Várnak a vadregényes somogyi erdők

Megjelenítés dátuma: 2023. február 27.

A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt., közkedvelt nevén a „SEFAG” 2020-ban ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Az általa kezelt rendkívül változatos, közel 90 ezer hektárnyi erdőterület döntően Somogy megyében, kisebb részben pedig Baranya megye észak-nyugati részén helyezkedik el. Fenntartható, ökológiailag is eredményt mutató gazdálkodására garancia, hogy Magyarországon az elsők között vezették be az FSC erdőtanúsítási rendszert, amely igazolja, hogy a cég környezettudatosan gazdálkodik. A megyei szociális tűzifa programhoz 81,5 ezer m3 fával, a településfásítási programhoz pedig több mint 1500 faegyeddel járult hozzá.

 

A somogyi állami erdők kezelése során is elsődleges fontosságú, hogy az erdők egyszerre töltsék be közjóléti, gazdasági és védelmi szerepüket. Ökoturisztikai tevékenységük zászlóshajója a Kaposvárhoz közeli Zselici Csillagpark. A komplexum része többek között a csillagvizsgáló, a 25 méter magas kilátó, számos gyalogos, kerékpáros és lovas túraútvonal – amelyek például a népszerű éjszakai csillagnéző túrák útvonalát is adják – és több erdei pihenőhely. Utóbbiak közül a legnépszerűbb a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát is érintő Ropolyi pihenőhely, ahol egy tájház, valamint két lovas kikötőhely is található. A Kaposvárhoz közeli közkedvelt Deseda Parkerdőben várja a természetkedvelő látogatókat a Deseda Kalanderdő erdei tanteremmel, tanösvényparkkal, játszóterekkel és madármegfigyelővel.

Ágneslaki Arborétum Fotó: Szigeti Edit

 

A rinyabesenyői erdő mélyén megbúvó Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola a megye legrégebbi erdészeti erdei iskolája, főként az általános iskolás korosztály természeti és környezeti nevelésének kedvelt színtere. A Kaposvár belvárosában működő Erdők Háza Látogatóközpont közelebb hozza az erdők világát és az erdész szakma szépségeit kicsikhez és nagyokhoz egyaránt, miközben élményszerűvé teszi az interaktív tanulás folyamatát. A SEFAG Zrt. területén még számos további létesítmény gazdagítja a somogyi erdőt, mint például két arborétum (Ágneslak, Deseda), parkerdők, erdei pihenőhelyek, tanösvények, gyalogos- és kerékpáros turistautak, horgásztavak, erdei szálláshelyek (Hotel Kardosfa, valamint vadászházak és kulcsosházak).

Az idei évben 8. alkalommal rendezik meg a „SEFAG Kellys Zselic Maraton” elnevezésű kerékpárversenyt árpilis 22-én, valamint 7. alkalommal a „Nyárköszöntő a Zselici Csillagparkban” futóversenyt június 10-én. Nagy az érdeklődés a jeles napok alkalmából zajló kisebb rendezvények iránt is, mint például az Erdők Nemzetközi Napja, a Madarak és Fák Napja, vagy az Erdők Hete rendezvénysorozat. Legnépszerűbb azonban a zselici erdőrengetegben zajló Erdei Vándortábor program, amely évente több mint 700 lelkes diákkal ismerteti meg az erdő csodáit. Látogasson el Ön is a somogyi erdőkbe!

Kereki Vár Fotó: Farkas Péter/MTSZ

 

Szavazzon az Agrárminisztérium Facebook oldalán a SEFAG Zrt. legszebb területére! Találjuk meg együtt Magyarország legvonzóbb erdejét!

Az Agrárminisztérium 2023. február 11-én indult sorozatában hetente bemutat egy állami erdőgazdaságot, illetve a Facebook oldalán megoszt 8 helyszínt az adott állami erdőgazdaság területén, amelyre a közösségi oldalon voksolni lehet. A szavazók között hetente sorsolunk ki nyereményeket. Erdeink természeti kincsei minden évszakban csodálatosak, így bármikor érdemes meglátogatni őket!

Forrás: kormany.hu