Megjelenés dátuma: 2017. február 27.

Reviczky Gábor közreműködésével készült imázsfilm Tolna megyéről. A film mindenkinek szól, tekintsen a megyére akár otthonaként, akár úti célként.

Megjelentés dátuma: 2017. február 20.

A NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal) Erdészeti Igazgatósága ismét elkészítette a nemzeti "erdőleltárt". A grafikonokba és táblázatokba foglalt erdőgazdálkodási adatokat és jellemzőket egy jól áttekinthető füzetecskében adták most ki.

A füzet az alábbi linkre kattintva megtekinthető:

NÉBIH Erdővagyon és erdőgazdálkodás 2015

Megjelenés dátuma: 2017. február 19.

2012-ben a Gyulaj Zrt.-nél egy csodálatos összefogás történt azért, hogy a Kárpát-medencéből elhurcolt és a szibériai táborban elhunyt politikai és hadifoglyok emlékére készüljön egy emlékharang. A 420 kg-os harang Lengyelországból érkezett. Felszentelése és a toronyba helyezése óta a nagydorogi római katolikus templomban szól a Kárpát-medencéből elhurcolt és a Gulag táborokban odaveszett foglyok emlékére. Az emlékharang elkészítését Sebestyén-Molnár Árpád plébános szervezésében, a Gulagot megjárt Zsúnyi Illés kezdeményezte.

Megjelenés dátuma: 2017. február 17.

Hosszú, rögös út volt, de célba értünk. 2017. február 7-én Tamásiban a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság megtartotta az első elöltöltő fegyveres hatósági vizsgát, mely előfeltétele az elöltöltő fegyveres vadászati engedély kiadásának. A Tolna megyei rendőr kollégák minden tekintetben elismerést érdemelnek, hiszen Bognárné Sulyok Andrea alezredes asszony vezetésével gyorsan, rugalmasan indulhatott el az első vizsgaközpont működése. Emlékezzünk, hogy a lőszertöltő hatósági vizsga tekintetében is élen járt a főkapitányság, hiszen e vizsga esetében ők voltak az úttörők. Az elöltöltő fegyveres vadászati engedély kiváltása felé így elhárult az utolsó akadály is. A jogszabályoknak megfelelően hatósági engedélyt olyan személy kérhet, aki rendelkezik érvényes vadászjeggyel, letette az elöltöltő fegyveres hatóság vizsgát, büntetlen előéletű, betöltötte a 18. életévet és egészségügyi alkalmasságát igazolja. Ez utóbbira alkalmas a lőfegyvertartási engedélybe bejegyzett II. csoportos egészségügyi alkalmassági. Az engedély kiadásának alapfeltétele, hogy a kérelmező kialakítsa saját lakásában, vagy nem lakás céljára szolgáló melléképületében a feketelőpor és csappantyúk tárolására szolgáló biztonságos és jogszerű tároló helyet. A tárolás szabályai megegyeznek a lőszertöltő engedélyhez szükséges feltételekkel. Az elöltöltő fegyveres vadászati engedélyt annál a rendőrkapitányságnál kell megkérni, mely lakhelyünk szerint illetékes lőfegyvertartási ügyekben. Az engedély a személyre, tevékenységre és a lőszerelemek tároló helyére szól, vagyis magát – az egyébként engedélymentes muzeális fegyver kategóriába tartozó – elöltöltő fegyvert nem kell feltüntetni a határozaton, vagyis amennyiben az megfelel a fegyver és vadászati jogszabályok követelményének, minden további adminisztráció nélkül használható vadászatra. A Gyulaj Zrt. székházában tartott, február 7-i vizsga első volt a sorban. Hasonló vizsgahelyek jönnek létre Budapesten, Zalaegerszegen, Balatonfűzfőn, Debrecenben és Tótkomlóson, hogy az érdeklődők lakhelyükhöz közel tehessék le a vizsgát. A vizsga két fő részből áll. Az elméleti modul első része 25 kérdéses tesztből áll, melyből a vizsgázónak legalább 20-ra helyes választ kell adni A teszt kitöltésére 30 perc áll rendelkezésre. A sikeres teszt után következhet a szóbeli rész: a vizsgázónak 21 tételből kell húznia. Minden tétel egy fő és két mellék témából áll, melyekre pár mondatos, összeszedett választ kell adni. A Tolna megyei vizsgán a vizsgázók nagy többsége hibátlanul teljesítette a feladatot. Az első 12 fő természetesen nem ma kezdett el történelmi fegyverekkel lőni, hiszen mind sportlövészként, mind a kutatási programban résztvevő vadászként megismerték már az elöltöltő fegyveres lövészet és vadászat fortélyait. A teljes vizsgafolyamat gyorsan, kényelmesen zajlott, s a mindösszesen két és fél órás folyamat után már örömmel vehette kézbe minden kolléga a még mindig tintaillatú bizonyítványokat. A bizonyítványok kiosztása rendhagyó módon történt. Az elöltöltő fegyveres lövészek és vadászok ugyanis nem csak a régmúlt hagyományait őrzik, hanem azon lövész, vadásztársaink emlékét is, akik sokat tettek e szép hobbiért, de nem érhették meg a mai napot. Az EV-000001 és EV-000002 számú bizonyítványokat ezért ünnepélyesen visszavonultattuk, emlékezve Káldi Gáborra, a szövetség első főtitkárára, valamint Cziglényi Alpárra, a szövetség első alelnökére, akik elvetették a hazai elöltöltő fegyveres lövészet és vadászat magvait.

