Világhírűvé válhat egy hazai kilátó

Megjelenítés dátuma: 2016. március 23.

Megjelenés dátuma: 2016. március 23.

Rangos nemzetközi díjra esélyes a Galya-kilátó, melynek építtetője és tulajdonosa az EGERERDŐ Zrt. Az építmény bekerült a legnagyobb amerikai online építészmagazin, az Architizer éves versenyébe Renovációkategóriában. A jelöltek két díjra esélyesek: a szakmai zsűri elismerése mellett közönségdíjat is nyerhetnek. A rangos nemzetközi versenyt az egész építészszakma által követett Architizer online magazin a Wall Street Journallal és a Webbysszel közösen alapította három évvel ezelőtt.Az Architizer A+ Awardson a szakmai zsűri több mint száz kategóriában választja ki a legjobbakat, emellett van külön közönségdíj is, amelyre az interneten keresztül április 1-ig bárki szavazhat. A győzteseket április 12-én hirdetik ki. Voksolni itt lehet:http://awards.architizer.com/public/voting/?cid=110

És érdemes is szavazni, mert jelenleg a kilátó fej-fej mellett versenyez egy kínai teaházzal. A Galya-kilátóról: A Galya-kilátó „Épület” kategóriában már tavaly abszolút győztes lett. A 2015 szeptemberében átadott létesítmény a MÉD (Média Építészeti Díja) „Épület” kategória győztese valamint emellett a közönségdíját is elhozta „Épület” kategóriában. Az eredetileg 17 méteres kilátó tetejére régebben egy belső, rozsdás csigalépcsőn lehetett feljutni, fent pedig egy kevésbé impozáns vasketrecből nézelődhetett a túrázó. A cikk további folytatása itt!

További képek a "Tovább olvasom" opcióra kattintva nézhetők meg!

Galya- kilátó

Gím- és dámgazdálkodás a Gyulaj Zrt. vadászterületein - Vadászlap

Megjelenítés dátuma: 2016. március 22.

Megjelenés dátuma: 2015. március 22.

"Koronák és lapátok" címmel jelent meg egy több oldalas írás a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vadászterületein történő gím- és dámszarvas gazdálkodás eredményeiről, jellemzőiről, a múltról, jelenről és jövőről is. A cikk szövege valamint ábrái érzékletesen mutatják be a Gyulaj Zrt. üzemi területén található gím- és dámállomány trófeajellemzőit, azok a közelmúltban elért eredményeit valamint erősségeit. A számos adat mellett érdekes történelmi területjellemzők is bemutatásra kerülnek az írásban.

A teljes cikk elolvasásához kérjük klikkeljen az alábbi képre:

Koronák és lapátok c. cikk a Vadászlap 2016. februári számában  

A Tamási Polgárőr Egyesület és az állami erdőgazdaság együttműködése

Megjelenítés dátuma: 2016. március 22.

Megjelenés dátuma: 2016. március 22.

A Tamási Polgárőr Egyesület 2016. március 11-én tartotta éves közgyűlését Tamásiban. A napirendi pontok között szerepelt a 2015. év értékelése és a 2016. évi tervezett munkák, rendezvény-biztosítások, stb., ismertetése. Az egyesület éves tevékenysége a tavaly évben meghaladta az 5000 órát (kb. 500 nap), evvel hozzájárulva Tamásiban és környékén szervezett rendezvények, közéleti események biztosításához, lebonyolításához. Ehhez állami szervek, vállalkozások és magánszemélyek támogatására volt szükség. Minden évben, a közgyűlés alkalmával egy emlékplakettel köszöni meg a legkiemelkedőbb támogatóinak a támogatást, melyre 2015-ben a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. bizonyult a legjobbnak. (EMLÉKLAP a Tamási Polgárőr Egyesület 2015. évi ARANYKOSZORUS támogatójának) A közgyűlés hivatalos része után, vacsorával egybekötött baráti beszélgetésen hangzottak el a „bevetéseken” történt legjobb sztorik. (Firbás Nándor)

Megjelenés az online médiában (klikk a képben):

a ForestPress.hu online szakmai hírportál híranyaga

 

Családi tanösvény-túra a Tamási Parkerdőben

Megjelenítés dátuma: 2016. március 22.

