Halottak napján egy pillanatra megállunk, elcsendesedünk, és szeretettel gondolunk azokra, akik már nem lehetnek közöttünk.
A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. központjánál tartott megemlékezésen gyertyagyújtással tisztelegtünk elhunyt erdész és vadász kollégáink emléke előtt.
A rendezvényen Gőbölös Péter vezérigazgató rövid beszéddel idézte fel az emlékezés jelentőségét, és szólt azokról az értékekről, amelyeket egykori munkatársaink munkájukkal, emberségükkel és a szakma iránti elkötelezettségükkel hagytak ránk.
Idézet Gőbölös Péter által elmondottakból:
„(…) Az erdész szakmánk közössége az összetartozás érzése, megélése mellett végzi a napi hivatásteljesítését. Ez az emberi összetartozás közöttünk hasonló a családéhoz, amikor a dédszülő, nagyszülő, szülő, gyermek unoka, dédunoka láncolat egymáshoz kapcsolódik térben és időben. Ehhez hasonlóan, a mi erdész és vadász generációs láncolatunkban szakmai kapcsolatok a halálon túl is fennmaradnak a szívünkben. Még akkor is, ha az elhunyt kolléga és a szakmába belépő fiatal nem is találkoztak egymással, de fiatal utód a már nem élő elődjének, az évtizedekkel ezelőtti munkájával találkozik. Ezt a kötődést a generációk közötti szemléletkülönbség nemhogy nem gyengíti, hanem kifejezetten erősíti, hiszen a fiatalok mást és újabbat tudnak, az idősebbek pedig többet és mélyebben megtapasztaltak. Ez a mi erdészhivatásunkban, annak a közös tudásnak az alapja, amely lehetővé teszi azt, hogy a Föld legbonyolultabb ökológiai rendszerében az erdőben, az erdőért felelősen dolgozni tudjunk.
Mindannyian futjuk a pályánkat, mindenki megkapja a maga talentumait. Van, aki 5-öt, van, aki 2-öt és van, aki egy talentumot kapott a teremtésekor, úgymint az adottságait és a tehetségét bármihez is. Ezekkel a kapott talentumokkal és a kamataival is el kell számolnunk a pályafutásunk végén. Azonban az, hogy a pályafutásunknak mikor lesz vége, azt nem tudjuk előre, mert „… nem tudjátok sem a napot, sem az órát”. Tehát nem tudjuk, hogy mikor kell az életünk kapott talentumaival, adottságaival, tehetségével, a kapott lehetőségeinkkel és azok gyümölcseivel, „kamataival” mindegyikünknek kivétel nélkül elszámolnunk!
A halottak napja egy ünnepélyes közösségi alkalom, amikor az elhunyt szeretteinkre gondolunk, de arra is, hogy a hivatásukban szolgált és már közülünk eltávozott Kollégáinkra is gondoljunk.
Egy ember lezárt földi szakmai életútja természetesen elemezhető az utókornak, de arra jogosultsága az utódoknak nincs, hogy megítéljék azt, hogy a kapott talentumokat elégséges mértékben sikerült-e kamatoztatnia az eltávozott elődünknek az életében. Olyan elemek, történések, sorskérdések vannak a másik ember életében, amit az embertársak és utódok nem látunk, láthatunk, ezt komplexen csak a Jóisten látja.
Ezt a szemléletet gyönyörűen megjeleníti a selmecbányai – nekem személyes kedvenc – egyetemi énekünk „Az Ember ne légy büszke” címmel, mely eredendően az akadémiai testvérkarunk a bányászok nótája:
Ne légy büszke hírre és kincsre soha!
A sors szeszélyétől függ élted sora.
Az egyik kap bőven ezüstöt, aranyt.
A másik azt ássa a földben alant.
Ne ítéld el társad, ha más úton jár,
Az élet leckéje tán épp őrá vár.
Sorsa az egyiknek nagy tisztet adand,
Míg küszköd a másik a földben alant.
Ne gyűlölködj pajtás, oly kurta e lét!
Nyújtsál jobbot annak, ki ellened vét!
Hány volt ki haraggal társára rohant,
S barátok levének a földben alant.
A nap útja jelzi világunk rendjét,
A bányásznép sorsa sem fordul másként.
Az óra üt egyszer, s borítja a hant,
Hol életét tölté – a földben alant.
Nem feledjük őket, emlékük velünk marad!”
Az elhunyt kollégáink emlékére gyújtott gyertyák fénye jelképezte a tiszteletünket és a hálánkat!
Németh-Halász Tünde (Gyulaj Zrt.)
