Megjelenés dátuma: 2016. november 2.

A maga nemében páratlan eseményre került sor a Tolna megyei Tamási város központjában 2016. október 26-án. A nemrégiben megújult a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. székháza előtti park, ha csak pár óra erejéig is, de megtelt a messze híres gyulaji és kisszékelyi dámtrófeák szemet gyönyörködtető látványával. Maga a helyszínválasztás elsőre furcsának tűnhet, pedig maga a dám ezer szállal kötődik a városhoz és környékéhez. Magának Tamási város címerének központi része is egy dámbika feje, impozáns lapátokkal. De található itt a híres vadról elnevezett szolgáltatóház, gyógyszertár, tejipari cég, sőt különböző helyi vállalkozások is előszeretettel választják névnek vagy címerállatnak a dámot, nem beszélve a Gyulaj Zrt. logójáról. A helyi kötődés ráadásul most még egy szimbólummal erősödött. A trófeakiállítás mellett az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) és Tamási Város Önkormányzatának jóvoltából egy impozáns, közel életnagyságú dámbika bronzszobor ünnepélyes felavatására is sor került.A gyönyörű süttői mészkő talapzaton, méltóságteljesen álló bronz dám a város egyik ütőerének számító 65-ös főút mellett hirdeti az elhaladó autósok és gyalogosok számára, hogy a hely és a környék vadászattörténeti szempontból kiemelkedő jelentőségű és elválaszthatatlan Tamásitól és a környező falvaktól. Porga Ferenc polgármester megnyitó beszédében is kiemelte, hogy a dám olyan helyi értéket képvisel, mely összeköt településeket, szakmákat, múltat, jelent és jövőt. Gőbölös Péter, a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója, a parkban kiállított 40 db dámtrófea kapcsán kiemelte az idei trófeastatisztikák látványos javulását. A zrt. két dámos területén addig elejtett közel 80 dámbika adatait összesítve az átlag trófeatömeg 3,76 kg volt, az érmes arány pedig 71 százalék. Az arany érmes arány cég összesen 26 százalék, ezüst érmes arány 17 százalék, míg 22 százaléka a trófeáknak bronz érmet szerzett a bírálaton. Az idei legkiválóbb bika a Tamási Erdészet gyulaji vadászterületén esett, pontszáma 210,48 IP volt, míg trófeatömege 5,18kg-ot mutatott a mérlegen. Ugyanezen a területen másik két bika is esett még 200 IP feletti pontszámmal. A Gyulaj Zrt. Pincehelyi Erdészetének kisszékelyi vadászterületén a legnagyobb bika idén 4,97 kg-ot nyomott, az érmes arány 26 addig elejtett bika alapján 73 százalék volt. Az aranyérmes arány itt meghaladta a 30 százalékot. Szinten minden mérvadó adat alapján tetten érhető a minőségi javulás a dámállományban. Dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkárának köszöntő, egyben elismerő levelét Király Attila az FM titkárságvezetője olvasta fel. A beszédek után a helyi általános iskola diákjai adtak ízelítőt a tolnai népdalokból citera kíséretében, valamint elhangzott Illyés Gyula: Tolnai erdő című verse is. A trófeaszemle kezdetét pedig az Országos Magyar Vadászkamara Kürtegyüttesének fülbemászó dallamai nyitották meg, lehetőséget adva a szép számban megjelent vadász és nem vadász közönségnek a valódi mustrához.

Online média megjelenések a hír kapcsán:

TEOL Tolnai Népújság cikke

InfoTamasi.hu helyi hírportál cikke

Hazai Vadász c. TV-s műsor cikke

Az OEE hivatalos honlapja

Forespress online szakmai portál cikke

Erdő-Mező Online szakmai hírportál cikke

Erdeiprogramok.hu cikke

Vadászmester online magazin cikke

Tolnai Népújságnyomtatott cikke a dámtrófeaszemléről

A Nimród vadászmagazin cikke a trófeaszemle kapcsán:

A Nimród vadászmagazin cikke a trófeaszemle kapcsán:

Megjelenés dátuma: 2016. október 26.

Id. Csirke Ferenc a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. kerületvezető erdésze Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott Dr. Fazekas Sándortól, földművelésügyi minisztertől. Id. Csirke Ferenc a kitüntetést az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja, október 23-a alkalmából, az erdő és vadgazdálkodásban elért kiemelkedő tevékenységének elismeréseként kapta. Az átadásra Budapesten, a Földművelésügyi Minisztérium épületében került sor, október 24-én. Összesen 56 személy részesült oklevélben. Gratulálunk az elismeréshez!

