak és ismét tovább kellett lépnünk. A szükséges forgalmi adatokat, használati szokásokat, a lehetséges marketing eszközöket elemezve a változtatást szükségesnek láttuk.

  Az új oldalunk a 3 nyelvi oldalt (magyar, angol, német) egy oldalon tudja kezelni, ha az oldal/hír nyelvét megválasztjuk, automatikusan a megfelelő helyen jelenik meg, mellyel a honlap karbantartási költségei is csökkennek. Az oldal új frisst designt kapott 8 év után, a menü rendszerét kis mértékben változtatva, logikusabb felépítést alakítottunk ki. Az oldal eddigi tartalmait maradéktalanul költöztettük az új rendszerbe. Az új oldal minden platformon, kiemelten okostelefonon és tableten  is a kor elvárásainak megfelelően jól olvasható, átlátható. Egy új, gyorsabb SSD alapú tárhelyre költözött a weboldalunk. A Drupal 8 új gyorsítótárazási képességeinek és az alatta futó PHP 7 keretrendszernek köszönhetően gyorsabban jelenik meg az oldal. Szeretettel ajánljuk minden kedves internetező figyelmébe!

Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.

Rengeteg szemetet szállítottak el ősszel az erdőkből

Az Agrárminisztérium sajtóközleménye

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés.

Börtön jár az illegális hulladéklerakásért januártól

Szigorúan büntetheti a jövő év első napjától a jogsértőket a hulladékgazdálkodási hatóság más, ellenőrző hatósági hatáskörrel rendelkező szervekkel együtt – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. utószezoni dámbikavadászati lehetőséget kínál

Kedves Vadászvendégeink!

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. az alábbi kedvezményes dámbika vadászati lehetőséget kínálja a 2020/2021-es vadászati idényben. Az ajánlatban megjelölt árak a trófeadíjakra vonatkoznak. Az ajánlat csak a Gyulaji/Tamási vadászterületünkre érvényes.

Az ajánlat a képre kattintva új lapon nyílik meg.

 

Gyulaj Zrt. bemutatkozása az Aktív Magyarország online konferencián

Kollégánk Gál László okl. erdőmérnök, ágazatvezető a mai napon (2020. november 19-én) az Aktív Magyarország kiváló és magas színvonalú konferenciáján – a Covid-19 pandémia miatt – online térben adott elő, bemutatva a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. turisztikai munkáját és a legújabb turisztikai fejlesztéseit. Beszélt a Tolnai hegyhát természeti, kulturális és történelmi értékeiről, az erdőgazdaság ehhez köthető, ezen értékeket őrző és bemutató munkájáról, kiemelte a Zrt. turisztikai tevékenysége során megnyilvánuló ökonómiai és ökológiai fenntarthatósági törekvéseit is.

Gál László az Aktív Magyarország konferenciáján

Az OEE sajtóközleménye a "Mi fán terem az erdő" médiakampányról

Az egyesület közleményre az alábbi képre kattintva új lapon nyílik meg

 

Előrendelhetőek a Világkiállítás emlékérméi

A Magyar Nemzeti Bank már több évtized óta bocsát ki emlékérméket, amelyek témájában megtalálhatók különféle történelmi személyek, események, magyar értékek, vagy éppen kiemelt rendezvények. 2021-ben az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás apropóján két emlékérmét bocsát ki a jegybank.

Az érmék a világkiállítás logóját és a világhíres karapancsai szarvasbika agancsát ábrázolják. Az olcsóbb érme névértéke 2000 forint, anyaga színesfém. A 15 ezer forint névértékű, ezüst anyagú érme pedig egyedi, aranyozott inlay rátéttel készül. Mindkét termék 5000 példányban készül. Az emlékérmék ide kattintva előrendelhetők.

Járványügyi intézkedések a Gyulaj Zrt.-nél

Járványügyi intézkedések a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nél 2020. november 12-től

A „Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről” előírt vészhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően a Gyulaj Zrt. az alábbiakról tájékoztatja látogatóit, vásárlóit és vendégeit.

• Javasoljuk, hogy ügyfeleink elektronikusan és/vagy telefonon intézzék ügyeiket, hogy a személyes találkozások alkalmait lehetőség szerint minimalizáljuk. • Amennyiben személyes ügyintézésre kerül sor, kérjük, viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot, és használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket!

• A Gyulaj Zrt. által üzemeltetett összes szálláshely (Annafürdő vendégház, erdei iskola kulcsosház, horgásztanyák, vadászházak) turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhat.

• Nem fogadhat látogatókat a Tamási Miklósvári vadasparkunk.

• A Társaságunk által kezelt parkerdők, valamint az egyedi korlátozással nem érintett erdők továbbra is látogathatók a járványügyi szabályok betartásával.

• Jelen járványügyi intézkedések nem érintik Társaságunk erdősítési és termelési üzletágait.

• A Gyulaj Zrt. a rendelkezésre álló eszközökkel és az elrendelt, életbe lépett óvintézkedésekkel megtesz mindent annak érdekében, hogy felelős munkáltatóként, védje a munkavállalóit, partnereit, valamint a lakosságot.

Köszönjük szíves megértésüket!

Vigyázzunk egymásra!

M5 TV Erdei utakon Reviczky Gáborral 2020/37. adás

Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe!

A műsorban látható Gyulaj Zrt. vonatkozások:

- 16 perc 37 mp-től Lengyel Annafürdő fejlesztések

- 19 perc 40 mp-től Tengelici parkerdő, Benyovszky kápolna 

 

Kedvezményes gímbika vadászati lehetőség a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vadászterületein.

2020. szeptember 29.

Tisztelettel ajánljuk az érdeklődők figyelébe az alábbi kedvezményes gímbika elejtési lehetőségeket: 

Az alábbi képre kattintva az ajálnat új lapon nyílik meg:

Az Országos Erdészeti Egyesület interaktív játékra invitál

Megjelenés dátuma: 2020. szeptember 18.

#játék

Jelölj barátnak egy fát: interaktív játékra hív mindenkit az @Országos Erdészeti Egyesület!

Mit kell tenned?

1,Töltsd le/frissítsd a megújult FaBook mobilapplikációt!

2,Az interaktív fahatározó segítségével azonosíts be egy fát túrázás/séta/kutyasétáltatás közben!

3, Fotózd le a fádat és vagy posztold a saját oldaladra úgy, hogy megjelölöd az @Országos Erdészeti Egyesület oldalát és használod a #fabook-ot, vagy kommenteld az *EREDETI* poszt alá a képet. Mindkét esetben írd oda, hogy melyik fafajt sikerült azonosítani, azaz melyik fa lett a barátod! ;)

4, Nyerj Budakeszi Vadaspark belépőt, és "Kutya fája" erdei társasjátékot!



 

Ennyire egyszerű! Készen állsz? A nyereményjáték szeptember 27.(vasárnap) 20:00 óráig tart. Hajrá-hajrá!

 

Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében megvalósult fejlesztések átadása Lengyel-Annafürdőn

Megjelenés dátuma: 2020. szeptember 17.

A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program segítségével az Erdei Iskolánk és a Turisztikai és Természetismereti Központunk fejlesztése megvalósult Lengyel Annafürdőn, melyet 2020. szeptember 15-én egy kis ünnepség keretében átadtunk a pihenni vágyóknak.

Az eseményről készült sajtóhír ide kattintva elérhető

Az alábbi képre kattintva megnyílik az eseményen készült képek  galériája

Fotók: Antli István