Megjelenés dátuma: 2016. március 21.

Egy kissé szeles, bolondos, de annál vidámabb szombat délelőtt került megrendezésre a Tamási Parkerdőben az idei első tanösvény-túra. A szervezőink nem kis örömére sokan voltak kíváncsiak a túraútvonalra, köztük sok gyerek is eljött az óvodástól az iskoláskorúig. Volt aki a szüleivel, volt aki nagyszüleivel  érkezett, a túra célja az volt  hogy, minél többen megismerkedjenek a tavaly ősszel átadott  interaktív táblákkal, amelyek a Tamási Parkerő történetét, az erdő élővilágát és az erdőgazdálkodás folyamatát mutatja be egyszerű, de elgondolkodtató feladatok megoldásával. Egy rövid köszöntő után elindultunk az ösvényen, az első megálló egy térképpel ellátott hangos tábla volt, ami a tanösvény bejárásáról adott ötleteket. Fellelkesedve a gyerekek -látva azt hogy, az interaktív táblák milyen „okosak”- felváltva olvasták fel a kicsiknek a táblák tartalmát. Nagy sikert arattak azok a táblák, amin ügyességi feladatok, panoráma forgatók és kirakók voltak. A Tudod-e? kiegészítő kistáblák szintén sok érdekes és fontos információra hívja fel a figyelmet. Sokáig sorolhatnánk, mi minden tetszet a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, de helyette mindenkinek azt javasoljuk, hogy személyesen fedezzék fel a tanösvényt, mert megéri. A jól sikerült túrát egy nagyon kellemes és vidám hangulatú szalonnasütés zárta. Ha kedvet kaptak hasonló programjainkról, figyeljék a Tamási Parkerdő és Vadaspark facebook oldalát, ahol nem csak rendezvényeinket, de fontos információkat híreket is megtudhatnak Rólunk.

Az alábbi képek kattintással tovább nagyíthatóak:

márciusi tanösvénytúra  Márciusi tanösvénytúra  márciusi tanösvénytúra  márciusi tanösvénytúra

A Gasztroangyal Kaszón járt

Megjelenítés dátuma: 2016. március 08.

Megjelenés dátuma: 2016. március 8.

Borbás Marcsi főzős, vidékbejárós gasztroműsora, a Gasztroangyal újra egy állami erdőgazdaság területére látogatott el. Ezúttal a Belső- somogyi erdők és vadászterület híres kezelőjéhez a Kaszó Zrt.-hez utazott a stáb. A műsorhoz megszokottan szó esik a helyi szokásokról, ételkülönlegességekről, és természetesen Kaszó igazi hírességéről a vadállományról, vadászatról.

A műsor megtekintéséhez kérjük klikkeljen az alábbi képre:

 A Gasztroangyal kaszói műsora

Tavaszi túra Lengyel- Annafürdőn

Megjelenítés dátuma: 2016. március 07.

Megjelenés dátuma: 2016. március 7.

Ígéretes családi programra invitálja Önöket a Gyulaj Zrt. Lengyel- annafürdői erdei iskolája! A tavaszi túra alkalmával lehetőség lesz megfigyelni a téli álom után ébredő természetet , valamint kikapcsolódni, aktívan pihenni a Tolnai- hegyhát varázslatos helyein. A túra Annafürdőről indulva barangolja be a történelmi helyeket egészen a ma már nem létező Papd település még álló kápolnájáig. A túrát szalonnasütés teszi még hangulatosabbá. 

A tavaszi túra plakátja az alábbi képre kattintva érhető el:

Tavaszi Túra - 2016. március 26-án, szombaton

Csapatostul repülnek a gólyák a Gyulaj Zrt. felett

Megjelenítés dátuma: 2016. február 25.

Megjelenés dátuma: 2016. február 25.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. állandó munkavállalói átlaglétszáma 100-105 fő között van. Az utóbbi években megfigyelhető, hogy a gólya többször repül a cég felett, mint bármikor korábban, kis csomaggal a csőrében...

A teljes cikk az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

Az OEE hivatalos honlapja