A fa, mint megújuló energia forrás- az Európai Faipari Szövetség kampányfilmjei
Tudta ön, hogy az elmúlt 20 évben Európa erdőterülete Belgium területének ötszörösével növekedett? Ráadásul a kontinens éves fahasznosítása mindössze 64%-a az éves növedéknek? Hogy 1 köbméter fa 1 tonna szén- dioxidot tud megkötni? Hogy tömegéhez képest a fa a legerősebb építőanyag? Hogy az európai erdőalapú szektor több mint 2 millió munkahelyet biztosít csak az öreg kontinensen? Számos érv, érdekes adat, figyelemfelkeltő információ derül ki a CEI-Bois, vagyis az Európai Faipari Szövetség "Küzdj a klímaváltozás ellen:használj fát!" projektének keretén belül készített promociós filmjeiből. Reméljük a CEI-Bois YouTube csatornáján megtekinthető kisfilmek sokaknak segítenek megérteni, hogy az európai, és így a magyar faalapú erdő- és faalapú szektor mekkora kincs a hozzáértő kezekben.
A Nemzetközi Véreb Szövetség 33. nemzetközi közgyűlése és versenye Keszthelyen
Magyarország, azon belül is a Bakonyerdő Zrt. területe, Keszthely városa és a közel eső állami vadászterületek addnak otthont az 1930-ban alapított Nemzetközi Véreb Szövetség (ISHV- Der Internationale Schweisshundverband) 33. versenyének és közgyűlésének 2013. novemberében. Magyarország a négy alapító ország között már akkor letette névjegyét, mint a vadászathoz kapcsolódó hagyományok őrzője. A verseny fő támogatói állami erdőgazdaságok, melyek közül több kiemelt terület is nevezetes a vérebes hagyományok ápolása területén. A rendező Bakonyerdő Zrt., a lábodi területet magáénak tudható SEFAG Zrt. és HM Kaszó Zrt. mellett a Tolna megyei Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. múltbéli és jelenlegi szakembergárdája is kiemelkedő vérebeseket tudhat sorai között, mint a rendezvény támogatója. A magyar vérebezés egyik kiemelkedő alakja volt Tóth Lajos, a Gyulaj Zrt. Hőgyészi Erdészetének egykori hivatásos vadásza. Pályafutása alatt a megszámlálhatatlan sikeres utánkeresés mellett legkiemelkedőbb eredménye egy nemzetközi versenyen elért II. helyezés volt. A Gyulaj Zrt. jelenlegi szakszemélyzete is kiváló vérebvezetőket tudhat magáénak. Legendás gyulaji vadászterületünk egyik kerületvezető vadásza, Király Attila , míg a Pincehelyi Erdészetnél Bölcskei Gábor és Tamis László viszi tovább a vérebvezetés hagyományát megmentve számos értékes trófeát az enyészettől, és a sebzett vadat a hosszas szenvedéstől.
Tolna megyei diana nyerte "Az év vadászhölgye" címet a FeHoVa-n
A Magyar Vadászlap által meghirdetett szépségverseny közönségdíja alapján "Az év vadászhölgye" egy Tolna megyei diana, Bodó Katalin lett. A Gyulaj Zrt. legendás területével határos regölyi vadásztársaságnál aktívan vadászó hölgy a Tolna megyei Diana Vadászhölgy Klub oszlopos tagja is, ápolva a vadászati kultúrát és hagyományokat. A pincehelyi születésű, Keszőhidegkúton nevelkedett agrármérnök szépségkirálynő jelenleg Szekszárdon dolgozik. A Gyulaj Zrt. ezúton is gratulál a cím elnyeréséhez!
"Erdők Más Szemmel"- OEE Tamási Helyi Csoport diavetítése
A Gyulaj Zrt. központjának előadótermében tartotta meg előadását Gál László erdőmérnök, a Zrt. erdőművelési és közjóléti ágazatvezetője. A tartalmas előadás a sokat látott világutazó tapasztalatait és vizuális élményeit dolgozta fel egy diavetítés során. Az előadásra ellátogatók a gyönyörűen megkomponált fényképeken keresztül egy élvezetes, képzeletbeli utazást tehettek Mongólia végeláthatatlan sztyeppéin, a Bajkál- tavat övező erdőségek és hegyvidék érintetlen erdőrengetegében, Törökország libanoni cédrus erdőin keresztül visszakanyarodva a miszlai löszdombok növényvilágáig bezárólag.
