Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy a gyerekeknek és a fiataloknak átadjuk a teremtett világ szeretetét, az abban való gazdálkodás ismereteit, erre minden lehetőséget megragadunk. Tamásiban a teremtés ünnepe idén 4 helyszínen, 4 témakörben és 400 iskolai tanuló részvételével zajlott.
Ferenc pápa 2015-ben minden év szeptember 1. és október 4. közötti időszakot a teremtés ünnepének nevezte ki. Az idei év mottója: "Remélj és működj együtt a teremtéssel".
Ennek jegyében tartotta meg a lelki napját a teremtésvédelem, valamint testi- és lelki egészség témakörökben a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda.
A pedagógusok a természethez közel szervezték meg a tematikus órákat, melynek a színvonalát és tartalmát egy magasabb szintre emelve felkérték a Gyulaj Zrt. vezetőségét, hogy biztosítson olyan szakembereket, akik részletes és gyakorlatias előadások keretén belül bemutatják a bennünket körülvevő tájegységet, a benne élő vadállományt és az azzal való gazdálkodást.
A feladat egy részét a Gyulaj Zrt. Tamási Erdészetének kerületvezető vadásza Poszpis Péter kapta aki, aki már ebben szerzett rutinjával, a legjobb tudása szerint adta át a gyerekeknek a hasznos információkat. Munkatársunk különleges környezetóráját az alsós tagozat mind a négy év folyamából egy-egy osztály hallgatta meg, melyeket hatalmas érdeklődéssel, aktív részvétellel és sok-sok kérdéssel vettek részt a gyerekek.