Köszönjük ismét a szakmai szervezetek, hatóságok, a jogalkotó támogatását, de legfőképp köszönjük mindazon önkéntesek munkáját, akik az elmúlt évtizedekben tettek az elöltöltő fegyveres lövészet és vadászat ügyéért!

Elöltöltős vizsga Tamásiban a Gyulaj Zrt. székházában

Németh Balázs (elnök –MEFLSZ)

Forrás: kapszli.hu

A Nimród vadászmagazin cikke:

A Nimród vadászmagazin cikke a vizsgáról

Megjelenés dtáuma: 2017. február 14.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. idén is sikerrel képviselte a híres Tolna megyei vadászterületeket, az immáron 24. alkalommal megrendezett FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) nemzetközi vadászati kiállításon a budapesti Hungexpo területén. A négy napos kiállítás és vásár alatt számos visszajáró és leendő vadász és megszálló vendég látogatott el a Gyulaj Zrt. standjára. A Földművelésügyi Minisztérium (FM), mint tulajdonosi joggyakorló standja köré szerveződő állami erdőgazdaságok egyéni standjai Magyarország messze híres exkluzív vadászterületeit voltak hívatottak képviselni a magyar és nemzetközi látogatók között. A Gyulaj Zrt. standját a megszámlálhatatlan magyar nemzetiségű vadász, valamint közjóléti programok és szálláshelyek után érdeklődő turisták mellett számos nemzetközi érdeklődő, vadászember, valamint vadászatszervező látogatta meg Norvégiától egészen Spanyolországig. A Gyulaj Zrt. – hűen nemzetközileg elismert dámszarvas állományához- idén is egy egész alakos dámbika preparátum kiállításával készült a FeHoVa-ra, mely 2017-ben is osztatlan sikert aratott a gyerekek, családok, valamint az értő vadászszemek körében.

FeHoVa 2017 Budapest

Megjelenés dátuma: 2017. február 8.

Öt éve a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nél egy csodálatos összefogás történt azért, hogy a Kárpát-medencéből elhurcolt és a szibériai táborban elhunyt politikai és hadifoglyok emlékére készüljön egy emlékharang. A nagydorogi római katolikus templomról készült Madárszemmel kisfilm:

Megjelenés dátuma: 2017. január 3.

 

A 2021-re tervezett magyarországi Vadászati Világkiállításról egyeztettek a rendezésben  közreműködő szervezetek január 30-án. A Parlamentben tartott tanácskozáson dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke ismertette az előkészítés és megvalósítás soron következő ütemeit. Emellett bemutatta a januárban kinevezett gróf Károlyi József miniszteri biztost, aki koordinálhatja majd a rendezvény előkészítését.

Dr. Semjén Zsolt elmondta: az eseménynek igazodnia kell a mai kor viszonyaihoz, így a fenntartható vadászat gondolatkörére épül majd. Ezt támogatja a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) is, amely az esemény szakmai koordinátora lesz. A szervezésben a Safari Club International (SCI) is tevékenyen részt vállal, ahogy természetesen az ágazati minisztérium valamint a vadgazdálkodás és a vadászat országos civil szervezetei és érdekképviseletei is.

A kiállítás megrendezésének előkészítéséhez dr. Semjén Zsolt és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter megbízásából, miniszteri biztosként gróf Károlyi József foghat hozzá. A vadászatban és vadgazdálkodásban maradandót alkotó gróf Károlyi Lajos unokája diplomáciai, nemzetközi kapcsolatrendszere és vadászati múltja révén a legalkalmasabb személy erre a pozícióra az OMVV elnöke szerint. Feladata hatékonyan ellátását egy a hazai és a nemzetközi viszonyokat is ismerő szakemberekből álló titkárság segíti majd.

További részletek a január 30-ai egyeztetésről itt.

A 2021-es Vadászati Világkiállítás előkészítése 2016. januárjában kezdődött, részletek itt.

Világkiállítási megbeszélés  Világkiállítási megbeszélés  Világkiállítási megbeszélés

Képek forrása: OMVK | Földvári Attila

Megjelenés dátuma: 2017 január 22.

Megrendülve, őszinte részvétünket fejezzük ki a szülőknek, hozzátartozóknak, tanároknak a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium csoportjának 2017. január 21-én történt olaszországi tragikus buszbaleset áldozatainak elvesztése miatt érzett  mély fájdalmukban! Imáinkban lelkierőt és vigasztalódást kérünk az áldozatok családjainak, hozzátartozóinak, szeretteinek. A baleset sérültjeinek mielőbbi gyógyulást kívánunk!

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. közössége

Nemzeti Gyásznap

Megjelenés dátuma: 2017. január 6.

Apáról fiúra...