Az előadás média megjelenései:
Vadkamerát lopott az orvvadász
Tolna megye erdőségei mellett vadállománya is ki van téve a lopásnak. Az illegális vadászat még olyan nagyhírű, jól felügyelt és őrzött vadászterületeket sem kerül el, mint a hírres gyulaji dámrezervátum. Tamási Erdészetünk kollégái felfigyelve a rabsicok által hagyott nyomokra, vadkamerákat telepítettek a gyanús területre. A szemfüles vadorzók még a rejtett kamerákat is kifigyelték, végzetük az lett, hogy leszerelték azokat. "Munkájukat" a kamera rögzítette, adatbázisba küldve a felvételeket. A Rendőrség ez alapján a több helyszínen tartott kutatás során nyolc dámbika trófeáját is megtalálta. Az ügyben folytatódik a nyomozás. A becsült kár értéke meghaladja a 4 millió Ft-ot.
A tamási Szent Hubertus fakápolna a Magyar Nemzet hasábjain
Rövid, mégis sokat mondó cikk jelent meg a Tamásiban található Miklósvári Parkerdő pihenőtava partján tavaly - a Gyulaj Zrt. által- felépített Szent Hubertus fakápolna és környezete szépségéről a Magyar Nemzet február 7-i számának 14. oldalán. Reméljük ezen cikk miatt is egyre több idelátogató embernek nyújt majd nyugalmat, pihenést és szépséget a miklósvári városrész gyöngyszeme.
"A mi erdőnk" c. filmsorozatnak a Gyulaj Zrt.-ről szóló első része az MTV 1 adásában
A már egy ideje futó, a magyar erdővagyonról és az erdőkhöz kötődő vidékről, tájról és falvakról, hagyományokról és történelmi érdekeségekről valamint a velük való gazdálkodás szépségéről szóló "A mi erdőnk" c. filmsorozat következő része Tolna megye legnagyobb erdőgazdálkodójának gazdálkodási területéről szóló első részt az MTV 1 adásában 2013. február 9-én szombat délelőtt 9:00 órai kezdettel láthatjuk. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. közreműködésével forgatott sorozatrészből sok minden kiderül Tolna megye rejtett történelmi kincseiről, természeti értékeiről és a táj időtálló szépségéről.
Nézzük
együtt "A mi erdőnk" c. sorozat Tolna megyéről szóló első részét 2013.
február 9-én szombaton 9:00-kor az MTV 1-en! Jó szórakozást kívánunk a
műsorhoz!
A videó megtekintéséhez klikk az alábbi MTV-s képre!
Több milliós kárt okoztak a fatolvajok Tengelicen
Sajnos olykor az állami erdészeti részvénytársaságok értékteremtő és -megőrző sikerei mellett olyan elkeserítő hírekről is be kell számolnunk, amelyekből az derül ki, hogy egyes embereknek semmit sem jelent a táj, vagy egy településrész szépsége, már akár több száz éve ott lévő értékei. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. által kezelt Tengelic községben található Benyovszky- parkból közel 70 köbméternyi idős parkfát vágtak ki, melynek összértéke 3 millió forintra tehető. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az elkövetők egy részét a rendőrség tetten érte, az ügyben folyik a nyomozás.
Magyarország a dortmundi vadászati kiállítás díszvendégeként
Megnyitotta kapuit Európa egyik legnagyobb vadászati kiállítása. A németországi Dortmundban megrendezésre kerülő kiállítás, a Jagd un Hund díszvendége idén a vadászterületeiről méltán híres Magyarország volt. Az ország vadászati és turisztikai képviselését a 22 magyar állami erdőgazdaság látta el a Magyar Turizmus Zrt.-vel karöltve. A magyar delegáció tagja volt Poprády Géza a VM államtitkára és Baranyay László az MFB Zrt. elnök- vezérigazgatója is. A nagyszabású rendezvényen tavaly több, mint 72.000 látogató vett részt.
További képek a KÉPGALÉRIÁNKBAN!