Az alábbi kép tovább nagyítható (klikk a képre!):

Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott id.Csirke Ferenc

További online média megjelenés, illetve bővebben a hírről:

Az Országos Erdészeti Egyesület beszámolója 

Megjelenés dátuma: 2016. november 1.

Az októberi barcogási, azaz dámbika vadászati főszezon apropóján a Vadászlap a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Tamási Erdészetének szakembereit kérdezte a vendégvadásztatás rejtelmeiről, szokásairól. Az interjúban megszolaltatják Palánki Gábor, erdészetvezetőt, Király Attila, valamint Poszpis Péter kerületvezető vadászt.

A Vadászlap 3 oldalas cikkét az alábbi képre kattintva olvashatják:

A Vadászlap 2016. októberi számának cikke

Megjelenés dátuma: 2016. november 1.

Érdekes tanulmány eredményeiről számoltak be a gödöllői SZIE (Szent István Egyetem) Vadvilág Megőrzési Intézetének tudományos munkatársai. A felmérést a NAK (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) felkérésére készítették, melynek keretén belül szerettek volna választ kapni a mezőgazdasági vadkár megítélésére a vadászathoz kötődő, illetve attól teljesen független gazdálkodók körében. A kutatásnak igen érdekes eredményei lettek. Az erdei vadkárral kapcsolatban a lapnak Gőbölös Péter, a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott.

Az alábbi képek tovább nagyíthatóak:

  Vadkár kérdésköre a Nimród magazin hasábjain

Megjelenés dátuma: 2016. október 18.

A hagyományoknak megfelelően 2016. szeptember 29-én tartotta meg a Gyulaj Zrt. hagyományos gímszarvas trófeaszemléjét Tamásiban, a Miklósvári Parkerdőben. “Az érmes arány vonatkozásában ugyanazt a szép átlagot tudjuk hozni, mint amit az eddigiekben megszokott tőlünk a szakmai közönség” – Interjú Gőbölös Péterrel, a Gyulaj Gímtrófeaszemlén. Az elért gímszarvas trófeaeredményekről Gőbölös Péter vezérigazgató nyilatkozott stábunknak. A programot szarvasbőgő élménytúra és a Miklósvári Erdei Kirándulóhely és Tanösvény ünnepélyes átadása színesítette. Az egész nap a trófeák, a természet és a szarvasbőgés jegyében telt, pár bemutatóval (agarászat, feketelőporos fegyverek, stb.) fűszerezve.

Képek és a backstage videó az alábbi képekre kattintva tekinthetőek meg:

Hazai Vadász filmje

Megjelenés dátuma: 2016. október 13.

Újabb nagyszerű eseménynek lehetünk tanúi. 2016. október 26-án, szerdán 11:00-tól 15:00-ig tartja a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. az idei dámtrófea szemléjét. Rendhagyó módon, idén nem vadászházaink egyikénél lesz a kiállítás, hanem Tamási belvárosában, közvetlenül a Gyulaj Zrt. székházánál megújított parkban. Az esemény külön érdekessége lesz, hogy a szemlével egybekötve szoboravató ünnepsége is lesz. A parkban a régi dámszobor egy új helyi alkotással egészül ki. Az esemény nyílt, szabadon látogatható, melyre szeretettel várunk minden kedves Látogatót!

A plakát megtekintéséhez kérjük klikkeljen az alábbi képre:

Dámtrófea szemle Tamásiban  

Megjelenés dátuma: 2016. október 13.

