A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Miklósvári parkerdeje adott otthon a tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Általános Iskola által szervezett Lelki Nap rendezvényének 2025. szeptember 24-én, ahol Polecsák Zoltán kerületvezető erdész munkatársunk segített az erdei ismereteket átadni a gyermekeknek, segítve ezzel az iskolai pedagógusok teremtett világgal kapcsolatos tanító munkáját.
Négy osztályban több mint 100 alsó tagozatos gyermek töltött el egy kellemes és értékes délelőttöt a parkerdőben és az erdei tó és a Szent Hubertus kápolna környékén. A vidám rendezvény hangulatát még egy kisebb futó zápor sem tudta megzavarni. A kicsik egy erdei séta során ismerkedtek az erdő növényeivel és állataival. Séta közben tobozokat és makkot gyűjtöttek, sokat tanultak a természetről. A gyerekek mindenre kíváncsiak voltak a teremtett erdei világban, nagyon sokat kérdezték erdész kollégánkat. A legérdekesebb kérdést egy kislány tette fel, aki azt kérdezte, hogy miért nincsenek medvék és farkasok itt az erdőben, pedig Erdélyben vannak.
A sikeres program végén sokan mondták, hogy máskor is eljönnek majd az iskolával vagy családjukkal!