Tamási gímtrófea szemle Hazai Vadász backstage filmje

Megjelenítés dátuma: 2016. október 18.

Megjelenés dátuma: 2016. október 18.

A hagyományoknak megfelelően 2016. szeptember 29-én tartotta meg a Gyulaj Zrt. hagyományos gímszarvas trófeaszemléjét Tamásiban, a Miklósvári Parkerdőben. “Az érmes arány vonatkozásában ugyanazt a szép átlagot tudjuk hozni, mint amit az eddigiekben megszokott tőlünk a szakmai közönség” – Interjú Gőbölös Péterrel, a Gyulaj Gímtrófeaszemlén. Az elért gímszarvas trófeaeredményekről Gőbölös Péter vezérigazgató nyilatkozott stábunknak. A programot szarvasbőgő élménytúra és a Miklósvári Erdei Kirándulóhely és Tanösvény ünnepélyes átadása színesítette. Az egész nap a trófeák, a természet és a szarvasbőgés jegyében telt, pár bemutatóval (agarászat, feketelőporos fegyverek, stb.) fűszerezve.

Képek és a backstage videó az alábbi képekre kattintva tekinthetőek meg:

Hazai Vadász filmje

Dámtrófea szemle és szoboravató ünnepség Tamásiban

Megjelenítés dátuma: 2016. október 13.

Megjelenés dátuma: 2016. október 13.

Újabb nagyszerű eseménynek lehetünk tanúi. 2016. október 26-án, szerdán 11:00-tól 15:00-ig tartja a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. az idei dámtrófea szemléjét. Rendhagyó módon, idén nem vadászházaink egyikénél lesz a kiállítás, hanem Tamási belvárosában, közvetlenül a Gyulaj Zrt. székházánál megújított parkban. Az esemény külön érdekessége lesz, hogy a szemlével egybekötve szoboravató ünnepsége is lesz. A parkban a régi dámszobor egy új helyi alkotással egészül ki. Az esemény nyílt, szabadon látogatható, melyre szeretettel várunk minden kedves Látogatót!

A plakát megtekintéséhez kérjük klikkeljen az alábbi képre:

Dámtrófea szemle Tamásiban  

Trófeaszemle és szarvasbőgő élménytúra volt a Gyulaj Zrt.-nél

Megjelenítés dátuma: 2016. október 13.

Megjelenés dátuma: 2016. október 13.

Ha csak egy délutánra is, de a magyar vadászati kultúra egy darabja, vele együtt a vadászati élmények tárgyiasult emlékei, a trófeák is beköltöztek a Tamási közelében lévő Miklósvári Parkerdőbe. Az idei bőgés méltó és ünnepélyes lezárásának lehettek tanúi azok a vadász és nem vadász érdeklődők, akik szeptember 29-én, csütörtök délután ellátogattak a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. „Gímtrófea-szemle és szarvasbőgő élménytúrára”. Míg a pihenőtó körül felsorakoztatott gímtrófeák tiszteletreméltó látványa a szakértő vadászszemeket vonzotta, addig a kilátogató óvodás és kisiskolás gyereksereget számos program és játék fogadta. Az eseménydús délután egyik megnyitó programja volt a magyar agár fajtabemutató, amelynek keretén belül a közönség hasznos és érdekes információkat hallhatott a jellegzetesen nyúlánk testalkatú, sebességre kitenyésztett magyar kutyafajta eredetéről, és a vele valaha folytatott vadászati módokról, szokásokról. Mindezt a „Zsolti” nevű műnyúl hajszája során saját szemmel is láthatták az érdeklődők. Miután az agarak sikeresen elkapták a „Zsoltit”, a műnyúl menekülőképességét maguk a gyerekek is tesztelhették, utánaeredve a fáradhatatlan „segédeszköznek”, nevetgélve, sikongatva, néhol bukdácsolva a parkerdő füves terepén. A kis kergetőzés után a legkisebbek megismerkedhettek az íjászattal, és kipróbálhatták a lengyel-annafürdői erdei iskola által biztosított megannyi játékot is. A gyerekzsivajt csak a Baranya Vadászkürt Együttes szignáljai harsogták túl, ahogy hivatalosan is megnyitották az idei hőgyészi, bikács-kistápéi és kisszékelyi bikák trófeáinak szemléjét. A köszöntő beszédeket Gőbölös Péter, a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója, valamint Ugron Ákos Gábor, az Földművelésügyi Minisztérium helyettes-államtitkára mondta, rávilágítva az állami erdészeti részvénytársaság vadászati nívójára és kitűnő eredményeire. A bőgésben elejtett bikák trófeatömegének átlaga mindenhol megközelítette a 8 kilogrammot, a hőgyészi terület esetében pedig túl is lépte azt. Az idei legnehezebb agancs 11,01 kilót nyomott a mérlegen, és a hőgyészi vadászterületen került terítékre. Az estébe hajló délutánt a már-már hagyománnyá változó szarvasbőgő-élménytúra koronázta meg. A délutáni szürkületben a parkerdei rengetegnek – erdei iskolai foglalkozás keretében – saját mécsesekkel vágtak neki a családostól idelátogatók. Az izgalmas túra számos élményt hagyott a kis fejekben, olyannyira, hogy volt apró résztvevő, aki még látni is vélte az oly hangosan bőgő gímbikákat az erdő sűrűjében, megmosolyogtatva a felnőtteket, de talán még magukat a parkerdei „szarvasbikákat” is…

