TENGELICI PARKERDŐ – 3.

Megjelenítés dátuma: 2024. október 24.

Megtörtént a 2024. évi nyári viharkárban megsemmisült Tengelici parkerdő kármentési és fakitermelési munkáinak az utolsó fázisában a terület un. biotóp- és odúfáinak a kijelölése. Ez fontos mérföldkő a terület ökológiai természetes újjáépülésére vonatkozó, erdészeti-természetvédelmi döntések helyszíni meghozatala, hatékony és eredményes megvalósítása miatt. A szakemberek még arra is figyelmemmel voltak, hogy az erdőművelési (erdősítési) munkákkal összehangolhatóan a kifordult gyökértuskók közül is maradjanak meg példányok, amelyek szintén sok kis élőlénynek kiváló életteret jelenthetnek majd a későbbiekben és a cseperedő új erdő növekedése mellett.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. részéről Gőbölös Péter vezérigazgató volt jelen a két területileg illetékes – a Zrt. Pincehelyi Erdészetének – munkatársával, Papp Dávid erdőművelési és fahasználati műszaki vezetővel és Molnár Csaba kerületvezető erdésszel.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól Nagy Gábor erdészeti szakreferens és Szendi József természetvédelmi őr voltak jelen a területi bejáráson.

A szakemberek egyetértésben, a teremtett világ védelmére vonatkozó közös elhatározásukkal és akarattal megállapodtak a rovar és a madárvilág életfeltételeinek biztosítása mellett, a denevérek és az odúlakó egyéb kisemlősök lakóhelyeinek a megőrzéséről és annak megvalósításáról, sőt újak létrehozásáról is.

A Gyulaj Zrt. és DDNPI madár és denevérodúkat is helyez ki majd közösen az újraszülető parkerdei történelmi erdőterületen.