Immár 20. alkalommal jelenik meg a Tamási Kalendárium, mely szinte a megjelenésétől kezdve, évről-évre folyamatosan beszámolt a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. tevékenységéről, bemutatta az állami részvénytársaság erdészeteit, megszólaltatta a kiváló szakmai munkát végző munkatársait. Az írásokban rendszeresen helyet kaptak az erdészeti tevékenységek, a fejlesztések és a szakmai innovációk sorozata, a természetvédelméért végzett törekvések és a vadászterületeinek nemzetközi hírű vadállománya, amely valamennyi kontinensről vonzza a vadászokat Tolna vármegyébe.
Arról azonban még eddig soha nem esett szó, hogy e sajátos hangulatú szépséges táj, a hatalmas erdő- és vadállomány régóta megihlette a művészeket is, festő- és fotóművészek alkottak, alkotnak itt, de a részvénytársaság dolgozói közül is többen ragadnak meg egy-egy pillanatot, egy-egy természeti képet a fényképezőgépükkel.
„A Gyulaji erdő művészszemmel” című írásban olvasható Csergezán Pál festőművész, grafikusról, Nagygyörgy Sándor festő- és fotóművészről, majd a jelenkor ezen a tájon is megihletett művészei közül Blaumann Ödön vadfotós és Prihoda Judit festőművész gondolatai is megjelennek.
Végezetül magánemberként lelkes, szenvedélyes fotósokként a Gyulaj Zrt. három okl. erdőmérnöke is elmondja a gondolatait, Gőbölös Péter, Horváth Csaba és Németh Bálint munkatársaink.
Szeretettel ajánljuk a Tamási Kalendárium 2025-öt a figyelmükbe!