További online médiamegjelenések a hír kapcsán (klikk a képekre!)

Forestpress online szakmai magazin

Vadászlap online kiadásának cikke

Hazai Vadász TV-s szakműsor

A Nimród vadászmagazin cikke (klikk a képre!):

A Nimród vadászújság cikke a miklósvári gímtrófea szemléről

Nekrológ: Dörnyei Ferenc (1945-2016)

Megjelenítés dátuma: 2016. október 13.

Megjelenés dátuma: 2016. október 13.

Életének 71. évében elhunyt Dörnyei Ferenc, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdész-vadásza. 1945-ben született Szakcson, itt nevelkedett és itt kezdte tanulmányait. A természet iránt már fiatalon kialakult érdeklődése, szorgalma, akaratereje és kiváló tanulmányi eredménye lehetővé tette, hogy először a barcsi aztán az ásotthalmi, majd a Szegedi Erdészeti Technikum tanárai készítsék fel, az eljövendő erdész-vadász életre. 1965-ben állt munkába első és egyetlen munkahelyén a Gyulaj Erdő és Vadgazdaságnál. Dolgozott beosztott erdészként, kerületvezető erdészként, 1970-től Szálláspusztán kerületvezető vadászként, majd 1989-től 2007-es nyugdíjazásáig erdész-vadászként. Neve nemcsak a határainkon belül cseng ismerősen a nagyvadas területeken, hanem külföldön is. Számos vadászvendégét juttatott felejthetetlen élményhez, kompromisszumot nem ismerő hozzáállásával. Szakmai tudása, tapasztalata megkérdőjelezhetetlen volt, szerette, ápolta és tisztelte a vadat. Súlyos szívműtéte után, változatlan elhivatottsággal folytatta munkáját. Élete utolsó napjai sokat elárulnak róla: augusztus 25-én megnyerte a Tolna Megyei Senior Vadászklub lövészversenyét, szeptember 13-án, halála előtt 9 nappal gímbikát lövetett legkedvesebb visszajáró vendégével… Egy igaz vadász távozott közülünk, aki nem szemlélője, hanem aktív részese/ közreműködője volt a magyar nagyvadgazdálkodás felemelkedésének.

Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.

Dörnyei Ferenc, nyugalmazott erdész-vadász

Felfedező kaland a magyar erdőkben

Megjelenítés dátuma: 2016. október 12.

Megjelenés dátuma: 2016. október 12.

Középiskolás tanulókból álló háromfős csapatok 2016. október 31-ig jelentkezhetnek az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) „Fedezd fel az örökséged!” című erdőismereti vetélkedőjére. A 2017. január végéig tartó verseny két részből: egy online elméleti, majd egy gyakorlati, terepi fordulóból áll. A résztvevők eközben megismerhetik gazdag természeti örökségünk és a magyar erdőgazdálkodás titkait, illetve értékes túrabolt-utalványokkal is gazdagabbak lehetnek.