Ha csak egy délutánra is, de a magyar vadászati kultúra egy darabja, vele együtt a vadászati élmények tárgyiasult emlékei, a trófeák is beköltöztek a Tamási közelében lévő Miklósvári Parkerdőbe. Az idei bőgés méltó és ünnepélyes lezárásának lehettek tanúi azok a vadász és nem vadász érdeklődők, akik szeptember 29-én, csütörtök délután ellátogattak a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. „Gímtrófea-szemle és szarvasbőgő élménytúrára”. Míg a pihenőtó körül felsorakoztatott gímtrófeák tiszteletreméltó látványa a szakértő vadászszemeket vonzotta, addig a kilátogató óvodás és kisiskolás gyereksereget számos program és játék fogadta. Az eseménydús délután egyik megnyitó programja volt a magyar agár fajtabemutató, amelynek keretén belül a közönség hasznos és érdekes információkat hallhatott a jellegzetesen nyúlánk testalkatú, sebességre kitenyésztett magyar kutyafajta eredetéről, és a vele valaha folytatott vadászati módokról, szokásokról. Mindezt a „Zsolti” nevű műnyúl hajszája során saját szemmel is láthatták az érdeklődők. Miután az agarak sikeresen elkapták a „Zsoltit”, a műnyúl menekülőképességét maguk a gyerekek is tesztelhették, utánaeredve a fáradhatatlan „segédeszköznek”, nevetgélve, sikongatva, néhol bukdácsolva a parkerdő füves terepén. A kis kergetőzés után a legkisebbek megismerkedhettek az íjászattal, és kipróbálhatták a lengyel-annafürdői erdei iskola által biztosított megannyi játékot is. A gyerekzsivajt csak a Baranya Vadászkürt Együttes szignáljai harsogták túl, ahogy hivatalosan is megnyitották az idei hőgyészi, bikács-kistápéi és kisszékelyi bikák trófeáinak szemléjét. A köszöntő beszédeket Gőbölös Péter, a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója, valamint Ugron Ákos Gábor, az Földművelésügyi Minisztérium helyettes-államtitkára mondta, rávilágítva az állami erdészeti részvénytársaság vadászati nívójára és kitűnő eredményeire. A bőgésben elejtett bikák trófeatömegének átlaga mindenhol megközelítette a 8 kilogrammot, a hőgyészi terület esetében pedig túl is lépte azt. Az idei legnehezebb agancs 11,01 kilót nyomott a mérlegen, és a hőgyészi vadászterületen került terítékre. Az estébe hajló délutánt a már-már hagyománnyá változó szarvasbőgő-élménytúra koronázta meg. A délutáni szürkületben a parkerdei rengetegnek – erdei iskolai foglalkozás keretében – saját mécsesekkel vágtak neki a családostól idelátogatók. Az izgalmas túra számos élményt hagyott a kis fejekben, olyannyira, hogy volt apró résztvevő, aki még látni is vélte az oly hangosan bőgő gímbikákat az erdő sűrűjében, megmosolyogtatva a felnőtteket, de talán még magukat a parkerdei „szarvasbikákat” is…

További online médiamegjelenések a hír kapcsán (klikk a képekre!)

Forestpress online szakmai magazin

Vadászlap online kiadásának cikke

Hazai Vadász TV-s szakműsor

A Nimród vadászmagazin cikke (klikk a képre!):

A Nimród vadászújság cikke a miklósvári gímtrófea szemléről

Megjelenés dátuma: 2016. október 13.

Életének 71. évében elhunyt Dörnyei Ferenc, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdész-vadásza. 1945-ben született Szakcson, itt nevelkedett és itt kezdte tanulmányait. A természet iránt már fiatalon kialakult érdeklődése, szorgalma, akaratereje és kiváló tanulmányi eredménye lehetővé tette, hogy először a barcsi aztán az ásotthalmi, majd a Szegedi Erdészeti Technikum tanárai készítsék fel, az eljövendő erdész-vadász életre. 1965-ben állt munkába első és egyetlen munkahelyén a Gyulaj Erdő és Vadgazdaságnál. Dolgozott beosztott erdészként, kerületvezető erdészként, 1970-től Szálláspusztán kerületvezető vadászként, majd 1989-től 2007-es nyugdíjazásáig erdész-vadászként. Neve nemcsak a határainkon belül cseng ismerősen a nagyvadas területeken, hanem külföldön is. Számos vadászvendégét juttatott felejthetetlen élményhez, kompromisszumot nem ismerő hozzáállásával. Szakmai tudása, tapasztalata megkérdőjelezhetetlen volt, szerette, ápolta és tisztelte a vadat. Súlyos szívműtéte után, változatlan elhivatottsággal folytatta munkáját. Élete utolsó napjai sokat elárulnak róla: augusztus 25-én megnyerte a Tolna Megyei Senior Vadászklub lövészversenyét, szeptember 13-án, halála előtt 9 nappal gímbikát lövetett legkedvesebb visszajáró vendégével… Egy igaz vadász távozott közülünk, aki nem szemlélője, hanem aktív részese/ közreműködője volt a magyar nagyvadgazdálkodás felemelkedésének.

Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.

Dörnyei Ferenc, nyugalmazott erdész-vadász

Megjelenés dátuma: 2016. október 12.

Középiskolás tanulókból álló háromfős csapatok 2016. október 31-ig jelentkezhetnek az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) „Fedezd fel az örökséged!” című erdőismereti vetélkedőjére. A 2017. január végéig tartó verseny két részből: egy online elméleti, majd egy gyakorlati, terepi fordulóból áll. A résztvevők eközben megismerhetik gazdag természeti örökségünk és a magyar erdőgazdálkodás titkait, illetve értékes túrabolt-utalványokkal is gazdagabbak lehetnek.

Az alábbi képre kattintva további információk olvashatóak!

Felfedező kaland a magyar erdőkben