Az alábbi képre kattintva további információk olvashatóak!

Felfedező kaland a magyar erdőkben

Püspöki évnyitó a Tamási Szent Balázs Katolikus Óvodában

Megjelenítés dátuma: 2016. október 10.

Megjelenés dátuma: 2016. október 10.

Örömteli dolog a jövő nemzedékének nevelésében, oktatásában részt vállalni, akár csak egy egyszerűen faragott kültéri fa játékvonat elkészítésétől a környzetetudatos nevelésen keresztül a Lengyel- annafürdői erdei iskoláig. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. büszkén és örömmel működik együtt a helyi, újonnan nyílt katolikus óvodával! Az évadnyitóról a Hazai Erdész 2016. október 9-i adásában számolt be a műsor.

Püspöki évnyitó a Tamási Szent Balázs Katolikus Óvodában:

Év Erdésze verseny a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nél

Megjelenítés dátuma: 2016. október 06.

Megjelenés dátuma: 2016. október 6.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. minden évben hagyományosan megrendezi „Az Év Erdésze verseny” területi válogatóját az országos verseny mintájára. Az versenyen közel húsz kerületvezető erdész mérte össze tudását, hogy majd az országos megmérettetésen a Zrt-t képviselő kolléga kiválasztásra kerüljön. A Gyulaj Zrt. Pincehelyi Erdészetének szervezésében lebonyolított versenyen az írásbeli feladatsor és a felismerési feladatok mellett, főleg a szakmai tudást illetve gyakorlatot igénylő feladatok képezték a fő kihívást a résztvevők számára (vadásztatás, gyérítésjelölés, állomány és erdőfelújítás leírás, becslési faladatok). Az eső és a szél senkit nem rettentett el, de gondoskodott, arról, hogy a verseny körülményei valósághűek legyenek. A magas színvonalú 2016. évi területi verseny győztese Molnár Csaba a Pincehelyi Erdészet egyik fiatal kerületvezető erdésze lett. Második helyezett Horváth Róbert, harmadik helyezett Gömbkötő Balázs, mindketten a Tamási Erdészet kerületvezető erdészei.

Szi Benedek Sándor

Az alábbi kép rákattintással tovább nagyítható:

AZ Év Erdésze házi verseny Bikácson a Gyulaj Zrt. berkein belül

További online média megjelenések a hír kapcsán:

Erdő-Mező Online szakmai magazin

A Fatáj Online magazin cikke

Hamarosan kezdődik a XX: Erdők Hete programsorozat a Gyulaj Zrt.-nél

Megjelenítés dátuma: 2016. október 04.

Megjelenés dátuma: 2016. szeptember 8.

Az Erdők Hete rendezvénysorozat immár huszadik alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – 2016. október 3 - 9. között szerte Magyarország erdeiben. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe. "Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!" – Az Erdők Hete jelmondata jól összefoglalja az 1997 óta rendszeresen megszervezett program fő céljait. A rendezvénysorozat a Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét hivatott megismertetni a legszélesebb nyilvánossággal. Felfedeznivaló pedig bőven akad, hiszen 2010 óta csak a 22 magyar állami erdőgazdaság több mint 15 milliárd forintot fordított közjóléti és turisztikai fejlesztésekre: 52 kilátót, 66 szálláshelyet, 29 erdei iskolát, több mint 160 erdei kiránduló- és pihenőhelyet alakítottak ki, vagy újítottak fel. Emellett több magánerdészet is erdei iskolákat, kirándulóközpontokat, tanösvényeket létesített, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének október 1-jei nagyrendezvénye pedig kiemelten foglalkozik a környezeti nevelés témájával. A XX. Erdők Hete rendezvénysorozaton a vezetett túrák, terepi foglalkozások, játékos vetélkedők mellett erdei koncertek, sportversenyek, erdei nyílt napok színesítik a programkínálatot. Mindezt a hazai erdőket legjobban ismerő szakemberek, a magyar erdészek osztják meg örömmel az érdeklődőkkel. A foglalkozások a legtöbb helyszínen az erdészeti erdei iskolák oktatási programjára épülnek, ahol kicsik és nagyok, az egész család játékosan ismerkedhet közös kincsünk, a magyar erdők világával. A korábbi évek hagyománya és sikeres szervezése alapján az Országos Erdészeti Egyesület, amely idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját, a földművelésügyi miniszter felkérésére szervezőként működik közre az eseménysorozat koordinálásában. Az Erdők Hete részletes programjainak listájáért látogasson el a www.erdokhete.hu oldalra!

A XX. Erdők Hete programsorozat keretein belül változatos programokkal várja kicsiket és nagyokat a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. lengyel-annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központja és a Tamási Miklósvári Parkerdő.

„Fedezzük fel Annafürdőt!” 2016. október 3-án 10:00-14:00 óra között vezetett élménytúrára hívjuk az érdeklődőket Lengyel-Annafürdőre. Megismerheted az erdő rejtett kincseit, gombáit, virágait és nem utolsó sorban állatait. Meglátogathatod a vadaspark lakóit és egy kellemes sétát is tehetsz az erdőben. Gyere és hívd el a barátaidat is, ha tetszett a programunk, akkor várunk Tamási Miklósvári programunkra is.

„Kreatív délután az erdőben” amit 2016.október 7-én 14:00-18:00 óra között tartunk a Parkerdőben. Kreatív foglalkozáson erdei alapanyagból, falevelekből, ágakból, termésekből sündisznó képet készíthetsz. És ha még pici vagy a kreativitáshoz, akkor erdei állatainkat színezheted és ismerheted meg kifestő segítségével.

További információk a programokkal kapcsolatban:

Fedezzük fel Annafürdőt!: 3 turnus indul, maximum 40 fővel. A túrákra előzetes bejelentkezést kérünk, az alábbi elérhetőségen: Kertai László 30/ 9470-898 annafurdo@gyulajzrt.hu Kreatív délután az erdőben programunkra jelentkezéseket a következő címre várjuk: turizmus@gyulajzrt.hu, tel: 74/573-943

Püspöki évnyitó a Tamásiban a Szent Balázs Katolikus Óvodában

Megjelenítés dátuma: 2016. szeptember 29.

Megjelenés dátuma: 2016. szeptember 29.

A Tamási Szent Balázs Katolikus Óvoda évnyitója – Szeptember 19-én Udvardy György pécsi megyéspüspök ünnepélyes keretek között megnyitotta a nevelési évet Tamási város Szent Balázs Katolikus Óvodájában. Az óvodások műsorral köszöntötték a főpásztort, aki megáldotta a csoportszobákat, és biztató szavakkal üdvözölte az intézmény dolgozóit, a szülőket és a gyerekeket. Az ünnepségen részt vettek Tamási város vezetői, illetve Tóth László egyházmegyei oktatási főmunkatárs. Az óvoda nevelői tevékenységének célja, hogy a gyermekeket naponta érő élmények önmagukon túlmutató élmények is legyenek egyben. Az intézményben új távlatot kívánnak nyitni, hiszen hosszú előkészítő munka eredménye az, hogy Tamásiban óvodai keretek között is lehetővé vált a katolikus nevelési értékek továbbadása. Azok az értékek, melyeket az óvoda épülete hordoz és amelyek az óvoda szakmai munkájában megmutatkoznak, nagy alapot jelentenek a bizalomra. Az óvoda nevelői tevékenységének célja, hogy a gyermekeket naponta érő élmények önmagukon túlmutató élmények is legyenek egyben. Az intézményben új távlatot kívánnak nyitni, hiszen hosszú előkészítő munka eredménye az, hogy Tamásiban óvodai keretek között is lehetővé vált a katolikus nevelési értékek továbbadása. Az óvoda szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit, a Tamásiban egy éve egyházi fenntartásban működő gimnázium tagintézményeként, két csoporttal és negyvenhárom gyermekkel.

A Hazai Erdész műsort október 9-én, vasárnap 11:00 órakor láthatják a Kedves Nézőik a HAZAI ERDÉSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

Backstage film előzetes a műsorból:

Hazai Erdész / Hazai Vadász műsor az Echo TV-n

A Tamási Szent Balázs Katolikus Óvoda évnyitója - Interjú Gőbölös Péter vezérigazgatóval:

Breaking news!

Megjelenítés dátuma: 2016. szeptember 27.

Megjelenés dátuma: 2016. szeptember 27.

"AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE" pályázaton – a TANÖSVÉNY kategóriában III. helyezett lett a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. ’Tamási Miklósvári tanösvénye’

– Átvette: Gál László erdőművelési és közjóléti ágazatvezető - 2016. szeptember 27-én. 

Az alábbi kép ráklikkeléssel tovább nagyítható:

"AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE" pályázaton – a TANÖSVÉNY kategóriában III. helyezett lett a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. ’Tamási Miklósvári tanösvénye’

Átadták „Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” díjakat a Turizmus Világnapján. Látogatóközpont és tanösvény kategóriában immáron hatodik alkalommal három-három nyertest hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös, „Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” pályázatán. A díjakat Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes Fotó: takács András Attilaállamtitkár és Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi igazgatója adták át. A pályázat célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettessenek meg. A pályázat nyerteseit a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én hirdették ki.  Fotó: Takács András Attila A pályázat kiírása és lebonyolítása a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért Felelős Helyettes Államtitkársága és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésében valósult meg. A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői: nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban – ismertette a pályázat részleteit köszöntőjében Dr. Rácz András helyettes államtitkár. Beszédében kiemelte, hogy pozitív változás az erdészetek működésében a gazdasági és védelmi funkciókon túl a közjóléti feladatok ellátása, a nemzeti parkok viszont már évek óta áldozatos munkát végeznek e téren. Az uniós támogatásoknak köszönhetően az elkövetkező években további beruházásokat terveznek a turisztikai látogatóhelyeink, kiváltképp a nemzeti park igazgatóságaink – jelentette be a helyettes államtitkár.  A pályázatra az ország különböző tájairól összesen 12 db pályamunka Fotó: takács András Attilaérkezett, amelyeket a pályázat lebonyolításban közreműködő szervezetek delegáltjaiból álló szakmai munkacsoport bírált el. Az előzetes értékelés során a bírálóbizottság vizsgálta, hogy a létesítmények mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek. Pontozták többek között a természeti és kulturális erőforrások fenntartható használatát, a résztvevők számára nyújtott autentikus élményeket, a terület értékeinek alapos és élményszerű megismertetését, illetve a létesítmény tudatosan oktató és szemléletformáló szerepét is. A második fordulóba jutott pályázatokat helyszínbejárás során értékelték, látogató- és családbarát jellegük figyelembevétele alapján. A címet elnyert létesítményeket a pályázat lebonyolításában közreműködő szervezetek kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik. A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják „Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2016” és „Az év ökoturisztikai tanösvénye 2016” címet.

Az alábbi képek ráklikkeléssel tovább nagyíthatóak!

Fotó: takács András Attila

Gál László a Gyulaj Zrt. ágazatvezetője átveszi az oklevelet Budapesten

Díjazottak: Látogatóközpont kategóriában

Megosztott I. helyezettek:

Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság)

Pörbölyi Ökoturisztikai Központ (Gemenc Zrt.)

III. helyezett: Budakeszi Vadaspark (Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.).

Tanösvény kategóriában

I. helyezett: Kincskereső játékösvény – Aggtelek (Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság)

II. helyezett: Égerösvény – Termáltó és Ökopart tanösvény – Zalakaros (Zalakaros Város Önkormányzata)

III. helyezett: Tamási-Miklósvári tanösvény – Tamási (Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.)

Különdíj a leginnovatívabb megoldásokat kivitelező vállalkozásnak: • Patkós Stúdió (Tápiógyörgye).

A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőség volt különdíj odaítélésére. Rendhagyó módon az idei különdíjat nem pályázó létesítménynek, hanem az ökoturisztikai tanösvények, kiállítások kivitelezésében és tervezésében leginnovatívabb megoldásokat felmutató vállalkozásnak ítélték oda. (FM Sajtóiroda)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/kornyezetugyert-agrarfejlesztesert-es-hungarikumokert-felelos-allamtitkarsag/hirek/atadtak-az-ev-okoturisztikai-letesitmenye-2016-dijakat-a-turizmus-vilagnapjan

További online média megjelenések:

Fatáj Online internetese szakmai magazin cikke

Erdő-Mező Online magazin cikke